Közel ezer résztvevője lesz a 2020-as Fejér Megyei Diáknapoknak: a megye 35 középiskolája összesen 916 főt nevezett a rangos kulturális seregszemlére. A zsűri és a közönség 519 produkciót, illetve alkotást láthat az április 3–5. között Dunaújvárosban zajló eseményen; a legnépszerűbb színpadi kategória idén is a vers- és prózamondás.
Sárosi István Trianon című drámájának ősbemutatójával emlékezik meg a Vörösmarty Színház a békediktátum évfordulójáról 2020. március 7-én. Igazságról, objektivitásról és önismeretről beszélgettünk Szikora János rendezővel.
Látványos bevonulás, csatajelenet, rabszolgavásár, gladiátorok viadala - csak néhány program az idei Floralia tavaszköszöntő ünnep kínálatából, mely április 25-26-án eleveníti fel a római ünnepet a Gorsium Régészeti Parkban. A több évtizedes hagyományokra visszatekintő rendezvény idén sok újdonságot tartogat a látogatók számára.
Az idei évtől a Vörösmarty Társaság kezdeményezésére számos fehérvári kulturális intézmények hangolja össze programjait annak érdekében, hogy minél több fehérvári vehessen részt egy-egy értékes eseményen. A márciusi programok között színházi előadások, irodalmi estek, meseíró verseny és több képzőművészeti esemény is szerepel.
A színház kávézójában február 28. péntek 17 órakor Perczel Enikő dramaturg beszélget Sárosi István orvos-író szerzővel és Gáspár Sándor színművésszel a Trianon című regény és bemutató kapcsán.
A Ciszterci Szent István Gimnázium, Fejér Holló Diákszínpada ismét egy nagyszerű előadással jelentkezett. Ferenczy Noémi rendezésében mutatták be Madách Imere Az ember tragédiájának átdolgozását.
Február 21-én, pénteken 16 órakor Búvópatak címmel hallhatunk összeállítást erdélyi magyar költők verseiből a Királykút Emlékházban. Az esten fellép Kilyén Ilka Magyar Örökség-díjas színművész. A programra a belépés díjtalan!
Pályázatot hirdetett a Vörösmarty Színház az Atlantis program logójának elkészítésére, a beérkezett pályamunkák értékelése megtörtént, a nyertes mű Akl Fanni alkotása lett.
Az őszi évadot követően új történettel, „A kispárna bánata” című mesével várta a fehérvári óvodásokat a Zenede Bábszínház. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban énekkel és hangszerbemutatóval kalandoztak a kicsik a zene birodalmában a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI pedagógusainak és diákjainak vezetésével.
Február 22-én fiatalasszony farsangot és a farsangi felvonulást szervez a Szabad Színház. A felvonulás előtt jelmez és álarckészítés lesz az Igézőben és idén is lesznek fánkevő ügyességi játékok, mielőtt kiűzik a telet Székesfehérvárról. A részvétel a programokon ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!