Sporthírek

/ 2006.05.13. 23:07:39 |

Kellemetlen fiaskó Kiskunhalason – Veszélyben a Cornexi 5. helye

 A női kézilabda NB1 középmezőnyös rájátszásának utolsó előtti fordulójában egyetlen pontra olvadt a Cornexi-Alcoa-HSB Holding előnye riválisaival szemben, miután a fehérváriak a Kiskunhalas otthonában hatgólos vereséget szenvedtek. A Zsiga Gyula által irányított hazai csapat végig irányított, már az első félidőben hétgólos előnyre tett szert, amit a Cornexi már képtelen volt behozni a találkozó végére. A Cornexi-Alcoa-HSB Holding együttesének így mindenképpen győznie kell a szerdai, Hódmezővásrhely elleni szezonzárón ahhoz, hogy a 2005-2006-os bajnokságot az 5. helyen zárhassa. Kiskunhalasi NKSE - Cornexi-Alcoa-HSB Holding 36-30 (20-13)

/ 2006.05.13. 17:46:31 |

Fölényes győzelem a Sóstói Stadionban – Négy gólt lőtt az FC Fehérvár

Ünnepélyes hangulatban kezdődött a Borsodi Liga 27. fordulójában az FC Fehérvár – Csőszer FC Tatabánya összecsapás, ugyanis a fehérvári csapat virággal köszöntötte a Vesta-City Line női NB1-es futsalbajnokság aranyérmes csapatát, Warvasovszky Tihamér polgármester és Gál László, az FC Fehérvár Kft. ügyvezetője pedig Horváth Ferencet a 250., Schwarcz Zoltánt a 200., Koller Ákost a 150. első osztályú mérkőzése alkalmából ajándékozta meg. FC Fehérvár – Csőszer FC Tatabánya 4-1 (2-1)

/ 2006.05.12. 22:43:54 |

A legjobb négy között az Albacomp – Idegenben harcolták ki a továbbjutást a fehérváriak

A kosárlabda NB1 negyeddöntőjének negyedik mérkőzésén harcolta ki az elődöntős tagságot az Albacomp együttese. A fehérváriak egyenletes, magabiztos játékkal rukkoltak elő a Kaposvár otthonában, és ennek meg is lett az eredménye: az Albacomp 13 ponttal győzte le riválisát, és jutott a bajnokság legjobb négy csapata közé, 3-1-es összesítéssel. Az elődöntőben folytathatja a Debrecent búcsúztató Pécs, és a Kecskemétet verő Körmend is, míg a Szolnok és a Paks párharca vasárnap ér véget. Kaposvári KK - Albacomp 72-85 (23-24, 18-20, 21-22, 10-19)
/ 2006.05.11. 11:00:30 |

Vonattal és busszal is lehet utazni a Magyar Kupa-döntőre

 A Videoton FCF Baráti Kör Egyesület tájékoztatja a Vidi szurkolóit, hogy a május 17-I, FC Fehérvár – Vasas Magyar Kupa-döntőre a város öt helyén lehet megváltani az utazásra, és a belépésre jogosító jegyeket. A különvonatra - amellyel 1400 fő kelhet útra Budapest felé - a felnőtteknek 500.- Ft-ba, míg a diákoknak és a nyugdíjasoknak 300.- Ft-ba kerül a jegy, az autóbuszokra pedig egységesen 1.000.- Ft-ba. Az autóbuszok a Piac-téri parkolóból indulnak 15,00 órakor, természetesen a vonat is ekkor indul majd. A mérkőzésre szóló belépők egységesen 2.000.- Ft-ba kerülnek. A busz, illetve vontjegyek már szerdától, míg a meccsbelépők péntektől vásárolhatók meg.

/ 2006.05.10. 15:54:15 |

Irány a természet! - a Városi Természetbarát Szövetség ajánlója

A Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség három túrát ajánl a hétvégére azok figyelmébe, akik szabadidejüket a természetben, kirándulással szeretnék eltölteni. Két szombati program mellett vasárnap sem maradnak elfoglaltság nélkül a túrázók.

/ 2006.05.09. 22:13:44 |

Egy palánk is palánk - 40 csapat mérte össze tudását az Alba Lux streetball-majálison

 Tíz éven át május első napjával egybeforrt az a fajta sportünnep, amikor ügyesek és lelkesek, magasok és kistermetűek egyaránt hódoltak a palánk alatt, kosárlabdát pattogtatva. A streetball-meccsek elmaradhatatlan alkotói voltak a majális forgatagának. Tíz év után aztán csönd honolt az ideiglenes vonalak között, üresen maradtak az aszfaltpályák. A tétlenséget egészen egy esztendeig bírták a kosárlabda és a sportág utcai műfajának szerelmesei: a tavalyi pauza után aztán ismét bogyót ragadtak a kezek.
/ 2006.05.09. 22:06:39 |

Lépéselőnyben az Albacomp – egy győzelemre az elődöntőtől

 A kosárlabda NB1 negyeddöntőjének harmadik összecsapásán az Albacomp együttese már magabiztos játékkal és meggyőző fölénnyel kényszerítette megadásra a Kaposvári KK csapatát. A fehérváriak jól kezdték az ARÉV csarnok-beli találkozót, igaz, a vendégek ekkor még tartották a lépést, aztán a második negyedben akkora előnyre tett szert Fodor Péter alakulata, amit a harmadik periódus pontözöne sem veszélyeztetett. A záró játékrészben is növelni tudta a differenciát az Albacomp, és 2-1-es összesítéssel, valamivel nyugodtabban várhatja a pénteki, kaposvári folytatást. Albacomp-Kaposvári KK 91-72 (21-19, 23-10, 33-32, 14-11)

/ 2006.05.09. 11:57:11 |

Javítani kötelező! – ma, 19.00: Albacomp – Kaposvár

 Döntetlenre áll a párharc. Az Albacomp és a Kaposvár már kétszer meccselt egymással a kosárlabda NB1 rájátszásában, és sorsdöntő találkozó előtt állnak a felek. Az Albacomp legutóbb két negyeden át szárnyalt a Kaposvár otthonában, azonban a harmadik periódus álmatagsága elegendő volt a somogyiaknak ahhoz, hogy tetemes előnyt szerezzenek a zárójátékrészre. Nem is tudott fordítani Fodor Péter alakulata, így a fehérváriak ma este javíthatják ki a szombati kisiklást. Nagyon fontos mérkőzés előtt állnak Góbiék, ugyanis amelyik csapat jobban muzsikál a három győzelemig tartó negyeddöntő harmadik mérkőzésén, az óriási lépést tesz a továbbjutás felé.

/ 1970.01.01. 01:00:00 |

/ 2006.05.07. 15:03:53 |

Ismét szépen szerepeltek az albatoll.hu tollaslabdázói

 A hétvégén Móron 5 korosztálynak rendezték meg a tollaslabdázók Országos Grand Prix sorozatának döntőjét. Székesfehérvárt az albatoll.hu legjobb korosztályos játékosai képviselték. A versenyre a 2005/2006-os évad GP fordulói alapján a legjobb 8 játékos kapott meghívást.
/ 2006.05.07. 13:54:31 |

Fehérvári dobogósok az országos tűzoltósport versenyen

 Bár egy ponton múlott a dobogós helyezés az összesített csapatversenyben, a fehérvári tűzoltók mégis két arany, egy ezüst és egy bronzéremmel tértek haza a május 2-4. között Budapesten megrendezett Gróf Széchenyi Ödön X. Országos Tűzoltósport Versenyről.
/ 2006.05.07. 00:19:47 |

Horváth Ferenc parádés visszatérése – Idegenben nyert az FC Fehérvár

 A Borsodi Liga 26. fordulójában az FC Fehérvár a mindössze gólkülönbségében jobb MTK otthonába látogatott. A fehérváriak Horváth Gábort, Nagy Dánielt és a gólvágót, Sitku Illést sem tudhatták soraikban sárga lapok miatt, így Csertői Aurél dolga nem volt könnyűnek nevezhető az idén remekül szereplő kék-fehérek ellen. Az FC Fehérvár végül a hosszantartó sérüléséből felépülő Horváth Ferenc góljával egygólos diadalt aratott a Hidegkuti-Stadionban. MTK – FC Fehérvár 0-1 (0-0)
/ 2006.05.06. 20:34:04 |

Pontmentés a Fáy utcából – továbbra is veretlen a Cornexi

 A női kézilabda NB1 középmezőnyös rájátszásának negyedik fordulójában a hullámzó teljesítményt produkáló Vasas-Invitel otthonában vendégeskedett a play-off-ban még 100%-os Cornexi-Alcoa-HSB Holding. A harcosságra hangoló Szabó Edina vezette Cornexi kezdte jobban a mérkőzést, majd az első félidő derekán a Vasas ledolgozta négygólos hátrányát. A fehérváriak nem engedték ki kezükből a kezdeményezést, és a 30. perc végére ismét Tápaiék vezettek 14-11-re... Vasas-Invitel – Cornexi-Alcoa-HSB Holding 27-27 (11-14)

/ 2006.05.05. 14:59:45 |

Hatpontos mérkőzés előtt az FC Fehérvár – Szombat, 19.00: MTK - FCF

 Kupalázban ég a város, mindezt bizonyítja, hogy a május 17.-i, Üllői úti Stadion-beli, Vasas elleni Magyar Kupa döntőre különvonattal utazhatnak el az FC Fehérvár szurkolói. Minő szerencsés helyzetben van a Koronázóváros, a kupa mellett a bajnoki serlegre is pályázhat az FC Fehérvár. Ahhoz, azonban, hogy a piros-kékek versenyben maradjanak a riválisokkal, szombaton három pontért kell pályára lépniük az MTK otthonában.

/ 2006.05.05. 14:40:49 |

Harcra fel, lányok! - Szombat, 17.00: Vasas - Cornexi

 Az 5. helyért folytatott rájátszás félidejében a Cornexi-Alcoa-HSB Holding 100%-os teljesítménnyel vezeti a középmezőnyös kistabellát, azonban nem dőlhetnek hátra a fehérvári kézishölgyek, ugyanis ultimátumot kaptak a vezetőedzőtől, Szabó Edinától: aki nem teszi oda magát a soron következő mérkőzéseken, annak leveszi a fejét... (Fehérvár TV – szombat, 21.15)