Szabó Krisztán újabb érme - EB-bronzot szerzett a sakkozó

 Az U18-as Csapat-Európa-bajnoki sikerek után a fehérvári nemzetközi sakkmester, Szabó Krisztián az utóbbi hetekben egyéni korosztályos EB-n vett részt a macedóniai Herceg Noviban. A 18 éves sakkozó a klasszíkus versenyben elmaradt saját elvárásaitól, a 14. helyen zárt, azonban a rapid-versenyben remek teljesítménnyel rukkolt elő, és egy bronzéremmel gyarapította gyűjteményét.

2006.10.03. 22:47 |

 Az U18-as Csapat-Európa-bajnoki sikerek után a fehérvári nemzetközi sakkmester, Szabó Krisztián az utóbbi hetekben egyéni korosztályos EB-n vett részt a macedóniai Herceg Noviban. A 18 éves sakkozó a klasszíkus versenyben elmaradt saját elvárásaitól.

 ”74 induló közül a 14. helyen végeztem. – kezdte értékelését maga a nemzetközi mester. -  Ennél egy picit jobb eredményt vártam, de a gyengébb szereplésben közrjátszott az is, hogy az első húszban a legtöbb játékos orosz volt, és mindegyik 2400 Élő-pontszám feletti nemzetközi mester volt. Szinte mindenki két edzőt hozott magával az Európa-bajnokságra, az egyik az ellenfelek játszmáit figyeli, a másik pedig felkészíti őket a játszmák előtt. Azt tapasztaltam az orosz, és a szovjet utódállamok versenyzőinek mentalitásában, hogy  a játszmáikat nem küldik el a FIDE-nek és így nem lehet rájuk játszmát találni, ami nagyon megnehezíti az ellenük való felkészülést.”

 A rapid-verseny már sokkal jobban sikerült Szabó Krisztián számára, az edző nélkül versenyző sakkozó bronzéremmel tért haza Macedóniából.

 ”A rapid-verseny idejére már hozzászoktam a játékosokhoz, jobban fel tudtam rájuk készülni, ugyanakkor nem érvényesült annyira az egyénenkénti felkészülés, ugyanis a rapid-játszmák egymás után jöttek, egy nap hat mérkőzést is lejátszottunk. A harmadik helyezésnek nagyon örültem, és megmondom őszintén, hogy bíztam a jó szereplésben.” – mondta Szabó Krisztián.

 Szabó Krisztián két hét múlva már újabb nagy megmérettetésen ül sakktáblához. A fehérvári sportoló a grúziai Batumiba utazik, ahol a korosztályos Világbajnokságon próbál ismét remekül szerepelni, és lehetőleg éremmel haza térni.