Székesfehérvár - bölcsőtől a sírig - 1031. szeptember 2-án hunyt el Szent Imre herceg

„… én sem restellem, hőn szeretett fiam, hogy az e világi életemben oktassalak, tanácsokkal és javaslatokkal lássalak el téged, hogy általuk szebbé tehesd mind a magad, mind az alattvalóid erkölcseit, amikor majd – ha a legfőbb hatalom is engedi – utánam uralkodni fogsz.”

Szent Imre herceg Szent István és Boldog Gizella fia volt. Henrik herceg Árpád-házi I. István nagyfejedelem-király (997–1000/1001–1038) és a Liudolfing-dinasztiából származott Gizella bajor hercegnő-királyné fia volt.

Az előbbi két mondat nyilvánvalóan ugyanazt állítja, csak a látásmód időbeli különbségét, a visszatekintő és az egykorú szemlélő perspektíváját tükrözi. Ez áll a Henrik–Imre névkülönbségre; a két név egy személyt takar, és a Henrik volt az eredeti változat.

Az Érdy-kódex (1526 k.) 1000-re keltezi Imre világra jövetelét, míg egy jezsuiták által hivatkozott breviáriumi hagyomány szerint 1007-ben született. Szüleinek életkora, családi környezete utóbbi dátum mellett szól. István és Gizella egyaránt 980–982 körül jött a világra. 995-ben megkötött házasságukból több gyermek született, és Imre nem az első volt közülük. Késő középkori forrásaink legalább Ottó nevét megőrizték a gyermekként elhunyt testvérek közül. Legtöbbet az Esterházy-kódexben fennmaradt rövid krónika árul el István és Gizella fiairól, amely I. (Hunyadi) Mátyás király uralkodásának (1458–1490) elején keletkezhetett. „Szent Istvánt, Géza fiát, a hunok első királyát, miután áttért a keresztény hitre, az Úr 1001. évében megkoronázták. 46 [41] évig uralkodott; több fia is volt, így Imre, Ottó és még mások is, az ő nevüket nem ismerjük, hiszen fiai utód és koronázás nélkül haltak meg. Szent István király az Úr 1047. [1038.] évében hunyt el, és a fehérvári egyházban temették el, amelyet ő alapított.” Nem tudni, hányadikként született Henrik-Imre, de a Képes Krónika úgy tudja, halálakor „kora ifjúságának virágjában volt”, ami a korabeli életkorszakolás ismeretében 25 évnél nem jelenthet többet.

Születésének helyét szintén későbbről ismeretes hagyomány jelöli meg: ez az ország koronázó fővárosa, Székesfehérvár volt.

István és Gizella ismert nevű fiai az anyai rokonságot idézik: az Ottó nevet három német-római császár is viselte, közülük István uralkodó kortársa III. Ottó (983–1002) volt; Henrik-Imre pedig Gizella bátyja, a későbbi II. (Szent) Henrik (1002–1024) után kapta nevét. És ki tudja: volt-e e rajtuk kívül atyai felmenők nevét viselő fiú? Kár találgatni.

„Gyermek vagy, gazdag szülők sarja, puha párnák lakója, akit mindenféle kényelemben dédelgettek és neveltek; nem volt részed sem a hadjáratok fáradalmaiban, sem a pogányok különféle támadásaiban, amelyek közepette nekem szinte az egész életem őrlődött. Immár itt az idő, amikor nemcsak pépes ételt kell adnunk neked, mert ez puhánnyá és kényeskedővé tehet, ami az erények pusztulásával, a bűnök melegágyával és a törvények semmibe vevésével egyenlő, hanem néha karcos borral is meg kell itatnunk, hogy az ráirányítsa a figyelmedet azokra a dolgokra, amikre tanítalak.” – szólnak az atyai Intelmek immár kizárólag Imréhez. Neki azonban nemcsak egy fiatal királyságot, hanem egy királyi házat is kellett – volna – éltetnie. Ezért sem fogadható el hitelesnek a legendájában ábrázolt önmegtartóztató herceg: az István-i vérvonal végső reménysége ezt a „fényűzést” nem engedhette meg magának! Felesége is volt: a XIII. század végén írt Szent Margit-legenda alapján egy ismeretlen nevű bizánci hercegnő. A XII. század első felében keletkezett Szent Imre-legendában szereplő „szűzi” élet alapja Imre névadó nagybátyja II. Henrik és Kunigunda „szűzi” (valójában csak gyermektelen!) házasságának hagyománya lehet. (Számos ok miatt nem ér gyermekáldás egy párt, nem kell ahhoz szüzességi fogadalom!)

Trónörökösként gondos nevelésben részesült. Az atyai szándék éppen az ő trónra való felkészítésekor hívta életre az első magyar államelméleti művet, a már idézett Intelmeket. Ám Gellért, a később szentté avatott püspök is részt vett Imre személyiségének formálásában, ami a fiatal herceg vallásosságát tovább mélyítette.

Rövid életének utolsó szakaszában a „dux Ruizorum” (’oroszok hercege’) méltóságot olvashatjuk neve mellett a Hildesheimi Évkönyvek lapjain. Létezett egy királyi testőrség, amit rusz-varég katonákból állt, és Imre ennek a parancsnoka volt? Avagy határőrizetre letelepített orosz etnikum katonai vezetését látta el? Bármelyik lehetséges. Az bizonyos, hogy ez a cím nem puszta hercegi rangot, hanem hadvezéri szerepkört jelölt. Különösen úgy, hogy említése az 1030–1031. évi magyar–német háborúkat követi az évkönyvben. Ilyenformán István király szavának állt, mert a hadvezéri életre neveléssel is felvértezte, a „karcos borral” is megitatta fiát, és erről németföldön is tudtak.

A Hildesheimi Évkönyvekben olvasni Imre herceg halálának okáról. „Ugyanebben az évben [1031] a császár fia, Henrik király, aki egyben Bajorország hercege s István magyar király kölcsönös esküvel megerősítették a békét. Továbbá István király fia, Henrik, az oroszok hercege, akit egy vadászaton vadkan hasított fel, siratni való módon szerencsétlenül járva meghalt.” Színre lépett a magyar történelem első halálosztó vadkanja. Noha ez a baleset jól jött a Német-Római Birodalmat 1024-ben megöröklő Száli-háznak, hiszen Imre anyai részről a Liudolfing-ok leszármazottjaként akár császári ambíciókat is táplálhatott, ám ennél tovább ne merészkedjünk ezen adathiányos korszak homályában! Különben sem tűnik valószerűnek az, hogy egy esetleges „kétlábú német vadkan” hét évet várt volna II. Konrád (1024–1039) „megnyugtatásával”.

Halálának helyszíne ismeretlen. Egyes templomok patrocíniumából kiindulva a bihari Igfon-erdő és a Bakony rengetege egyaránt szóba került.

Imre herceg holttestét a Szűz Mária Bazilikában helyezték örök nyugalomra. Övé volt a bazilikában az első Árpád-házi temetés. (Nagyapját, Géza nagyfejedelmet a közelben állt régi négykaréjos templomban tették sírba.) Imre korai halála által vált keresztény királyaink középkori koronázó temploma dinasztikus temetkezési hellyé. Itt avatta szentté őt I. (Szent) László király 1083. november 5-én.

Szent Imre herceg azok közé a történelmi szereplők közé számítandó, akik tragikus sorsuk által, az eseményeknek elszenvedőjeként és nem formálójaként lettek híresek. Valódi énje alig egy-egy villanás erejéig mutatkozik meg: személyiségét az időnap előtti erőszakos halál, majd szentéletrajzának szűzies-légies portréja fedi el.

„… nem tudja senki az Úristennek titkját, tanácsát; nem véli vala az szent királ ő szent fiával mit akarna tenni az felséges mennyei királ ő királ szolgáival. Előlvevé az szent királnak akaratját Úristennek akaratja, es szíz Szent Imre királt hamar annak előtte kivéve ez világból: mert olyan szeplőtelent es minden jószágos mívelködetnek patikáját méltóbb vala mennyországban felmagasztatni, honnem ez halandó világon királlá emelni, inkább illeti vala az nemes kencsöt Krisztus tárházában helhöztetni, honnem kilemb-kilemb ez világi gondoknak miatta megfejtetni.” (Karthauzi Névtelen – Érdy-kódex.)

Az írást Szabados György, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont történész munkatársa készítette.