A korosztályos játékosokból álló kínai csapat szeptemberben érkezett Székesfehérvárra, ahol kilenc hónapon keresztül vendégeskednek majd, ez idő alatt pedig a másodosztályú ifjúsági bajnokságban szerepelnek. Hétfőn délután a csapat a Városházára látogatott.
A pénteki közgyűlés elfogadott egy nyilatkozatot a testület a közoktatási, köznevelési és szakképzési rendszerrel kapcsolatban. Székesfehérvár Önkormányzata támogatja a pedagógusok béreinek mielőbbi emelését, ennek érdekében teljes támogatásáról biztosítja Magyarország Kormányát, illetve kéri a kormányzatot, hogy az államháztartás és a nemzetgazdaság lehetőségei szerint mielőbb korrigálja a pedagógusbéreket.
Pénteken reggel ismét teljes létszámban tartotta ülését Székesfehérvár MJV Önkormányzatának Közgyűlése. Döntött a testület arról, hogy kormányzati támogatásnak köszönhetően nem zár be október 31-én az uszoda főépülete, azt december 31-ig biztosan nyitva tudja tartani a város.
Csütörtökön reggel rendkívüli ülésen tárgyalt Székesfehérvár Közgyűlése a háború és a szankciók miatt kialakult energia-árrobbanás okozta válsághelyzet kezelésére szolgáló intézkedésekről. Elfogadták a képviselők az elmúlt hetekben lefolytatott egyeztetések és a megjelent szabályozások ismeretében összeállt javaslatcsomagot, amely intézmények, létesítmények nyitvatartását szabályozza.
A Székesfehérvári Szakképzési Centrum Hunyadi Mátyás Technikumának 12 diákja indul háromhetes szakmai tanulmányútra Londonba. A gazdasági informatikus, infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető, valamint irodai titkár szakon tanulókat a Városháza Dísztermében fogadta Mészáros Attila alpolgármester.
A bölcsődéket, az óvodákat, a bentlakásos szociális intézményeket és az orvosi rendelőket mindenképpen nyitva kívánja tartani az önkormányzat a téli hónapokban is – erősítette meg dr. Cser-Palkovics András polgármester azokon a fórumokon, amelyeket a hét első felében az önkormányzati fenntartású intézmények vezetőinek, valamint a várossal együttműködésben lévő civil szervezetek és sportegyesületek képviselőinek szerveztek.
Rendkívüli ülést tartott pénteken Székesfehérvár Közgyűlése. A legfontosabb téma az ivóvízellátás biztonságának garantálása volt. A döntés értelmében az Önkormányzat elfogadta a Magyar Állam ajánlatát, mely szerint az állam átveszi az eddig az önkormányzatot terhelő ellátási kötelezettséget annak minden felelősségével és kockázatával együtt és ezzel együtt az azt kiszolgáló infrastruktúrát is.
Pénteken délután Lehrner Zsolt Székesfehérvár alpolgármestere fogadta a Magyarság KicsiNagykövete verseny Fejér megyei döntősét és három KicsiAttaséját. A gyerekek a verseny országos döntőjének keretében azt a feladatot kapták, hogy egy Fejér megyei étel- vagy süteménykülönlegességgel vendégeljék meg a megye egyik „híres” emberét.
Négy évtizednyi szolgálat után nyugdíjba vonult dr. Szabó László közjegyző. A tartalmas évekre készülő közjegyzőt csütörtökön délelőtt dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte.
A tűzifa beszerzési költségeire vonatkozó támogatás iránt már benyújtható a kérelem, amennyiben kérelmező 2022. július 15. napját követően tűzifavásárlást végzett és rendelkezik a vásárlást igazoló számlával, valamint fatüzelésű fűtőberendezéssel. Az átlagon felüli áram és gázfogyasztásra 2022. szeptember 1-től lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.