A hagyományoknak megfelelően Szent István napján tartotta Székesfehérvár Önkormányzata ünnepi közgyűlését, amelyen átadták azokat az önkormányzati díjakat és kitüntető címeket, melyekkel a városért sokat tett polgárok munkáját ismerik el. Dr. Cser-Palkovics András polgármester ünnepi beszédében.
Augusztus 20-án szép székesfehérvári hagyomány, hogy első királyunk előtt tiszteleg Székesfehérvár városa és Fejér vármegye a Nemzeti Emlékhelyen. Szent István szarkofágjánál dr. Molnár Krisztián elnök ünnepi beszédében államalapítónk szellemiségének továbbvitelét kérte, valamint örömének adott hangot, hogy történelmi fővárosunk és közössége példásan épül-szépül, fejlődik.
Székesfehérvár városával ismerkedett és a Királyi Napok ünnepi programjain vett részt a libanoni Batroun város delegációja augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen. Mint arról hírt adtunk, a két város polgármestere tegnap a Külgazdasági és Külügyminisztériumban szándéknyilatkozatot írt alá a jövőbeni együttműködésről és egy majdani testvérvárosi szerződés megkötéséről.
Közel 700 kilométer és összesen 3800 méter szintemelkedés megtétele után Székesfehérváron ért célba az Otthonról Haza! kerékpáros túra, az Aktív Magyarország Program szervezésében. A résztvevők között többen a Felvidékről, illetve Erdélyből érkeztek, a kerékpározókat pedig Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős államtitkár is elkísérte.
Szent István király ünnepén, augusztus 20-án Székesfehérvár papságával együtt celebrált szentmisét Spányi Antal megyés püspök a Szent István-székesegyházban, az államalapító fejereklyéjének és a Szent Korona hiteles másolatának jelenlétében. A szentmise keretében a főpásztor megáldotta az új kenyeret, majd Isten áldását kérte a magyar nemzetre és a magyar családokra.
Fennállásának 1050. évfordulóját ünnepli Esztergom, amely Székesfehérvárral együtt Szent István király városa. Augusztus 20-án, Szent István ünnepén a két város, Esztergom és Székesfehérvár polgármestere ünnepélyes keretek között írt alá testvérvárosi megállapodást Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében az esztergomi Erzsébet parkban.
Trikolór nemzetiszín fényben úszik az új székesfehérvári multifunkcionális sportcsarnok augusztus 20-a alkalmából. Az Alba Aréna sport- és rendezvényközpont messziről is látható fényeket kap. Az ünnepi díszítés a várhatóan év végére elkészülő épületen a Budai útról is jól kivehető.
Augusztus 20-án méltó módon tiszteleg Székesfehérvár államalapító királyunk emléke előtt. A Belvárosban és a Zichy ligetben folytatódnak a Koronázási Ünnepi Játékok. A délelőtti ünnepi szentmise és kenyéráldás után délután a Fehérvári királyok menete először a Nemzeti Emlékhelyre, majd a Szent István térre érkezik, ahol a koraeste kezdődő díszközgyűlésen adják át a város elismeréseit.
A Székesfehérvári Királyi Napok és a Koronázási Ünnepi Játékok egyik leglátványosabb eseménye, a Fehérvári királyok menete több mint százötven felvonulóval minden évben ezreket vonz a Belvárosba augusztus 20-án. A huszonhárom tagú óriásbáb-család és kísérői, a hagyományőrzők, a korhű ruhába öltözött önkéntesek és a régizenészek vasárnap 16.30 órakor indulnak el a Koronás Parktól a Fő utcán át a Városház térre, majd továbbvonulnak az ünnepi közgyűlés helyszínére, a Szent István térre.
A borlovagrendek hagyományos felvonulása és a kenyéráldás mellett gyerekprogramok, zenés, táncos szórakoztató műsorok – többek között Gájer Bálint és a Pitypang zenekar koncertje – és utcabál is várta a vendégeket a 31. Öreghegyi Mulatságon, a Bory téren. A rendezvény keretében került sor az Öreghegy bora cím átadására is.