A SZÉNA Egyesület a Családokért a „Házasság Hete" országos programsorozatához csatlakozva hirdette meg házaspároknak szóló játékát, valamint - a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány székesfehérvári képviseleteként hetedik alkalommal írták ki a „Fehérvár Bölcsője” pályázatot. A „Randevú egy életen át” fődíját a Bodor-család, Natália és Ákos, a különdíjat a Dóczi-házaspár kapta. „Fehérvár Bölcsője” -amíg ki nem növik - Pápainé Sinka Veronikáéké lesz.
Hagyományos, éves, gyermekvédelmi szakmai tanácskozásukra gyűltek össze a fehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ szakmai egységeinek szakemberei kedden délután a Hiemer-házban. Az eseményen részt vettek az alapellátásban és a szociális alapszolgáltatásban résztvevő intézmények képviselői, a jelzőrendszer tagjai, valamint a Kormányhivatal gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó szakemberei is.
Székesfehérvár Közgyűlésének döntése értelmében az elmúlt esztendő végén Trianon Centenáriumi Emlékbizottság alakult Székesfehérváron. Február 4-én, hétfőn 10 órakor az 1918-1919-es esztendőkre emlékező konferenciával kezdődik az eseménysorozat a Megyeháza Dísztermében, amelyről Fehérvár polgármestere és a testület elnöke számoltak be részletesen csütörtökön, a Hiemer-házban.
Hétfőn, a Hiemer-házban volt a Szóval győzni kommunikációs bajnokság válogatója, ahol huszonhat középiskolás gyűlt össze, hogy kiderüljön, kik vetélkedhetnek márciusi döntőben a győzelemért. A tizenöt döntős névsorát a https://www.facebook.com/szovalgyozni/ oldalon lehet majd olvasni, a finálé március 8-án lesz.
A rövid téli szünet után újraindul a Négykezes kedd című kézműves alkotóműhely. A foglalkozásokat minden héten kedden délelőtt tartják a Hetedhét Játékmúzeumban.
„A siker titka: Szóval győzni” címmel országosan egyedülálló versenyt szerveznek 2019-ben Székesfehérváron helyi középiskolásoknak. A kommunikációs bajnokságra 10-13. évfolyamos diákok jelentkezhettek, a jelentkezési határidő lejártáig harmincan tették ezt meg. Az első forduló - mely során kiválasztják a március 8-i Hiemer-házban tartandó döntő tizenöt résztvevőjét - január 28-án, hétfőn 15 órakor lesz.
Ismét megrendezi hagyományos Luca-napi koncertjét a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Népzene Tanszaka. A program december 13-án, csütörtökön 17.30 órakor kezdődik a Hiemer-ház Báltermében.
Harmadik alkalommal találkoztak adventkor a Hiemer-házban a város háziorvosai és házi gyermekorvosai, fogorvosai, akik Székesfehérváron 58 körzetben biztosítják az alapellátást. A város Önkormányzata többek között azért szervezett számukra kötetlen találkozót advent alkalmából, hogy lehetőséget biztosítson a szakmai eszmecserére és baráti hangulatú beszélgetésekre egyaránt.
"A harmóniában rejlik a sikeres együttműködés" – mondta Szincsák Attila, a DENSO gazdasági és kereskedelmi igazgatója, miután átvette az elismerést a Hiemer-házban, ahol a város gazdasági életében meghatározó cégek, vállalkozások vezetői, illetve képviselői számára rendeztek ma évzáró találkozót a Hiemer-házban. Hagyományosan ezen az eseményen adják át minden évben a “Székesfehérvár Gazdaságáért” díjat.
Németország, Brazília és Chile után az elmúlt héten Székesfehérvár adott otthont a Nemzetközi Csellófesztivál. A mesterkurzusokkal, magánórákkal és több népszerű koncerttel tarkított hétre a világ minden tájáról érkeztek kiemelkedő tehetségű csellisták.