Prózai színházi előadásokkal zárja a nyarat és köszönti az új évadot az Örökség Csoport a Köfém Művelődési Házban. Augusztus 31-én Az örökség, majd szeptember 8-án a Caligula helytartója című bemutatókra várják a közönséget.
A Mágnás Miska operettbohózattal nyitja meg kapuit a Vörösmarty Színház szeptember 27-én, aztán készülhetnek a rekeszizmok a felszállásra a Boeing, Boeinggel. Az ősz első hónapját pedig az ÁJLÁVJÚ zárja.
Múlt és jelen találkozott, és kézen fogva az Aranybulla-emlékműhöz érkező közönséget, vezette a történelem ágas-bogas ösvényein királyaink nyomában. A Korona-túra című produkcióban a nézők azokba az érdekes eseményekbe pillanthattak be, amelyek megelőzték, illetve követték egykor a koronázások templomi ceremóniáját. Az épületek és a történetek nyomába eredt az a 17 határon túlról érkezett diák, akik a Rákóczi Szövetség szervezésében immár hat éve rendszeres résztvevői a Koronázási Szertartásjátékoknak.
Újdonságokkal és hagyományos programokkal várják a Székesfehérvári Királyi Napok szombati eseményeire érkezőket. Az államalapítás ünnepének előestéjén – a hagyományoknak megfelelően – a 31. Öreghegyi Mulatságnak a Bory tér ad otthont.
Egyisten címmel egyedülálló zenés-prózai produkciót láthatott a közönség pénteken a Székesfehérvári Királyi Napok keretében. A műfaji megnevezése szerint „álomjáték” a hazája sorsán tépelődő Géza fejedelmet és a keresztény vallás felvételével kapcsolatos belső elmélkedését állítja színpadra Ferenczy-Nagy Boglárka rendezésében.
Az Egyisten című egyedülálló zenés-prózai produkcióra készülnek a Székesfehérvári Királyi Napok keretében. Az úgynevezett álomjáték a hazája sorsán tépelődő Géza fejedelmet és a keresztény vallás felvételével kapcsolatos belső elmélkedését állítja a középpontba. A Ferenczy-Nagy Boglárka rendezte produkciót augusztus 18-án, pénteken és 19-én, szombaton láthatjuk a Nemzeti Emlékhelyen.
Felvidékről és Erdélyből érkezett az a 15 fiatal, akik részt vesznek a Rákóczi Szövetség és a Vörösmarty Színház által közösen szervezett Kárpát-medencei Színjátszó Táborban augusztus 12-20-a között, melyet Székesfehérvár Önkormányzata is támogat.
A Rendház épületének díszudvarán! Keller János lebilincselő előadásában, Horváth János zenés kíséretével különleges produkció elevenedik meg augusztus 2-án szerdán és augusztus 3-án csütörtökön.
Folytatódik a Szent István Király Múzeum intézménytörténeti előadás-sorozata, a Kutyatáron innen és túl, melynek keretein belül július 25-én, kedden az intézmény éremtárának történetét ismerheti meg a közönség. A rendezvényre díjtalan a belépés, mindenkit szeretettel várnak!
Különleges programmal készül a Szent István Király Múzeum, melynek díszudvara régész színháznak ad otthont. Az intézmény hagyományteremtő szándékkal indítja útjára az új kezdeményezést, melynek első előadása a Schliemann - Trója című zenés régészeti ásatás lesz két részben. A bemutató július 5-én, szerdán 20:00-kor lesz a Múzeum díszudvarán.