Igazgatási szünet lesz a székesfehérvári Polgármesteri Hivatalban 2023. december 27. és 2024. január 1. napja között. Ennek időtartama alatt a személyes ügyfélfogadás szünetel. A telefonos ügyeleti elérhetőségekről az alábbi közleményben adunk tájékoztatást.
Advent harmadik vasárnapján a Sing for Joy kamarakórus fellépésével kezdődött az ünnepi műsor a Városház téri színpadon, majd dr. Bóka Viktor címzetes főjegyző és Brunner Vilmos lelkipásztor gyújtotta meg a harmadik gyertyát a város adventi koszorúján. A gyertyagyújtást követően Beretka Ádám énekes-zeneszerző lépett fel.
Advent harmadik hétvégéjén szép számmal érkeztek látogatók a Városházára szombaton, ahol dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel lehetett bejárni a felújított barokk épületet a Nyitott Városháza program keretében.
Ünnepélyes keretek között, a város vezető tisztségviselőinek és a gazdasági élet szereplőinek jelenlétében adták át a „Székesfehérvár Gazdaságáért” díjat csütörtökön este a Városháza Dísztermében. 2023-ban az elismerést a Székesfehérvári Szakképzési Centrum vehette át a város gazdasági fejlődésének előmozdítása érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenységéért.
„Termete magas, arca nemes” – 175 éve tárták fel III. (Nagy) Béla király sírját Székesfehérvárott címmel szervezett tudományos konferenciát a Városházán a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont és a Magyarságkutató Intézet. Ez volt a székesfehérvári intézmény idei utolsó tanácskozása, melyen szó esett többek között a csontmaradványok genetikai vizsgálatainak fontosságáról.
Félezer államilag finanszírozott férőhelyre jelentkezhetnek a 2024-es felsőoktatási felvételi eljárásban résztvevők alap- és mesterszakokon a Kodolányi János Egyetemen. Az intézmény három helyszínen: Székesfehérváron, Budapesten az új campuson és Orosházán várja a jelentkezőket, különböző szakjain nappali és levelező képzési formában.
Tudományos konferenciát rendeznek december 12-én kedden 16 órától a Városháza Dísztermében abból az alkalomból, hogy 175 éve tárták fel III. Béla király sírját Székesfehérváron. A konferencián Prof. Dr. Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója az Árpád-ház haploidjának meghatározása az 1848-ban feltárt csontvázak alapján címmel tart előadást és beszámol a legújabb eredményekről is.
Eső, hó és az igazán téliesre fordult időjárás ellenére is kitartó gyereksereg fogadta a Mikulást idén Székesfehérváron. A Városház téren ezúttal is a Szabad Színház társulatával menthettük meg a Krampusz ármánykodásaitól a "Nagyszakállút", vagy éppen válhattunk manóvá a próbákat teljesítve a Tourinform irodában.
Ünnepváró hangversenyt rendezett a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI a Városháza Dísztermében. Az egyórás műsorban több évfolyam is fellépett, akik karácsonyi dallamokat, népdalokat adtak elő. A hangversenyt a Kamara vegyeskar és közös éneklés zárta.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése december 8-án, pénteken 08.00 órától „Tájékoztató az önkormányzatot, intézményeit, közszolgáltatásait érintő energiahelyzetről” napirenddel közmeghallgatást tart a Városháza Dísztermében, melyre tisztelettel hívják és várják az érdeklődőket.