Ötéves Balett Színház, tizedik születésnapját ünneplő Jazz Fesztivál, szabadon engedett gólyák és persze rengeteg kulturális program, ami idén is várta az érdeklődőket az idei Székesfehérvári Királyi Napokon, mely ez évben is méltón emlékezett és emlékeztetett Szent István örökségére és a magyarség legősibb nemzeti ünnepére - egyebek mellett erről is olvashattak a város honlapján 2023 augusztusában.
Sikerdarabokat láthat a közönség az év utolsó napjaiban a Vörösmarty Színházban. Pénteken a Beatles.hu-t, szombaton pedig A padlást láthatják a nézők, vasárnap, Szilveszter napján pedig a Mágnás Miskával búcsúzik a 2023-as esztendő.
A Domján Edit Alapítvány kuratóriuma idén a Vörösmarty Színház művészét, Kiss Diána Magdolnát tüntette ki az elismeréssel. A Domján Edit emlékét ápoló alapítvány kuratóriuma minden évben kiválaszt egy 40. életévét még be nem töltött tehetséges vidéki színésznőt, aki alakításaiban méltó módon örökíti tovább Domján Edit szellemiségét.
A Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület 11 állami gondozott tinivel vett részt Székesfehérváron a Vörösmarty Színház legújabb, tabudöntögető előadásán, melynek során a főhős egy igazán fontos képesség birtokába kerül.
A király beszéde december 16-ai bemutatójára készül a Vörösmarty Színház. A darab VI. György brit uralkodó, Bertie történetét mutatja be, aki súlyos beszédhibával küzd, emiatt felkeres egy nagy tudású, különös pedagógiai eszközöket alkalmazó logopédust.
A király beszéde december 16-ai bemutatójára készül a Vörösmarty Színház. A darab VI. György brit uralkodó, Bertie történetét mutatja be, aki súlyos beszédhibával küzd, emiatt felkeres egy nagy tudású, különös pedagógiai eszközöket alkalmazó logopédust.
Eső, hó és az igazán téliesre fordult időjárás ellenére is kitartó gyereksereg fogadta a Mikulást idén Székesfehérváron. A Városház téren ezúttal is a Szabad Színház társulatával menthettük meg a Krampusz ármánykodásaitól a "Nagyszakállút", vagy éppen válhattunk manóvá a próbákat teljesítve a Tourinform irodában.
November 11-én szombaton mutatja be az Apacsok című darabot a Vörösmarty Színház társulata. Bagó Bertalan rendező egy olyan világot jelenít meg, ahol senki sem létezhet a "rendszeren" kívül, még akkor sem, ha a Bakony erdejében akar elbújni előle.
A Teleki Diákszínpad országosan is díjazott előadását a Pelikán Fészekben láthatják csütörtökön. Utána Tasnádi Istvánnal és Varga Lilivel lesz beszélgetés a darabról.