Az egykori Nagyboldogasszony bazilikában, majd annak romjain a többször megbolygatott és kirabolt sírokból előkerült csontmaradványok közül III. Béla kivételével nem tudni melyik tartozott a Székesfehérváron eltemetett 15 király valamelyikéhez. A tudományos kutatások teljes bizonyossággal eddig ezt nem tudták megállapítani. Most talán remény van arra, hogy mindez kiderül. Az Árpád-ház Programról és a Nemzeti Emlékhely jövőjéről Székesfehérvár polgármesterével, Cser-Palkovics Andrással beszélgettünk.
Az 1848-as ásatást követő évtizedekben a Nagyboldogasszony bazilika romjai alatt feltárt leleteket, amelyek között királyok, királynék, királyi sarjak, főpapok, főurak csontmaradványai is voltak, 1938-ban a Szent István év keretében kialakított Romkertben, az államalapító szarkofágja előtt létesített közös sírboltban helyezték el. Ezt a közös sírkamrát 1984-ben egy szakértő bizottság nyitotta fel, azzal a céllal, hogy elvégezze a leletek antropológiai vizsgálatát. A leleteket aztán 2000 augusztusában helyezték el az Osszáriumban.
Most lehetőség van a csontok genetikai vizsgálatára, ami részét képezi egy komplex programnak...
Ez egy átfogó kérdéskör, melynek minden eleme nagyon fontos, de csak akkor látjuk a teljes képet, ha összerakjuk a különböző elemeket. Érdemes azonban egy kicsit visszatekinteni most, amikor az utolsó olyan hozzájáruló nyilatkozat is megszületett, mely szükséges volt ahhoz, hogy a Nemzeti Emlékhelyen található Osszáriumot kinyissuk és a Szent István Király Múzeum szakembereinek segítségével, a Magyarságkutató Intézet és a témában dolgozó tudóscsapat elvigye a csontmaradványokat vizsgálatra. A kutatások végeztével, amikor majd visszakerülnek Székesfehérvárra, remélhetőleg többet tudunk az Osszáriumban található csontozatokról, mint jelenleg. Ez is egy hosszú folyamat újabb állomása.
Megemlékezés az Osszáriumban. Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András Spányi Antal megyéspüspökkel közösen helyezett el virágot a csontkamrában.
2010 után úgy kezdtük a munkánkat, hogy Fehérvárra egy modern, gazdaságára, kulturális és sportéletére büszke régióközpontként tekintettünk. Emellett viszont egy történelmi város, és vannak olyan értékeink, lehetőségeink, melyeket jobban meg tudunk mutatni és akár városfejlesztési célokat is lehet rájuk építeni. A közös történelmi múltunk közös felelősségünk, melynek mentén jutottunk el a 2013-as Szent István Emlékévhez, ami az egyik legszebb közösségi élményt hozta gyönyörű programokkal, rengeteg civil szervezettel, magánszeméllyel, intézményekkel együttműködve. Ez év augusztusában kormányülés is volt Székesfehérváron, mely kimondta, hogy el kell indítani az Árpád-ház Programot, mely nem csak Székesfehérvárt érinti, hanem van budapesti és esztergomi kitekintése is. Ekkor kezdődött el több olyan munka, melynek eredményét lassan már a gyakorlatban is látni lehet: elindult a királyi séta program és a Múzeum rendházépületének felújítása, melyben a Magyarságkutató Intézet, a Nemzeti Múzeum és a Szent István Király Múzeum közös rendezésében egy nagy Árpád-ház kiállítás lesz, várhatóan 2022 második felében. Sikerült elérni továbbá, hogy a Köztársaság Mozi volt épületében a Nemzeti Emlékhely látogatóközpontja és egyben kutatási központja is kialakítható legyen.
A sok program célja, hogy a lelkekben is elkezdjünk valamit újjáépíteni: erről szólnak a Királyi Napok, a Koronázási Szertartásjátékok, az óriásbábok, a Szent István Király Múzeum, a Városi Levéltár és Kutatóintézet, illetve a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont tudományos munkái is.
Szikora János színházigazgató fogalmazta meg egyik igazgatói pályázatában a legjobban, hogy a lelkekben kell újjáépíteni a koronázótemplomot, hogy aztán fizikai valójában is tudjunk mit kezdeni a Nemzeti Emlékhellyel. Ha összenemzeti ügyként tudunk a nemzet történelmi bölcsőjére, a Nemzeti Emlékhelyre fókuszálni, akkor talán sikerül... Ráadásul két fontos dátum is lesz hamarosan: 2031, Szent Imre herceg halálának és 2038, Szent István király halálának ezredik évfordulója. Ehhez kapcsolódik, hogy az Osszáriumban található csontok kutatásához az összes állami szervezet, a katolikus egyház és Székesfehérvár önkormányzata is kiadta az engedélyt, hogy jogi értelemben elkezdődhessen a kutatási munka.
1988 óta, 33 éve folyik közös gondolkodás a Nemzeti Emlékhely ügyéről. Az Árpád-ház Program és a szellemi, lelki építkezés folyamata segíthet abban, hogy ne fusson zátonyra az ügy, és fizikai valójában is legyen egy olyan hely, ahol méltóképpen megemlékezhetünk a több mint ezeréves államiságunkról és királyainkról?
Egy közös nemzeti ügyről van szó. A véleménykülönbségek ellenére pedig ez lehetne egy olyan alap, amiben közmegegyezés alakul ki. Nem csak a különböző szakmacsoportok között, hanem szélesebb társadalmi vonatkozásban is. Ez a hely, a Nagyboldogasszony bazilika a magyar államiságnak a központi épülete volt több száz éven keresztül.
A legfontosabb, az államot is meghatározó mozzanat, a koronázás ezen a helyen történt, és évszázadokon keresztül ebben a templomban temették el a királyainkat.
Éppen ezért hívtuk életre a Koronázási Szertartásjátékot, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy e hely nélkül mi magyarok, ma nem lehetnénk itt, és nem beszélhetnénk a kultúránkról. Ma sajnos az a királyi pár sem ebben a földben nyugszik, akik földi maradványainak eredetét ismerjük. Ez megalapozza azt a feladatunkat, hogy valami olyannak kell létrejönnie ezen a helyen, ami több mint romkert.
III. Béla és Anna királyné sírjának feltárása.
Egy olyan helynek, ami be tud fogadni mindent, ami ehhez a városhoz és a koronázóbazilikához egykor kapcsolódott, illetve amit a kutatásoknak köszönhetően megismerhetünk majd. Ez igaz csontokra és ereklyékre is. Fontos továbbá a koronázási palást kérdése, az eredeti koronázási ékszerek hazatérése ideiglenesen, egy-egy nagyobb ünnep idejére, esetleg véglegesen, ha ebben közmegegyezés alakítható ki. Továbbá, ha lesz rá lehetőség az újratemetések is Székesfehérváron történjenek meg. Most is úgy járulunk hozzá a csontok kutatásához, hogy a vizsgálatokat követően hazatérnek Fehérvárra. Nem mindegy azonban, hogy hova térnek majd haza, hiszen a Nemzeti Emlékhely jelenlegi kialakítása ehhez nem méltó. A két közelgő jeles évforduló egyike sincs olyan messze, hogy ezt a kérdést tovább lehetne halogatni.
A kormánydöntést, a különböző szakmacsoportok aktivitását és a tudományos műhelyek segítségét látva hiszek és bízom abban, hogy végre eredményeket tudunk elérni a Nemzeti Emlékhely területére vonatkozóan is.
Az Osszáriumot minden évben augusztus 20-ra nyitják ki a Nemzeti Emlékhelyen.
Hogyan történik majd a gyakorlatban az Osszáriumban található csontok elvitele a vizsgálatra?
Az elszállítást követően tudomásom szerint Szegeden történnek meg a genetikai kutatások. Az utolsó dokumentum, ami ezekhez szükséges volt, az Székesfehérvár Önkormányzatának határozata, ami alapján a Szent István Király Múzeum kiadhatja az engedélyt a vizsgálatokhoz. Azért vártunk ezzel eddig, mert szerettem volna, ha ezt a szimbolikus döntést a rendkívüli jogrendben nem egyedül a polgármesternek kell meghoznia, és bíztam abban, hogy esetleg február 8-át követően a közgyűlés testületi döntést hozhat ebben a nagyon fontos kérdésben. A kutatások menetét azonban nem szeretnénk lassítani, így a február 9-i polgármesteri határozat alapján a Múzeum is kiadhatja az engedélyt. A következő hetekben szeretnénk a Prosperis Alba Kutatóintézettel, a Szent István Király Múzeummal és a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközponttal közösen egy olyan konferenciát szervezni, ahol a csontok vizsgálatában résztvevő szakemberek mondják majd el a fehérváriaknak, hogy mikor mi történik, és milyen eredményekre lehet számítani.
Sikeres azonosítás esetén konkrétabb lesz majd a nemzeti felelősségünk, hiszen ha tudni fogjuk, hogy kinek a csontjai vannak a különböző dobozokban, akkor azokat az őket megillető, méltó helyre kell elhelyeznünk…
Szerencsés egybeesést tapasztalok az állami és tudományos szereplők körében, hiszen mindenki ugyanazt gondolja, hogy ezeknek a csontoknak vissza kell kerülni Székesfehérvárra, és olyan helyet kell kialakítanunk itt, ami alkalmas is erre. Nem csak az Árpád-házról van szó, hiszen 1301 után is számos uralkodót koronáztak és temettek a városban, illetve nem csak királyokról, hanem rokonságukról, akiket ugyanúgy a Nagyboldogasszony bazilikában helyeztek végső nyugalomra.
Nagy lehetőség az azonosítás Székesfehérvár előtt, hogy büszkén élhesse meg a saját történelmi múltját.
Egy méltón kialakított emlékhely pedig zarándokhely is, ami a turizmusban munkahelyeket jelenthet, és történelmünket is sokkal könnyebben megismertethetjük itt a gyermekeinkkel. A most épülő interaktív kiállítás a Köztársaság Mozi helyén a kor technológiájával segít majd abban, hogy egy kicsit jobban beleláthassunk ennek a helynek a történelmi jelentőségébe.
Ásatás az egykori koronázótemplom helyén.
A rendszerváltozás óta lassan eltelt annyi idő, amennyi idő alatt ismereteink szerint Szent István ezer évvel ezelőtt megépíttette a Nagyboldogasszony bazilikát. Mi lehet az oka annak, hogy ennyi idő alatt egyszerűen nem született mindenki számára elfogadható döntés, hogy mi is legyen ezzel a fontos nemzeti üggyel?
A koronázótemplom hányatott története a török időktől kezdve tart és történelmi korszakokon keresztül nem sikerült még nyugvópontra helyezni ennek a terültnek a sorsát. Voltak kezdeményezések, régészeti kutatások, fontos építészettörténeti eredmények – gondolok itt Szabó Zoltán kutatómunkájára – , de voltak fontos kiállítások, tervpályázatok is. Sokminden történt, miközben igazából nem tudtunk egy átgondolt, hosszú távú megoldást találni. Azért sem, mert a különböző tudományágak szükségképpen belső tudományos vitákat is folytatnak arról, hogy mit lehet egy ilyen területtel kezdeni. Több, nálunk szerencsésebb nemzetnél állnak azok a katedrálisok, ahol az ő királykoronázásaik voltak, nálunk sajnos csak egy romterület maradt meg. Nem egyértelmű, hogy mit és hogyan lehet újjáépíteni, egyáltalán mennyiben szabad ezt megtenni. Emberileg megértem, hogy a különböző tudományágak is elég nehezen jutnak saját magukon belül dűlőre, nemhogy egymás között.
Egy azonban biztos, hogy valamit érdemileg kezdeni kell a Nemzeti Emlékhellyel, amiben Székesfehérvár elkötelezett.
Megemlíteném még egyszer Szabó Zoltán munkáját, aki két vaskos kötetben dolgozta fel az egykori bazilika építéstörténetét, ami már viszonylag régen megjelent, és nem érzékelek érdemi kritikát ezzel kapcsolatban. Lehetséges, hogy ez talán egy jó alapja lehetne annak, hogy miből lenne érdemes kiindulni.
Ez az építkezés lenne az egész Árpád-ház Program „csúcsa”, melynek zászlóvivője Székesfehérvár?
Nyilván vannak kérdőjelek és kétségek, hogy a mostani kutatások mennyiben tudnak eredményekkel szolgálni vagy esetleg elbizonytalanítani abban, amiben ma joggal és okkal hiszünk. Sokat őrlődtünk és nagyon sokat egyeztettünk is, hogy ezek a vizsgálatok ne leromboljanak, hanem építsenek. Abban a reményben adjuk át a csontleleteket, hogy a tudományos eredmények építeni fogják a közösségünket, büszkeségünket, és bizonyítani fogják, hogy ez nem csak egy fehérvári kérdés, hanem egy összmagyar nemzeti ügy.
