Tóth Gábor életét a gyógyításnak szenteli. A Szent György Kórházban dolgozó sebész keze ügyébe legtöbbször szike és cérna kerül. Ám amikor leveszi a fehér köpenyt, egy másik világba utazik. Mint mondja: a dallamok szférája az a hely, ahol kiteljesedhet. A Dr. Jazz Band október 12-én, az Öreghegyi Közösségi Házban lép fel.
A Dr. Jazz Band alapítójának szeme ragyog, amikor zenéről, dzsesszről van szó.
Gyermekként álmodozott arról, hogy sebész lesz?
Egyáltalán nem. Régész szerettem volna lenni. Végeztem is ásatásokat a budapesti családi házunk kertjében, és találtam is római kori falat, régi ékszereket. Aztán édesanyám más irányba orientált.
Mikor találkozott először a zenével?
Hatéves koromban kezdtem zongorázni. Ez kezdetben klasszikus zenét jelentett, aztán elkezdtem valamit művelni a hangszeren. Akkor még nem tudtam, hogy mit. Olyan furcsa volt. Aztán jóval később egy rádióműsorban hallottam hasonló furcsa hangzásokat, és akkor arra azt mondták, hogy dzsessz. Innentől kezdve úgy gondoltam, hogy akkor én is dzsesszt játszom.
Hogyan képezte magát zeneileg?
Hosszú időn keresztül ez autodidakta módon zajlott. Sok számot találtam a klaviatúrán.
Ezt hogy kell érteni? Nem írta a dalokat?
Soha nem írtam le a dallamokat, csak megjegyeztem őket, és azóta is a fejemben vannak.
Tehát mindig a memóriájára hagyatkozik, amikor zenél?
Igen. Körülbelül harminc saját szám van a fejemben.
A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen tanult. Ott egyszer csak elérkezik az orientáció ideje. Miért éppen a sebészetet választotta?
Mindig is szerettem barkácsolni, és használni valamire a kezemet. Az egyetemen is ezt kerestem. A sebészet olyan tevékenység, ahol csinálok valamit a kezemmel, és annak gyorsan van eredménye. Nem kell hónapokig várni rá. A János Kórház sebészetén helyezkedtem el, tizenöt évet töltöttem ott. Aztán a Kapás utcai sebészeti rendelő élére repített az utam, de onnan még visszajártam operálni. Három éve pedig már a fehérvári kórházban tevékenykedem.
Milyen helyzetekkel, esetekkel találkozik a leggyakrabban munkája során?
Hasi sebész vagyok, mindenféle esettel találkozom, ami ezt a területet érinti. Ezek lehetnek baleseti eredetű, de betegség által kiváltott dolgok is. Időnként az emberek hasba szúrják egymást, vagy éppen hasba rúg valakit a ló. No meg persze közlekedési balesetek is okoznak sérüléseket.
Nem lehet könnyű az ezzel járó időbeosztásban élni. Állandó készültség, ügyelet, éjszakázás...
Ha az ember ezt hosszú időn keresztül csinálja, megszokja, hogy mindig fáradt, álmos. Ezt el kell fogadni, ezzel együtt kell élni. Ha a sebész éjszaka odakerül a műtőasztalhoz, akkor valami történik az idegrendszerével. Valószínűleg az adrenalinszint megemelkedik, és az álmosság átmenetileg megszűnik. Tehát ilyenkor is tudunk koncentrálni.
Milyen a kapcsolata a pácienseivel?
Törekszem arra, hogy ne akkor lássam először a beteget, amikor már ott van kiterítve a műtőasztalon. Az orvos-beteg kapcsolat fontos és intim kapcsolat, aminek nem kell hosszú ideig tartania. De néhány mondattal lehet érzékeltetni, hogy nem kell izgulni. Én el szoktam mondani, hogy a betegem milyen úton fog végighaladni. Az egésznek a lényege, hogy a műtét jól sikerüljön és a beteg gyógyultan távozzon. A mosoly, a kézfogás nekünk nagyon fontos. Emlékszem, egyszer volt egy néni, aki az ágyon fekve a kezemet magához húzta és megcsókolta. Nagyon jóleső érzés volt.
Az élete másik meghatározó szegmense a zene. Meséljen róla!
A zene az egy másik szféra. Az ember a földön, a talajon él. De a zene az, ami innen fel tudja emelni, aki ebben benne van. Ez a szféra nagyon vonzó. Jó ott lenni.
Hogyan született meg a Dr. Jazz Band?
Elkezdtem zenélgetni barátokkal, és láttuk, hogy ez jó. Aztán ez többször is megismétlődött. Akkor a visszajelzésekből arra következtettünk, hogy ez másoknak is jó, így elhatároztuk, hogy szélesebb körben, máshol is csináljuk. Egyszer – úgy tizennyolc éve – egyik basszusgitáros barátom egy korábbi formációban beadott egy jelentkezést egy tehetségkutató versenyre, aminek az lett a vége, hogy ott voltunk a döntőben. Az egyik kereskedelmi tévé nyüzsögte körül ezt az egészet, óriási felhajtás volt. A versenyt megnyertük. Pege Aladár volt a zsűri elnöke, aki hosszasan méltatott minket. Aztán jöttek, mentek a tagok. Játszottunk rendületlenül. Ahová egyszer elmentünk, oda általában visszahívtak minket. Balatonfüreden a Tagore sétányon sokat játszottunk.
Manapság mennyit szerepelnek?
Sok fellépésünk van. Vannak kisebb helyek, ahova szívesen elmegyünk trió formációban is, mert az nem túl hangos. De igazából a nagykoncert az, ami az embert inspirálja. Ebből kicsit kevesebb adódik. Nehéz megszervezni, és rájöttem, hogy mint együttesvezető és az informatikához egyáltalán nem értő ember, hibát követek el azzal, hogy nem menedzselem eléggé az együttest. Így most kínlódom azzal, hogy honlapot készítsünk, közösségi oldalakon is megjelenjünk.
A zenén kívül van még valami, ami kikapcsolja?
Mindenfélét szeretek csinálni, de leginkább a gyakorlás köt le. Ha az ember a zongorázásban fejlődni akar, az időigényes. Nem szeretnék egy szinten megrekedni, ennek az útnak soha nincs vége.
Még mindig „talál” számokat?
Igen, ezek véletlenszerűen, gyakorlás közben jönnek. Meghallok egy hangot vagy egy harmóniát, és ott megállok. Megfigyelem és hozzárendelek még további harmóniákat. Elkezdek dallamot írni rá, és ha az jó, akkor megjegyzem. Legutóbb például egy népdalt írtam.
A zenekar nem csak dzsesszt, más műfajokat is játszik. Nagyon sokrétű a repertoár.
A dzsessz mostanában sajnos eléggé háttérbe szorul. Ha az ember bemegy egy bevásárlóközpontba vagy elmegy egy strandra, óhatatlanul azt tapasztalja, hogy dübörög valami rettenetes, számítógépen előállított zaj, amit az emberek zeneként definiálnak. A zene számomra az, amit élő emberek igazi hangszereken állítanak elő vagy szólaltatnak meg. Manapság az emberek tudatából kiesett, hogy mi az a dzsessz. A free jazz például számomra is élvezhetetlen, mert annak nincs tempója, nincs dallama. Ha négy fal között négy ember összeáll, akkor érdekes lehet, de emberi fogyasztásra alkalmatlan. De a harmincas, negyvenes évek swinges, bossanovás, bluesos, aztán később funky-s, groove-os zenéit, amiket mindenki szeret, azokat is dzsessznek hívják, csak ezt sokan nem tudják.
Hol és mikor lehet látni, hallani önöket Fehérváron?
Október 12-én, az Öreghegyi Közösségi Házban. Jó kis koncert lesz! Ez egy sorozat második állomása. Most is teljes felállásban mutatja meg magát az együttes. Tehát lesz dob, basszusgitár, gitár, zongora, szaxofon – és jó hangulat!
Schéda Szilvia
