A fergeteges vasárnapi nyitó gála után egészen csütörtökig folytatódnak a XXII. Nemzetközi Néptáncfesztivál rendezvényei Székesfehérváron. Délelőttönként a Mátyás király-emlékműnél királyi játéktérre, míg délutánonként a Táncházban királyi gyermekjátszóba várják az „apraját”.
Különleges fogadalmi ünnepre készül a Székesfehérvári Egyházmegye az országfelajánlás napja alkalmából. Hétfőn a szakrális programokon kívül a Nemzetközi Néptáncfesztivál rendezvényeivel és a Fény utcával folytatódnak a Székesfehérvári Királyi Napok.
Több hónapos előkészület után vasárnap este a Nemzeti Emlékhely fölé emelt szabadtéri színpadon csendült fel Verdi egyik legismertebb zeneműve, a Requiem. A mély és csodálatosan megérintő muzsikára vágyóknak címzett előadás szólistái Lukács Gyöngyi Kossuth-díjas operaénekes, Komlósi Ildikó, Pataki Adorján és Alexandru Agache voltak, az esten Drahos Béla vezényelt.
Több, mint száz gyermek részvételével rendezték meg a Belvárosban a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozat Népművészeti Fesztiváljának kiemelkedő programját, az első Fehérvári Gyermek Néptánc-gálát. A Zichy színpadon a hazai fehérvári néptáncosok mellett felléptek salgótarjáni, miskolci és tordasi táncegyüttesek, abai zenészek és énekesek valamint az úrhidai Marton Bendegúz is.
A szervezők tájékoztatják a lakosokat, hogy a Musica Sacra koncertje és a Koronázási Szertartásjáték főpróbája és előadásai alatt lezárják a Koronázó teret a Városház tér, a Táncsics Mihály utca és a Romkert kapu felől. Kérik a lakosok megértését és türelmét.
Vasárnap 10.00 és 18.00 óra között ismét részesei lehetünk a Népművészeti Fesztivál programjainak a Belvárosban. A fesztivál keretében 16.00 órakor a Zichy színpadon kezdődik a Fehérvári Gyermek Néptáncgála. Este hatkor felvonulással kezdődik a Nemzetközi Néptáncfesztivál, melynek nyitógálája hétkor lesz a Zichy színpadon. A Musica Sacra tegnap estére tervezett koncertje, vasárnap 21 órától csendül fel a Nemzeti Emlékhelyen!
Szombaton is megtelt a Zichy színpad előtti tér Bebe és Király Viktor koncertjén, akik varázslatos hangulatot teremtettek a Belvárosban. Meglepetésként ért mindenkit, hogy a koncert vége felé lánykérés is volt a színpadon: Király Viktor szólította a színpadra Lénát, akinek kedvese a közönség előtt kérte meg a kezét. Hogy igent mondott-e Léna Dávidnak, az a galériából kiderül.
A bizonytalan időjárás miatt elmaradt a Musica Sacra szombat estére tervezett koncertje, így a Requiem esőnapon, augusztus 13-án vasárnap 21 órától csendül fel a Nemzeti Emlékhelyen. Verdi műve Lukács Gyöngyi, Komlósi Ildikó, Pataki Adorján, Alexandru Agache szólisták főszereplésével, az egyesített székesfehérvári és budapesti kórusok, valamint az Alba Regia Szimfonikus Zenekar közreműködésével szólal meg.
A Királyi Napok rendezvénysorozatának részeként nyitották meg szombaton a „Teste Fehérvárott nyugszik" – III. Béla király (1172–1196) című kiállítást a Szent István Király Múzeum Dísztermében. A kiállításon megtekinthetők azok a tárgyak, amelyek 1848-ban, az Érdy János vezette ásatás során kerültek elő, a mai Nemzeti Emlékhely, az egykori Bazilika területéről. A királyi pár – III. Béla és első felesége, Antiochiai Anna – sírjában talált leleteket akkor a fővárosba szállították, így azok 169 esztendő elteltével tértek haza Székesfehérvárra.
Az idei Székesfehérvári Királyi Napok újdonságaként a hagyományos legénybúcsúk, lánykikérések és lakodalmak hangulata költözött a Belvárosba. A Népművészeti Fesztivál vasárnap estig várja programokkal a vendégeket. Vasárnap délutántól a legkisebbeké lesz a főszerep, 16 órakor gyermek néptáncgála kezdődik, amelyet egy későbbi nemzetközi gyermek néptáncfesztivál beharangozó eseményének szánnak a szervezők.