-
Ezeket a filmeket vetítik az ünnepek alatt
December 24-én, 26-án, sőt az év utolsó, majd az újév első napján is filmekkel várja a moziszerető közönséget a Barátság Mozi. Érdemes időben beszerezni a jegyeket, ugyanis több ünnep környéki vetítésre már most elkelt minden jegy.
2024.12.19. -
Teltházas ARSO koncert
Szerdán este a Budai úti Református Templomban ünnepelhettünk együtt a klasszikus zene fehérvári képviselőivel. Az esten Dobszay Péter Junior Príma-díjas karnagy vezényelt.
2024.12.19. -
Karácsonyi Koncert
A Budai úti Református Templom adott otthont a szimfonikusok karácsonyi koncertjének. A zenekar Dobszay Péter vezényletével köszöntötte az ünnepet.
2024.12.19. -
Örmény kultúra Felsővárosban
A Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény felsővárosi épületébe érkezett a Székesfehérvári Örmény Nemzetiségi Önkormányzat kiállítása. A népviseletet bemutató tárlat megnyitója karácsonyi hangulatban telt az idősek nappali ellátásával foglalkozó intézményben.
2024.12.18.
Összefogás a Piski csata emlékhelyének méltó megújításáért
A Szent László Alapítvány eszméje Böjte Csaba testvértől származik, céljuk a pusztuló erdélyi nemzeti kulturális és történelmi örökség megőrzése és megismertetése.
A sajtótájékoztatón Böjte Csaba, a Szent László Alapítvány képviseletében elmondta, hogy közel húsz éve vásárolta meg a Szent László Alapítvány Bethlen Gábor szülőházát Marosillyén. Most az 1849. február 9-én zajlott piski csata helyszínét szeretnék emlékhellyé alakítani, ezért már megvásárolta az alapítvány a Dévához közeli területet és a rajta álló hajdani csárdát. A Piski csata Trianon után lerombolt emlékművének felállítása azonban meghaladja az anyagi lehetőségeiket és ezért szeretnék összefogással újra felállítani az obeliszket.
A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetének nevében Görög István elmondta, hogy kiemelt feladatnak tekintik azt, hogy a szabadságharc eseményeire emlékezzünk és őrizzük ennek emlékeit. Mint mondta annak idején ezért jött létre a Pákozdi Katonai Emlékhely is. „Nagy fontosságú ütközete volt a szabadságharcnak a Piski csata, ami egy egész napig tartott és rengeteg áldozatot követelt. Az emlékmű most az ismeretlenségből visszakerül a helyére és hirdeti majd a Piski csata jelentőségét.” Görög István kiemelte, hogy a HTBK-val örömmel fordultak Fehérvár önkormányzatához és sikerült is támogatókra találniuk, szeptemberben, a honvédelem hónapjában pedig a Pákozdi Katonai Emlékhelyen is gyűjtést folytatnak.
Székesfehérvári Egyházmegye nevében Spányi Antal megyés püspök arról beszélt, hogy amikor az 1848-49-es szabadságharcról tanultak az iskolában, az egyfajta ünnepi alkalom volt. „Ennek a szabadságharcnak egyik kiemelkedő csatája a Piski volt. Az elesett katonák emlékére obeliszket állítottak, melyet ledöntöttek és most előkerült. Remélhetőleg sikerül előteremteni a forrást a felállításához, hogy méltó emléke legyen az ott elesett honvédeknek. Fontosak ezek a történelmi események és a katolikus egyház szívesen áll a mostani kezdeményezés mellé.”
Emlékezni kötelességünk és közös felelősségünk erre nevelni a gyermekeinket
Az összefogás fontosságát hangsúlyozta Dr. Cser-Palkovics András polgármester továbbá azt, hogy van közös célunk és szándékunk is. Kiemelte, hogy Fehérvár is hozzájárul a kezdeményezéshez. „Ebben az összefogásban Székesfehérvár azért is vesz részt, mert a nemzet egyik történelmi fővárosa. A városnak pedig van feladata és felelőssége is, határon innen és határon túl a magyarság történelmében fontos helyek támogatásában.” Beszélt arról is, hogy a napokban Gyergyószentmiklóson, a Gac-hegy oldalában emlékezik meg a város arról a 159 székesfehérvári honvéd katonáról, akik ott vesztették életüket 1944. szeptember elején.
Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója elmondta, hogy nem csak anyagilag, hanem szakmai munkával is segítik majd az emlékmű újra felállítást. „Ez egy olyan feladat, amivel példát adhatunk másoknak, de szeretnénk a saját magunk anyagi eszközeivel is hozzájárulni az emlékmű újra felállításához.”
A tájékoztató után a Szent István király Székesegyházban mutatott be szentmisét Spányi Antal püspök és Böjte Csaba ferences szerzetes. A szentbeszédet pedig Böjte Csaba atya tartotta vasárnap délelőtt.