Három közismert fehérvári személynek és egy szervezetnek ítélték oda az Aranyember-díjat, amelyet márciusban, a Római Szerződés évfordulóján adtak volna át, azonban a koronavírus járvány miatt csak augusztus 30-án került sor a díjátadóra. A Tarsoly Ifjúságért Egyesület elismerését Csutiné Schleer Erzsébet építész, Kóbor István pedagógus, valamint a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Infektológia Osztálya érdemelte ki. Posztumusz díjat ítéltek oda Klecska Ernő újságírónak, aki 2020 novemberében hunyt el.
Egy Leader pályázat pályaavató versenyét rendezték szombaton a Zámolyi lőtéren. Az utóbbi két évben a világ élvonalába tartozó legfejlettebb technológiát építették be, ami azt jelenti, hogy az 50 méteres gépek lézerhálóval érzékelik a lövéseket és a lövők egy monitoron is látják, hogy mit lőttek, továbbá a nézők is nyomon követhetik a versenyt és lövéseket egy-egy nagyobb monitoron.
Hatodik alkalommal tartja Agárdon regionális orvos-beteg találkozóját a Szív a Szívért Alapítvány. A szervezet a szívátültetésen átesetteket és családjaikat fogja össze. Fejér megyében a hazai szívátültetések 1992-es kezdete óta 27 beteg kapott új szívet. Sorstársak ők – ahogy magukat is emlegetik –, akik új életük mindennapjaiban segítik egymást, például a szombatihoz hasonló közös programokkal is.
Ismét Palacsinta Péntekre várták a gyerekeket és szüleiket Vízivárosban a LISZI Iroda előtt felállított sátraknál. A rendezvény célja az volt, hogy még az iskolakezdés előtt közösségteremtő programmal kedveskedjenek a családoknak és különösen a legkisebbeknek.
Az iGenerációért Egyesület és a Székesfehérvári Szakképzési Centrum első alkalommal, hagyományt teremtő szándékkal rendezi meg augusztus 29-én délután a Belvárosi Nyitott Udvarok rendezvényt.
Komposztáló mintaprojekttel zárult a Gaja Környzetvédő Egyesület programsorozata. Az Alcoa Alapítvány támogatásával megvalósított szemléletformáló sorozat utolsó elemeként a Szent Kristóf Ház területén alakítottak ki egy komposztáló rendszert, és tanították meg az intézmény dolgozóit és gondozottjait a helyes komposztálási folyamatokra.
Négy európai uniós projekt is zajlott az elmúlt években Fejér megyében. A közösségfejlesztő programokat Székesfehérváron és környékén valamint Dél-Fejérben valósított meg négy civil szervezet: az Agóra Vidékfejlesztési Alapítvány, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért, a Székesfehérvári Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány és a SZITI Szociális Egyesület.
Az Új Nap - Új Remények egy közösségi/„követes” adománygyűjtő kampány két hónapon át, melynek keretében székesfehérvári és fejér megyei civil szervezetek adománygyűjtése valósul meg és amelynek központi eleme egy éjszaka végén induló és napfelkeltekor véget érő közös sóstói séta. A tájékoztatót követően „Legyen a zene újra mindenkié!” címmel a Vox Mirabilis Kamarakórus adott koncertet.
Vasárnap rendezték meg a X. Adni Jó Kupát, amellyel idén két helyen is segítenek. A Teljes Élet Alapítványnak 1 millió 5 ezer forintot adtak át annak a több mint 100 mozgás- és halmozottan sérült, többnyire Székesfehérváron és környékén élő gyermek nyaraltatására, akik Söréden táboroznak. Ezen felül 1 millió forinttal hátrányos helyzetű családnak is segítenek a beiskoláztatásban.
A SZÉNA Egyesület a Családokért civil szervezet szervezésében ingyenes műhelymunka valósul meg, melynek célja, hogy segítséget nyújtsanak a pedagógusoknak az online oktatás miatt széthullott osztályközösségek összekovácsolásában.