A Koronázási Ünnepi Játékokon katonai hagyományőrző csoportok is szórakoztatják a közönséget, így Zichy ligetben a korabeli tábori és harcmezei élettel ismertették meg az érdeklődőket, ahol a bemutatókba a közönséget is bevonták. A nézők belebújhattak egy-egy láncingbe, valamint hajító fegyvereket és kardokat is ki lehet próbálni. Aki a szombati lovagi tornákról lemaradt, vasárnap még bepótolhatja.
Székesfehérvár legnagyobbat alkotó polgármestere volt Csitáry G. Emil, aki a két világháború közötti időszakban nemcsak utakat, iskolákat épített, hanem visszaadta város büszkeségét is történelmi múltjára, hagyományaira. Emléktábláját - Pintér Balázs alkotását - szombaton avatták fel egykori otthona, a Fő utca 2. számú ház falán.
„II. András – Csillaghullásban álmodó” címmel kel életre Árpád-házi királyunk élete liturgikus királylegenda formájában augusztus 18-án, szombaton a Koronázási Szertartásjáték keretében. A monumentális színpadi játékhoz kapcsolódóan a Belvárosban egész napos programok várják az érdeklődőket.
Pénteken este tartották a Koronázási szertartásjáték főpróbáját a Nemzeti Emlékhelyen. Idén az Árpád-ház egyik legismertebb, leghosszabb ideig uralkodó királya, az Aranybullát megfogalmazó II. András koronázási szertartását és életét vitte színre Szikora János rendező Székesfehérváron. Az egykori koronázótemplom helyén felépített grandiózus szabadtéri színpadon augusztus 18-19-én, szombaton és vasárnap mutatják be a Koronázási szertartásjátékot.
Tizenötödik alkalommal adták át a Szent István Emlékérmet és Díjat, az idei díjazott Ribi Péter, a Fehérvár Travel Kft. ügyvezetője volt. A magánszemélyek által, 2004-ben alapított díjat minden esztendőben olyan személynek ítélik oda, akinek munkásságához, emberi hozzáállásához mindenkor Szent István király öröksége szolgált iránymutatásul.
A Szabadművelődés Háza kezdeményezésére, Székesfehérvár Közgyűlésének támogatásával pénteken ünnepélyes keretek között avatták fel Horváth János Királyszobor című egész alakos faszobrát a Kisfaludi Közösségi Ház előtti téren. Az avatáson közreműködött Pitti Katalin operaénekes, Liszt Ferenc-díjas Érdemes Művész, a Magyar Érdemrend Középkereszt kitüntetettje és Hegedűs Valér, zongoraművész is.
A népszerű Magna Cum Laude lépett színpadra ma este a Zichy színpadon a Székesfehérvári Királyi Napok könnyűzenei koncertsorozatában. A majd húszéves pop-rock zenekar fergeteges bulit tartott.
A Székesfehérvári Királyi Napok összművészeti fesztiválján, a Koronázási Ünnepi Játékokon péntektől három napra beköltözik a középkor a Városház térre, ahol korhű utcarészletek, életképek és vásári forgatag repít vissza a régmúlt időkbe. Átadják a Szent István-díjat és folytatódnak a könnyűzenei koncertek is a Zichy színpadon.
Augusztus 17-e és augusztus 19-e között idén is középkori forgatagba csöppen a látogató a Belvárosban. Királylányok, lovagok jönnek-mennek, kalodába kerülhet, aki nem vigyáz, mutatványosok és boszorkányok csalogatnak, jósok jövendölnek. Ez a három nap izgalmas időutazás, élmény lesz minden korosztály számára.