Kilencedik alkalommal hirdették meg a Szent László nyomában című hadtörténelmi, honvédelmi témájú alkotói pályázatot a Kárpát-medencében élő fiatalok számára. Három kategória van, melyek közül a hagyományos rajzpályázat és az online fotópályázat határidejét április 30-ig meghosszabbították a szervezők. A harmadik kategória határideje változatlanul szeptember 1.
A Segít a süti akciót a SZÉNA Egyesület önkéntesei indították azért, hogy köszönetet és elismerést fejezzenek ki az édes meglepetéscsomagokkal a kórház dolgozóinak. A járvány harmadik, felfutó hullámában is folytatódik a program, amihez a legkisebb adományokat is örömmel fogadják.
Folytatódik a Tarsoly Ifjúságért Egyesület által indított Bemutatkozó című kiállítás-sorozat. A Fő utca 3. szám alatti szabadtéri vitrinekben kedden délután nyitották meg az újabb tárlatot, ahol a Fehérvár Rugby Club Súlyemelő Szakosztályának és Bakos Károly olimpikonnak a fényképeit, relikviáit láthatják az érdeklődők.
A jó idő megérkeztével egyre több, a természetben előforduló gyógynövénnyel találkozhatunk a kirándulások során. Lencsés Rita szakértő, a Herbarius programok vezetője személyes tapasztalatokat és képeket is megosztott egy Tés környéki túráról: a zsenge medvehagymáról, a pettyegetett tüdőfűről és a salátaboglárkáról.
Jövő héten indulnak az Örökségünk örökségül! műhelyfoglalkozások: a pedagógusoknak szóló képzéseket a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, megőrzésének, gondozásának a céljával hirdette meg az M-ART Egyesület. Sevella Zsuzsannával, a MintaKINCStár játékfejlesztőjével beszélgettünk.
Pénteken este - a világ számos más pontja mellett - Fehérváron is megkezdődött a Wass Albert felolvasó maraton. A rendezvény a 113 esztendővel ezelőtt született erdélyi író a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Díszudvarán található domborművének megkoszorúzásával kezdődött, majd huszonöt órás vegyes tematikájú - élő és felvételről online - felolvasással folytatódott.
Idén sem marad el a huszonnégy órás felolvasás és tiszteletadás Fehérváron Wass Albert erdélyi magyar író és költő munkásságára emlékezve. A felolvasó maraton 2021-es programját és részleteit a szervezők ismertették hétfőn, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Díszudvarán, a Wass Albert-dombormű alatt.
A város Balett Színházánál gyakornokoskodik a finn Reetta Riikonen, akit a Sampo Finnbarátok Egyesület tagjai családtagnak tekintenek. A járványhelyzet ugyan nem engedi meg a személyes találkozásokat, de minden hétvégén találnak módot arra, hogy egy-egy finom, magyaros ebéddel „vendégeljék meg” mégis Reettát, akinek ízlenek a jellegzetes fűszerekkel készített, hagyományos fogások.
Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola online előadásán a fizikai és lelki időről, az idő szellemi dimenziójáról is beszélgetnek majd a résztvevők. Az ingyenes eseményre február 24-ig várják a jelentkezéseket.