Évről-évre a Malom utcai Táncházban gyűlik össze a Székesfehérvári Királyi Napok közreműködőinek apraja-nagyja. A már évek óta hagyományos, nyárzáró „köszönöm parti” idén is alkalmat adott arra, hogy a szervezők mellett az önkéntesek és minden más résztvevő munkáját is elismerjék.
A Nemzeti Emlékhelyen utoljára került sor a Koronázási Szertartásjátékra. Idén III. András – Az utolsó aranyágacska darabbal zárult a dinasztia történetét bemutató sorozat. Vasárnap este, akárcsak pénteken és szombaton este, teltház előtt mutatták be szertartásjátékot.
Hosszú idő után végre együtt ünnepelhetett a város közössége a Székesfehérvári Királyi Napokon. Másfél héten keresztül rengeteg kulturális program várta az érdeklődőket: megannyi koncert és színpadi előadás, kiállítások, könyv és bélyegbemutató is volt. Az idei ünnepre elkészült a Szent István székesegyház teljes belső rekonstrukciója is és az államalapítás ünnepén Székesfehérváron mondta el ünnepi beszédét Magyarország köztársasági elnöke.
Az esős időjárás ellenére megtelt a Zichy-színpad előtti tér a Sister Act, azaz Tóth Gabi és Tóth Vera koncertje előtt. Az énekesnők színvonalas előadása volt a tíznapos Székesfehérvári Királyi Napok fesztiválzáró produkciója.
A kiszámíthatatlan időjárás miatt a Székesfehérvári Királyi Napok mai programjai közül is többnek módosul a helyszíne. A Középkori élősakkot csak 13 órakor játszák a Honvéd u.1. szám alatt, míg a Koronázási Ünnepi Játékok programelemei a Fürdő sor 3. szám alá költöznek vasárnap.
Ünnepi gálaműsorral köszöntötték Székesfehérvár művészeti csoportjai az Aranybulla-emlékévet. A 200 fős összművészeti előadásban a táncos produkciókhoz egy 70 fős együttes biztosította a zenei élményt. A pezsgő, változatos előadás bővelkedett magyar előadók és zeneszerzők - a klasszikus és popzenei műfajt összekötő - műveiben.
A Székesfehérvári Királyi Napok hagyományos programelemeként rendezték meg idén is a Kárpát-medencei borlovagrendek országos találkozóját. A Hotel Magyar Király adott otthont a nagyszabású eseménynek, melyen 30 borrend vett részt.
A hagyományoknak megfelelően a Nemzeti Emlékhelyen, Szent István szarkofágjánál tisztelgett Székesfehérvár városa és Fejér megye a nemzeti ünnepen. Az eseményen köszöntőt mondott dr. Molnár Krisztán, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, majd a résztvevők virágelhelyezéssel rótták le kegyeletüket az államalapító emléke előtt. A jeles eseményt a Fehérvári királyok menete vezette fel a történelmi Belvárosban.
Hagyományosan Szent István napján tartotta Székesfehérvár Önkormányzata ünnepi közgyűlését, amelyen átadták azokat az önkormányzati díjakat és kitüntető címeket, melyekkel a városért sokat tett polgárok munkáját ismerik el. Dr. Cser-Palkovics András polgármester ünnepi beszédében a háborús válságot és Székesfehérvár helyzetét értékelve kiemelte, bízik abban, hogy a fehérváriak erős közösségként segítik át egymást a nehézségeken.
Szent István király ünnepén a város papságával együtt celebrált szentmisét Spányi Antal megyéspüspök a Szent István Székesegyházban és megáldotta az új kenyeret, majd Isten áldását kérte valamennyi magyar család kenyerére és életére.