Sporthírek

/ 2013.06.06. 14:49:01 |

Tóth Balázs: Elég erősek vagyunk egy újabb Európa Liga-szerepléshez!

A Videoton középpályása, aki csapatkapitánykélnt vehette át a bajnoki ezüstérmet, otthon pihen a rövid szabadság alatt. Tóth Balázs gyakorló ifjú apukaként a családdal töltődik fel, és azt  mondja, elég motivált lesz a csapat a hamarosan kezdődő felkészülés alatt. A tavalyi EL-kalandot szeretnék megismételni, miközben a hazai mezőnyben az első hely lesz a cél.
/ 2013.06.06. 07:26:28 |

Tiszta Egészséges Székesfehérvárért futóverseny a Környezetvédelmi Világnapon

Június 9-én vasárnap rendezik meg a Tiszta Egészséges Székesfehérvárért utcai futóversenyt. Idén a munkahelyi váltók és a családi csapatok valamint az egyéni futók mellett a fehérvári iskolák is értékes díjakért állnak rajthoz. A rendezők idén is szeretnék felhívni a figyelmet a hulladék szelektív gyűjtésére.
/ 2013.06.04. 21:07:26 |

Búcsúebéd a bajnoknál - Keller Ákos Szolnokra szerződött

Az idén minden címet besöprő Bericap Alba Fehérvár csapata egy búcsúebéd keretében tett pontot a közös munka végére. Az egyik fehérvári étteremben Nagy Gábor tiszteletbeli elnök, és Halm Rolland szakosztály-igazgató is megköszönte a csapatnak a nagyszerű szezont. A játékosokkal ezután kezdődnek a tárgyalások, a légiósok hazautaznak. Este a Szolnoki Olaj közleményben tudatta, hogy többek között Keller Ákost, az Alba válogatott centerét is átigazolta.
/ 2013.06.04. 17:28:59 |

Indul a Jótékony Ötös!

Jótékonyság és szerencse, a két kifejezés mostantól kéz a kézben jár Fehérváron, a bajnokokvárosa.hu internetes sportportál jóvoltából. A Jótékony Ötös nevű sorozat június 6-án indul, és több mint hét hónapon át tart majd.
/ 2013.06.04. 09:13:00 |

Távolodó első osztály, kikapott a Fehérvár Futsal a Csömörtől

Hétfő este a Videoton Oktatási Központban fogadta a Fehérvár Futsal Balogh 2000 együttese a Rubeola FC Csömör gárdáját az NBI osztályozóján. A két mérkőzéses párharc első felvonását, 1-1-es félidő után, a jobban játszó vendég együttes 3-1-re megnyerte. Győzelmével a Rubeola nagy lépést tett első osztályú tagság megőrzése felé. A visszavágót pénteken rendezik.
Fehérvár Futsal Balogh 2000 – Rubeola FC Csömör 1-3 (1-1)
/ 2013.06.03. 14:35:27 |

A Delfin Debrecenben is jól úszott

A fehérvári Delfin SE úszói Debrecenben vettek részt nemzetközi úszóversenyen. A népes mezönyben megtalálhattuk a világbajnok Hosszú Katinkát, az olimpiai döntős Kiss Gergőt is. A magas színvonalú rendezvényen igen sikeresen szerepeltek a fehérváriak, a delfines úszók 17 érmet szereztek.
/ 2013.06.02. 18:03:11 |

Az álmok beteljesedése: bajnok a Bericap Alba Fehérvár!

Nem volt már hova halasztani: el kellett dönteni, ki nyeri a bajnokságot. Az ötödik meccsen újra megmutatta a Bericap Alba Fehérvár, hogy hatalmas szíve van. A második negyedtől kontrollálta a meccset és Ronald Moore vezetésével megszerezte a bajnoki aranyat. Vasárnap este az ötödik, utolsó találkozón 3-2-re megnyerte a finálét, és 13 év után fennállásának negyedik aranyérmét szerezte.
/ 2013.06.01. 20:21:46 |

Vereséggel búcsúzott a szezontól a Videoton, a Pécs mindhárom pontot elvitte Fehérvárról

 Bár Nikolics góljával hamar megszerezte a vezetést a Videoton, a Pécs a második félidőben megfordította az NBI 30-ik, utolsó fordulójában rendezett találkozót, és 2-1-re győzött Székesfehérváron.
Videoton - Pécs 1-2 (1-0)
/ 2013.06.01. 09:05:07 |

ÖsszetarTó futás - tókerülő sportrendezvény diákokkal és ismert sportolókkal

„ÖsszetarTÓ” futóversenyt szervez június 4-én, kedden az Ezredéves Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola. A Nemzeti Összetartozás Napján 14 órától csapatváltó versenyre kerül sor sérült gyermekek bevonásával, illetve a város híres sportolóinak közreműködésével a Vidámparki-tó környékén. Minden iskolából ötfős csapatok jelentkezhettek.
/ 2013.05.31. 20:52:14 |

Vasárnapra marad a döntés, Szolnokon kikapott az Alba

 Három negyeden keresztül nem találta a fogást a Szolnok testén a Bericap Alba Fehérvár. A záró negyedben ugyan nagyot rohantak Kellerék, megfordítani nem, csak szorossá tudták tenni a bajnoki döntő negyedik meccsét. Döntés vasárnap, Székesfehérváron.
Szolnoki Olaj – Bericap Alba Fehérvár 83-79 (24-23, 20-12, 21-13, 18-31)
/ 2013.05.30. 14:07:47 |

Nélkülük nincs kosármeccs: bemutatjuk az Alba Cheers csapatát

 Még egy hazai mérkőzésen szórakoztat- hatnak bennünket a Bericap Alba Fehérvár cheerleader-jei, más néven pomponos lányai. Az Alba Cheers csapatát a keddi, fehérvári sikert hozó mérkőzés előtt faggattuk egy kicsit.
/ 2013.05.30. 13:10:53 |

Júniusban dől el az EHF-kupa indulás

Az Európai Kézilabda Szövetség júniusi döntéséig kell várni arra, hogy kiderüljön, a bajnokságban ötödik helyen végző Fehérvár KC indulhat-e az EHF-kupa következő kiírásában.
/ 2013.05.30. 11:26:03 |

Adam Naglich és Andrew Sarauer a Volán két új légiósa

A Sapa Fehérvár AV19 a 2013-2014-es szezonra szerződést kötött Adam Naglich és Andrew Sarauer centerekkel. Az amerikai-horvát állampolgárságú Adam Naglich a KHL Medvescak Zágráb csapatától érkezik Székesfehérvárra.  Andrew Sarauer az előző szezonban az ECHL-ben érdekelt Las Vegas Wranglers csapatában játszott.
/ 2013.05.30. 10:29:05 |

Fehérváron alakult meg az MLSZ első 5+1 kispályás bizottsága

A bizottság feladata a szeptemberben induló amatőr városi labdarúgó bajnokság, az Alba Liga magas színvonalú koordinálása lesz. A liga iránt érdeklődők részére nyílt fórumot rendeznek hétfőn a Sóstói Stadionban, ahol a szervezők ismertetik a bajnokság lebonyolítási rendszerét, helyszíneit és várható nevezési díjakat is.
/ 2013.05.30. 08:07:24 |

Másodszor nyerték meg a Főnix fiataljai a Cordial Kupát

A szlovéniai selejtező torna megnyerése volt az első lépés, aztán a tiroli főtáblán sem talált legyőzőre a székesfehérvári labdarúgó-utánpótlás nagyszerű műhelyének tizenkét éves korosztálya. Az angol, svájci, német, osztrák csapatokat megelőző Főnix Gold Futball 2011-ben már elhódította a jelentős európai trófeát, a Cordial Kupát, ezúttal pedig duplázott, amire korábban nem volt példa. A döntőben az Unterhaching ellen 5-1-re nyertek a fehérváriak.