Április 21-i pécsi, a Kodály Központban tartandó koncertjére invitálja a zeneértő közönséget az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. A Farkas Ferenc hangversenybérlet keretében a világhírű olasz karmester, Donato Renzetti vezényletével Rossini, Bartók és Respighi műveit játsszák szombaton, 19 órától „Az olasz Maestro” című koncertjükön. Az esemény felvezetéseként csütörtökön a Hiemer-házban Koltay Anna, műsorvezető beszélgetett Donato Renzettivel.
Március 29-én, Mátyás királlyá koronázásának napján reneszánsz ünneppel tiszteleg a koronázóváros a nagy király előtt. A reneszánsz élet mindennapjait korabeli életmód- és harcászati bemutatók, mesék, tánc és zene, valamint egy egyedülálló műtárgy-kompozíció segítenek feleleveníteni a Városház téren, a Hiemer-házban és a Nemzeti Emlékhelyen.
Idén immár 6. alkalommal várják a látogatókat a Fehérvári Utazás Kiállításon, ahol számos érdekes, ismert vagy még fel nem fedezett turista célpontot ismerhetnek meg a látogatók. A kiállításra, melyen a legtöbb fehérvári utazási iroda is ott lesz, a belépés ingyenes.
Fejér megyében a Gaja Környezetvédő Egyesület felhívására minden esztendőben tucatnál is több, önkéntesekből álló csapat veszi fel a küzdelmet a tájsebek begyógyításáért. 2017-ben 22 megyei szervezet, mintegy 1500 önkéntessel, mintegy 307 köbméternyi illegális szemetet számolt fel és helyezett el legális hulladéklerakón. A programban résztvevőknek kedden, a Hiemer-házban mondtak köszönetet munkájukért.
Március 8-án, csütörtökön, 17 órakor ingyenes tematikus tárlatvezetés lesz „Legendás nők, női legendák a Moskovszky gyűjtemény tárgyainak hátterében” címmel, dr. Nagy Veronika muzeológus vezetésével a Hetedhét Játékmúzeumban. A tárlatvezetés felnőtteknek szól, ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
A 2018-as, sorrendben harmadik Székesfehérvári Székely Bál is „A Kárpát-medencei magyarság ünnepe” lesz a szervezők szándéka szerint. A hagyományossá vált rendezvény április 7-én, szombaton lesz a Szent István teremben, az idei kedvezményezettek a Kárpátaljai Református Egyházkerület Idősek Otthona (Beregszász), székesfehérvári alap és középfokú iskolák könyvtárai, valamint a bözödújfalusi Összetartozás Temploma lesznek. Az esemény részleteiről a szervezők számoltak be csütörtökön, a Hiemer-házban.
Székesfehérvár Önkormányzatának képviselő-testülete rendkívüli közgyűlést tartott pénteken reggel, ahol elfogadott egy tájékoztatót, amely a múlt heti Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázat meghallgatásáról szól. A döntéssel kapcsolatos álláspontjáról Juhász László, önkormányzati képviselő tartott sajtótájékoztatót hétfőn, a Hiemer-házban.
Sajtótájékoztatón értékelte Székesfehérvár 2018. évi költségvetését Juhász László, önkormányzati képviselő, a környezetvédelemmel kapcsolatos feladatok tanácsnoka kedden, a Hiemer-házban. „Egyedüliként nem párt, hanem civil szervezet delegáltjaként vagyok tagja a Közgyűlésnek és megszavaztam a költségvetést.” - fogalmazott a tanácsnok.
Az Aranycsapat Alapítvány szervezésében, Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával pénteken, szombaton és vasárnap lesz Székesfehérváron a 13. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság döntője. A versengésre 250 fiatal érkezik Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról, akik Fehérvár négy helyszínén négy sportágban; birkózásban, kézilabdában, asztaliteniszben és sakkban, valamint történelem és irodalom tárgyakban mérik össze tudásukat. Az esemény részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be szerdán, a Hiemer-házban.
November 4-én, szombaton 17 órakor a Nefelejcs Bábszínház előadása a tavalyi esztendőben bábként debütáló Annipanni után most Boribon kiscicájával ismerteti meg a gyerekeket a Civil Központban. (Rákóczi u. 25, volt Technika Háza) Jegyek vásárolhatók a Fehérvári Ajándékbolt és Jegyirodában, (Hiemer-ház, Tel.:/22 537-603) Az előadásra a jegyek helyre szólnak.