A Fogyasztás szüneti naphoz kapcsolódva szervezett konferenciát a Gaja Környezetvédő Egyesület, a programmal nemrég elhunyt elnökére, Varga Gáborra emlékezett a civil szervezet. A Hiemer házban megrendezett Zöldsuli elnevezésű eseményre mintegy 80 általános iskolás diákot vártak, akik a fenntarthatósághoz kaphattak tippeket.
Kísértetsétákat szervez a Tourinform Iroda Székesfehérvár egyik ikonikus belvárosi épületében, a Hiemer-házban. A programok október 27-28-29-én, két-két időpontban indulnak. A részvételhez előzetes regisztrációt kérnek.
Október 13-15-e között rendezik meg a IV. Székesfehérvári Zsidó Kulturális Napokat. A Közel-Keleten kialakult háborús helyzet és a nemzetközi események okán azonban a szervezők úgy döntöttek, hogy az október 14-re, szombatra tervezett kabaréműsort a jövő évre halasztják, a többi programot megtartják.
Az idei évben is szeptember harmadik hétvégéjén zajlik a Kulturális Örökség Napjai programsorozat. Az épített örökség ünnepének első napján ingyenes épületlátogatásokkal, vezetésekkel, körsétákkal várták az érdeklődőket olyan létesítményekben, melyek máskor részben vagy egészen zárva tartanak a látogatók előtt.
Szerdán öt izgalmas, szakmai előadással kezdődött a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Helyismereti Könyvtárosok Szervezete XXIV. Országos Helyismereti Konferenciája, melyet idén a Vörösmarty Mihály Könyvtár szervezett meg „Jó szóval oktasd, játszani is engedd…” címmel. A rendezvényt pénteken várostörténeti séta zárta, valamint az is kiderült, ki rendezi a jövő évi konferenciát.
Csütörtökön délután a Hiemer-ház báltermében köszöntötték azokat a Székesfehérváron tanuló középiskolásokat és felkészítő tanáraikat, akik a héten záruló tanév során országos tanulmányi és szakmai versenyeken helyezést értek el. Az alkalommal összesen 11 intézmény 26 diákját és 41 felkészítő tanárát köszöntötték.
„Emberfiát fényre juttasd” címmel a SAMPO Székesfehérvári Finnbarátok Köre a Vörösmarty Mihály Könyvtárral közösen megemlékezést szervez a Kalevala és a finn kultúra napja alkalmából. A Hiemer-ház báltermében március 8-án, szerdán 18 órakor kezdődő rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete és az MCC Székesfehérvári Képzési Központja Hazaszeretet - Kitartás - Szorgalom címmel a Hiemer-házban rendezett pódiumbeszélgetést csütörtökön este, ahol Faragó Tamás olimpiai és világbajnok, 2x-es Európa bajnok vízilabdázó és dr. Hegedűs Csaba olimpiai és világbajnok, 2x-es Európa bajnok birkózó mesélt pályafutásáról.
A Hiemer-házban tartották vasárnap kora este A magyar kultúra napjának tiszteletére rendezett városi ünnepséget. Itt adták át hagyományosan a Pro Cultura Albae Regiae-díjat. A város egyik legrangosabb kulturális elismerését idén a Székesfehérvári Művészek Társasága kapta.