A Cselekvő Fehérvár október 6-i programját az időjárás-előrejelzést figyelembe véve átszervezték. A téma továbbra is a Várkörút, a sétát viszont virtuálisan, vetített előadás formájában tartják meg. A kezdési időpont változatlanul 16:30, a helyszín pedig a Fehérvári Civil Központ lesz.
A Világ Gyalogló Nap alkalmából öt helyszínen várják az érdeklődőket Székesfehérváron október 2-a és október 7-e között. Nordic walking és gyaloglási lehetőséget biztosítanak a Sóstói tanösvényen, de túrák indulnak az Aranybulla emlékműtől, az Öreghegyi Közösségi Háztól, az István Király Általános Iskolától és a Bory Jenő Általános Iskolától is.
Székesfehérvár egészségfejlesztésében kiemelt szerepet kap a nők egészségének védelme, megőrzése. Ennek jegyében telik október 9-e, szombat is, amikor NAP A NŐKÉRT mottóval szerveznek tematikus egészségprogramot a hölgyekért.
Új tetőszerkezetet kapott a Csibészke és Zöldliget Bölcsőde, valamint a csoportszobákban is festés és padlócsere történt. A hivatalos átadást kedden délelőtt tartották, itt számolt be Bálesné Elekes Rita, a működtető SZÉNA Egyesület a Családokért elnöke és Viza Attila önkormányzati képviselő a megvalósult fejlesztésről.
Akadálymentesített idegenvezetés címmel zajlott program kedden délelőtt a Rác utcában a Fejér Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szervezésében. A társadalmi érzékenyítés jegyében zajló rendezvényen hunyadis diákok közösen vettek részt kézműves foglalkozásokon és látogattak műemlékeket fogyatékos emberekkel, közös élményeket átélve.
A pandémia alaposan átrendezte a Vörösmarty Társaság életét is, de igyekeztek a helyzethez alkalmazkodni és a lehetőségeiket kihasználni - hangzott el a társaság közgyűlésén. Szó volt arról is, hogy kiírták az Aranybulla díjat, amelyre több kategóriában lehet majd pályázni. Az ülésen Bakonyi István lemondott az alelnöki posztról, feladatait ifjú Váczi Márk veszi majd át.
Szüreti játszóparkkal, népi játékokkal, faesztergályos bemutatóval és kiállítással is várja a fehérváriakat 2021. október 2-án, szombaton a Böndörödőke Maroshegyen a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár előtti területen. A gyerekeket mesterségkóstoló játszóházzal, MintaKINCStár néven játékszigettel és népzenés-néptáncos programokkal is várják, de lesz lovagoltatás és csikós bemutató is.
A végtelenbe és tovább! címmel hirdetettek űrkutatással kapcsolatos pályázatot a Világűr Hete alkalmából. Hatodik osztályosokból álló csapatok jelentkezhetnek meseírásra, rajz- vagy makettkészítésre. A pályaműveket október 8-ig kell benyújtani, az eredményhirdetés október 13-án lesz.
Szalai Gábor nyugállományú őrnagy, sorkatonaként 1962-ben őrmesterként szerelt (volna) le, de maradt a seregben és szolgált tovább. Zalaegerszegen lövész volt, majd harcászati felderítő lett. Amikor először rendeztek ügyviteli tisztképzőt, jelentkezett, és kiváló eredménnyel elvégezte az iskolát.
Szeptember 28-án kedden 17 óra és 19 óra között a Halesz park rekortán futópályáján kerül sor az Európai Sporthét székesfehérvári futáspróbájára Székesfehérvár Önkormányzata és a Honvéd Szondi György Sportegyesület Tömegsport Szakosztálya rendezésében.