Gazdasági hírek

/ 2014.02.05. 12:15:00 |

Benyújtotta a 2014-es költségvetést a város polgármestere

 Szerdán délelőtt, 45 nappal a központi költségvetés hatályba lépése után az előkészítésért felelős dr. Bóka Viktor jegyző átadta a tervezetet dr. Cser-Palkovics Andrásnak, hogy Székesfehérvár polgármestere benyújthassa azt a képviselőtestületnek. "Fő szempont volt korábban, hogy működési hiánya ne legyen a városnak, ezt mára sikerült stabilan elérni. Nem terveztünk a korábbi években sem, így 2014-ben sem lesz hitelfelvétel és ahogy 2013-ban, úgy idén sem lesz folyószámlahitele Székesfehérvárnak." - mondta a város polgármestere.
/ 2014.01.30. 11:32:35 |

Pénz, de honnan? - konferenciára várták a kis és középvállalkozások vezetőit

A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában rendezte meg a Piac&Profit Konferencia- központ a „Pénz, de honnan?” című sorozatát. A konferenciára elsősorban a kis-, és középvállalkozások vezetőit, döntéshozóit várták, akik átfogó képet kaphattak a cégek rendelkezésére álló összes, kedvező feltételekkel igénybe vehető pénzforrásról.
/ 2014.01.16. 16:02:51 |

Fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázat - vissza nem térítendő támogatás az üzleti tervhez

 A régióban mintegy 1200 olyan fiatalnak biztosítanak képzési lehetőséget, akik vállalkozni szeretnének. Közülük pedig 300-an el is indíthatják saját vállalkozásukat, melyhez 3-6 millió forintos, vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány egy több százmilliós uniós pályázatnak köszönhetően tudja segíteni a fiatalok vállalkozóvá válását a régióban.
/ 2014.01.16. 12:45:34 |

III. Kárpát-medencei Gazdasági Fórum - Jüllich Ádám kapta a Wekerle-díjat

 A III. Kárpát-medencei Gazdasági Fórum üzenete az, hogy megmaradni a Kárpát-medencében csak erős gazdasággal lehet. A rendezvényen adták át a Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági Díjat. Az elismerést a Jüllich Glas Holding elnöke vehette át ebben az esztendőben. A fórum fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes volt.
/ 2014.01.12. 09:15:00 |

Fejér megyei kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásait támogatják

Mintegy 1100-1200 kis- és középvállalkozásnál 6500 új munkahely létesíthető, továbbá legalább 12 ezer már meglévő munkahely megőrzését segíti elő a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból elkülönített, 13 milliárd forint támogatási keretösszeg. Pályázati felhívás jelent meg a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatásáról a kormányzati portálon.
/ 2013.12.17. 11:52:18 |

Négy csillagos egészségturisztikai hotel épül a Csónakázó-tó partján

  A Csónakázó-tó partján, az egykori Vidámpark területén négycsillagos, egészség- turisztikai célokat szolgáló hotel épül Fehérváron. A 2015 márciusában megnyíló Alba Medical Hotel 86 szobával, konferencia és rendevény központtal és magas színvonalú szolgáltatásokkal fejleszti Fehérvár turisztikai vonzerejét. A szomszédos területen megkezdődött már a Koronás Park építése is az önkormányzat beruházásában, a szálloda megépítésével pedig végre rendezett képet mutat majd az egykori Vidámpark területe.
/ 2013.12.16. 08:59:23 |

Business Superbrands Díjat kapott a fehérvári Mentavill is

 Harmadik alkalommal nyerte el idén a Business Superbrands Díjat az 1991-ben Székesfehérváron alakult, magyar tulajdonban levő családi vállalkozás, a Mentavill Kft. A Mentavill tavaly 7,4 milliárd forintos forgalmat bonyolított, számos magyarországi értékesítési pontja mellett telephelyeket üzemeltet Szlovákiában és Románia területén is.
/ 2013.12.15. 12:06:02 |

12 százalékkal növelte árbevételét a 8400 főt foglalkoztató Videoton

 A Videoton vállalatcsoport 2013-ban 12 százalékkal növelte konszolidált árbevételét, amely így meghaladja a 110 milliárd forintot - mondta Széles Gábor elnök-vezérigazgató. A cégcsoport konszolidált árbevétele 2010-ben 90 milliárd, 2011-ben 91 milliárd, míg tavaly 98,5 milliárd forint volt. A vállalatcsoport foglalkoztatotti létszáma öt százalékkal, mintegy 400 fővel emelkedett, így jelenleg 8400 munkavállalót foglalkoztatnak.
/ 2013.12.10. 13:20:27 |

Átadták a GIGA2003 Kft. új gyártócsarnokát az Alba Ipari Zónában

  Kedden délelőtt adták át az Alba Ipari Zónában a Giga 2003 Kft. új, mintegy 1600 négyzetméteres gyártócsarnokát. Jelenleg összesen 50 főt foglalkoztatnak, de tovább szeretnének fejlődni, ezáltal új munkahelyeket teremteni. Az ipari parkban a következő hetekben több hasonló gyártócsarnokot is átadnak, ahol fehérvári kis-és középvállalkozások bővítenek és lelnek új otthonra.
/ 2013.12.04. 09:56:52 |

Szakmai egyeztetés a 2014-20-as időszak uniós forrásairól a Városházán

A Miniszter- elnökség, a Nemzet- gazdasági Minisztérium, és a Széchenyi Programiroda szakmai konzultációt szervezett a 2014-2020-as költségvetési időszak operatív programjairól a Városházán. A fórumon a meghatározó szakmai szervezetek, döntéshozók és civil szervezetek a fejlesztéspolitikai intézményrendszer képviselőivel közösen egyeztetnek az uniós források jövőbeli felhasználásáról.
/ 2013.11.23. 11:42:53 |

Állandóan nyitva tartó része is van már a Jancsárkert termelői- és biopiacnak

 Az idén tavasszal megnyitott Jancsárkert termelői- és biopiacon szombaton délelőtt adták át a legszebb és legötletesebb standoknak járó elismeréseket továbbá átadták a piac hétközben is üzemelő részét. Mint minden szombaton most is mintegy ötven termelő kínálta portékáját: “hagyományos” és biozöldségek, gyümölcsök, hús, tehén-, kecske- és juhtejek, sajtok, mézek, lekvárok, befőttek, savanyúságok, tojás, száraztészta, péksütemények, rétesek, lepények, kézműves illatszerek és higiéniai termékek várják a vásárlókat.
/ 2013.11.20. 14:01:58 |

Kétszáz új munkahelyet teremt a Harman/Becker hárommilliárdos Fehérvári fejlesztése

 A Harman/Becker Gépkocsi- rendszer Gyártó Kft. mintegy 703 millió forint uniós támogatást nyert a „Elektronikai alkatrész és részegységek gyártókapacitások bővítése a Harman/Becker Kft-nél.” című pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A beruházás összköltsége több mint hárommilliárd forint. A beruházás eredményeként 180 új munkahely is létesült a fehérvári gyárban. A cég munkavállalóinak jelenlegi létszáma meghaladja az 1300 főt.
/ 2013.11.17. 11:30:34 |

Fiatal Vállalkozók Hete Székesfehérváron

 November 20-án 10 órától a Fejér Megyei Kereskedelmi és Ipar Kamarában rendeznek konferenciát a Fiatal Vállalkozók Hete alkalmából. A hat éve indított kezdeményezés mára a fiatalság elsőszámú információs fórumává vált világszerte, ahol egy héten keresztül érdemben tájékozódhatnak jövőjük kiteljesedésének hazai és nemzetközi lehetőségeiről.
/ 2013.11.13. 12:24:44 |

Az elsők között nyílt Das WeltAuto kereskedés Székesfehérváron

 Új tulajdonosi háttérrel, megújult arculattal és Das WeltAuto néven várja ügyfeleit szeptembertől a Porsche Hungaria használt autókkal foglalkozó üzletága. Az egyetlen országos márkakereskedői hálózattal rendelkező, használt autókat értékesítő cég már 13 éve szolgálja ki hazánkban ügyfeleit és Székesfehérváron is nagy érdeklődésre számít.
/ 2013.11.12. 11:49:52 |

25 ezer négyzetméterrel bővít az Emerson Székesfehérváron

 A székesfehérvári Sóstói Ipari Parkban vásárolt gyárépületet az Emmerson szabályozó szelepeket gyártó Fisher üzletága. A közel 25 ezer négyzetméteres épület megvásárlásával a cég közel kétszeresére növeli székesfehérvári területét. A több mint 3 milliárd forintos beruházási projekt után 2014 folyamán fognak átköltözni az új telephelyre. A Fisher üzletág jelenleg több mint 500 embert foglalkoztat, de az új telephelyen további létszámbővítés várható