Alkotni jó! címmel nyílt kiállítás gyermekrajzokból az Európa Klubban, az Igazgyöngy Alapítvány fiataljainak alkotásaiból. A kiállítás apropóján jótékonysági programot hirdettek: lecserélésre kerülő, de még jó minőségű taneszközöket gyűjtenek rászoruló tanulóknak, a felajánlásokat péntekig várják. A tárlatot jövő csütörtöktől a VMK Budai úti Tagkönyvtárában lehet megtekinteni, ahol szintén fogadják a tanszeradományokat.
Ha sokan vannak egy szervezetben, akkor hatékonyabban tudják az érdekeiket képviselni, tagjaikat védeni, egymást segíteni. Ezen kívül, jó dolog egy közösséghez tartozni, ahol megértik az embert, s ha problémája van, segítenek neki. Ilyen társulás a Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesülete is, amelynek tevékenységéről a szervezet elnöke és Székesfehérvár civil és ifjúsági tanácsnoka tartottak sajtótájékoztatót szerdán, a Viktória Rehabilitációs Központban.
A nyári szünet első napján 17 gyermekkel a Gorsiumi Régészeti Parkban járt a Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület. A Bodajkon, Csetényben, Lovasberényben, Sárkeresztesen, Székesfehérváron és Velencén nevelkedő 12-15 éves állami gondozott gyerekek szakavatott vezető segítségével ismerkedhettek meg a Pompeji kiállítással.
A Fehérvári Kézművesek Egyesületének szervezésében a XIV. Tűzzel-Vassal Fesztiválra várják szombaton az érdeklődőket a Rác utcai Skanzenbe. A maga nemében egyedülálló Késkészítő mesterek, kovácsok és fegyverkovácsok Országos Találkozója számos programmal egészül ki; lesz harcászati bemutató, gasztronómia, bábelőadás, kovácsműhely, asszonyműhely, kézműves foglalkozások valamint népdal és népzene is.
Beszélgetésekkel, bemutatókkal, kutya- és macskaszépségversennyel, nevelési tanácsokkal, sétákkal, játékokkal, több más állat mellett 122 kutyával és 47 cicával várta látogatóit vasárnap a HEROSZ Fehérvári Állatotthona. Az 1992-ben alapított szervezet az ország egyik legsikeresebb menhelyét működteti.
„Keresd és szeresd a teret!” - szlogennel indított országos akciót az Új Nemzedék Közösségi Központ. A valamennyi megyei jogú várost érintő kezdeményezés célja egy minél élhetőbb nagyvárosi környezet kialakítása a közösség erejével. Székesfehérváron a Béke térre vártak önkénteseket szombaton, a városszépítés jegyében.
Vasárnap a Jóga Világnapja alkalmából szerveznek népszerűsítő flashmobot a Belvárosban: gyermekjóga-bemutatóra és közös jógaórára várják az érdeklődőket. A rendezvényen Sarita Taneja attasé tolmácsolja az indiai nagykövet üzenetét.
Székesfehérváron július 5-én és július 19-én is ügyfélfogadást tart a Székesfehérvári Regionális Álláskeresők Egyesületénél Dr. Szatmári Éva Fejér megyei egyenlőbánásmód-referens. A Fejér Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házban a referens július 12-én fogadja az ügyfeleket.
Különféle bemutatókkal, kutya- és macskaszépségversennyel, sétákkal, játékokkal, tombolával és sok egyéb mással várja látogatóit június 18-án, vasárnap a HEROSZ Fehérvári Állatotthona. Az idén 25 éves szervezet minden eddiginél különlegesebb rendezvénnyel készül jubileumi nyílt napjára, melynek részleteit sajtótájékoztatón ismertették.
A Fejér Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház koordinálásában és 15 fogyatékos ügyi szervezet részvételével egész napos programsorozat zajlott a Városház téren szerdán. Az Esélynap azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse a társadalmi integrációt, szemléletformálást és érzékenyítést, bemutassa a városunkban lévő egyesületek szolgáltatásait, valamint a fogyatékkal élők mindennapjait. A tavalyi évhez hasonlóan kiemelt színpadi programok, valamint folyamatos bemutatók és foglalkozások is várták az érdeklődőket.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.