Gazdasági hírek

/ 2013.05.28. 14:14:43 |

Levélben fordul a fejlesztést végző cégekhez az önkormányzat az állásukat elvesztő munkavállalók ügyében

 Termelési tevékenységének év végével történő befejezéséről tett bejelentést a TP Vision Magyarország Kft. kedden. Székesfehérvár Önkormányzata is csak ma kapott tájékoztatást a társaság tulajdonosainak döntéséről, melyet hallva dr. Cser-Palkovics András polgármester jelezte, hogy egyeztetést kezdeményez a cég vezetői, a szakszervezet képviselői és a Munkaügyi Központ bevonásával. Az város is segíteni szeretne, ezért levélben fordul minden olyan vállalkozáshoz, amelyik éppen fejlesztést végez, hogy számoljanak az állásukat most elvesztőkkel is, amikor feltöltik álláshelyeiket.
/ 2013.05.27. 10:48:47 |

A székesfehérvári Laurel nyerte el a Toshiba kitüntetését Magyarországon

 Idén első alkalommal adta át a japán Toshiba cég a European Sales Excellence Award (Értékesítésben Kiváló Európai Díja) kitüntetést. Az elismerést mindössze nyolc vállalkozás kapta meg a kontinensen, Magyarországról a Laurel Cégcsoport nyerte el a címet. z elismerést azok kaphatják a díjat, akik a megelőző évben sikeres, nagy volumenű projekteket bonyolítottak le, innovációban felülmúltak másokat.
/ 2013.05.22. 12:33:45 |

Bővíti telephelyét és új munkahelyeket hoz létre a Mono-A Vill Kft.

Mintegy 68 millió forintos pályázatot nyert el a Mono-A Vill Kft., az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-Dunántúli Operatív Program keretében. Az építőiparban dolgozó fehérvári cég a nem visszatérítendő támogatást telephelyfejlesztésre és telephelybővítésre használja fel és épít egy úgynevezett beton- és zsaluzóelem előregyártó üzemcsarnokot.
/ 2013.05.15. 11:10:06 |

200 munkahely létesül - Fehérváron gyártják az új Milka csokoládé-keksz édességet is

 Tizenkilencmillió dollárt, közel négy és félmilliárd forintot fektet be a világ legnagyobb kekszeket gyártó vállalata, a Mondelēz International a Győri Keksz székesfehérvári üzemében. A beruházás harminc százalékkal növeli a fehérvári gyár kapacitását és év végéig kétszáz új munkahely létesül az üzemben. Az új gyártósor átadására várhatóan még idén decemberében sor kerül.
/ 2013.05.07. 17:35:57 |

Fehérvári kis- és középvállalkozások nyertes pályázatai telephelyfejlesztésre

 Áprilisban sikeres forrásátcsoportosításnak köszönhetően összesen 56 kis- és középvállalkozás mintegy 3,5 milliárd forintot nyert telephely-fejlesztésre a Közép-dunántúli régióban. A vállalkozások önerejével együtt így 7.3 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg a közeljövőben. Fehérvári vállalkozások több mint 800 millió forint nyertek el, mellyel 450 munkahely megőrzésére vagy új munkahelyek létesítésére nyílik mód.
/ 2013.05.06. 09:54:25 |

Családi napot rendez május 11-én a város egyik legnagyobb autókereskedése

 Az Ivanics cégcsoport székesfehérvári kereskedése ismételten megnyitja kapuit május 11-én szombaton egész napra kicsik-és nagyok előtt egyaránt. A nyílt nap 9-től 17 óráig a környezettudatosság jegyében kerül megrendezésre, a belépés díjtalan.
/ 2013.05.04. 14:44:24 |

Fehérvári hétvége a budaörsi Kika áruházban

Fehérvári Hétvégét rendeznek május 4-én és 5-én a budaörsi Kika áruházban. Lakcímkártya bemutatásával a fehérvári lakosok egy vásárlásra jogosító 13%-os kedvezményt kapnak, a város önkormányzata és a cég együttműködésének köszönhetően pedig a más településekről érkező vásárlók is megismerhetik a 2013-as Szent István Emlékév programjait.
/ 2013.04.23. 16:33:01 |

Foglalkoztatási programot indít a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Két éven át tartó foglalkoztatási programot valósít meg a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara konzorciumi partnereivel. 42 millió forintot nyertek uniós pályázaton rá, a projekt célja, hogy a tagok kidolgozzanak egy új megyei foglalkoztatáspolitikai akciótervet, amely által növekedhet a helyi foglalkoztatási és képzési szint. Az eseményen jelen volt az NGM foglalkoztatáspolitikai államtitkára.
/ 2013.04.10. 14:24:54 |

10%-os távhődíj csökkentés - számlamagyarázatot is küld a SZÉPHÕ Zrt. a fogyasztóknak

A SZÉPHÕ Zrt. a 2013. évi számlázás során, a számlákon feltüntetett összegek vonatkozásában érvényesíti a 2013 január 1-jétől előírt 10%-oas díjcsökkentést. Ennek értelmében minden lakossági fogyasztó által fizetett díj mértéke egységesen 10%-al csökkent 2013. január 1-jével a 2012 november 1-jei szinthez képest.
/ 2013.04.04. 13:34:25 |

Több mint másfél millió négyzetméternyi ipari ingatlan található Székesfehérváron

 Székesfehérváron hét ipari parkban 1,53 millió négyzetméter kiadható raktár- és üzemcsarnok van - derül ki az OTP Jelzálogbank elemzéséből. A kutatás öt megyeszékhely - Székesfehérvár, Debrecen, Győr, Miskolc és Szeged - kereskedelmi ingatlanpiacát mérte fel, összesen több mint 400 irodaház, ipari csarnok, kiskereskedelmi ingatlan vizsgálatával.
/ 2013.03.28. 12:51:32 |

Helyes takarmányozással csökkenthető az aflatoxin-szennyezettség

A biztonságos, határérték alatti aflatoxin-tartalmú tej termelésének feltétele a helyes takarmányozás, vagyis a lehető legalacsonyabb szennyezettségű alapanyagokból összeállított takarmányok használata; a szemes kukorica rostálása, és az ún. toxinkötők alkalmazása - hívja fel a vigyemet a Nébih.
/ 2013.03.28. 09:59:07 |

Húsvéti vásár - közvetlenül a termelőtől a Jancsárkertben

 Szombaton ismét közvetlenül a temelőktől lehet majd vásárolni friss termékeket a Jancsárkert piacon. Húsvétra készülődve a sonkák, friss pékáru és tejtermékek mellett mézek, savanyúságok és vegyszermentes zöldségek várják a vásárlókat. Húsvéti kosárkák és tojások, faragott és textilből készült kézműves remekek, egészségmegőrző termékek, pálinka, továbbá virág is szerepel a Jancsárkert kínálatában. A Húsvéti vásár reggel nyolc órától délután kettőig tart nyitva.
/ 2013.03.22. 15:10:28 |

Innovációs elismerés a Videoton többségi tulajdonú Hilase Kft-nek

 A XXI. Magyar Innovációs Nagydíj bírálóbizottsága kiemelt elismerésben részesítette a Hilase Kft. földgáz kénhidrogén- és vízgőztartalmát mérő lézeres fotoakusztikus műszerről szóló pályázatát. A díjazott mérőműszert a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és MOL közös szabadalma alapján a Hilase Kft. és Videoton Holding Zrt. fejlesztette ki.
/ 2013.03.20. 06:34:56 |

Munkavédelmi és munkaügyi nyílt nap Székesfehérváron

 A Fejér Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve 2013. március 20-án, szerdán 10 órától 12 óráig nyílt napot tart Székesfehérváron a Mátyás király körút 6-os szám alatt található tanácsteremben. Munkavédelem területén a nyílt nappal a munkavédelmi felügyelőség irányelve a jogkövető gyakorlat érvényre juttatása, a biztonságos, és egészséges munkahely megteremtésére történő figyelemfelhívás.
/ 2013.03.10. 11:07:10 |

Széchenyi Terv - új műhellyel bővült a Vitál Club

 Húsz évvel ezelőtt kisvállalkozásként indult, mára komoly sportüzlet, egyben szabadidősport egyesület a Vitál Club. A székesfehérvári vállalkozás az Új Széchenyi Terv keretében újabb műhellyel bővült, ez, és a húszéves évforduló lehetőséget adott egy kis visszaemlékezésre is.