Muzsikaszó, tánc, ének és tréfás anekdoták szerepeltek Vaszi Levente és tanítványai pénteki műsorán, a Városháza Dísztermében. A Fölszállott a pávából ismert tanár és diákjai az elmúlt hetet Székesfehérvári Önkormányzatának velencei ifjúsági táborában töltötték, szerdán délelőtt a Bregyóban zajló Napraforgó Városi Napközis Táborban jártak, majd pénteken - búcsúzóul - a Városházán mutatták be népviseletüket, dalaikat, mesevilágukat, táncaikat.
Székesfehérváron a Múzeumok Éjszakáján összesen 27 helyszínen közel 100 minőségi program várta a kultúrára látogatókat. Koncertek a jazztől a népzenéig, gastro casino, históriás táncház is volt a rendezvények között. Sokan voltak az új Réber-kiállításon, az Országzászló téren Egyéjszakás kalandot szerveztek, a Városházát a polgármester mutatta be az érdeklődőknek, az Alumíniumipari Múzeumban pedig még ólomkatonát is lehetett önteni.
Izgalmas estét kínál a Múzeumok Éjszakája szombaton: 27 helyszínen közel 100 minőségi program várja a kultúrára fogékony közönséget. Koncertek a jazztől a népzenéig, gastro casino, históriás táncház is szerepel a rendezvények között. Tárlatvezetés lesz többek között az új Réber-kiállításban, az Országzászló téren Egyéjszakás kalandot szerveznek a műtárgyak és látogatók részvételével, a Városházát pedig a polgármester mutatja meg az érdeklődőknek.
A Székesfehérvári Középiskolai Campus első ütemének megépítésére közbeszerzési eljárást írt ki a testület, ami azt jelenti, hogy a volt Ybl helyén épül fel a 21. századi körülményeket biztosító új Vasvári, mellette pedig teljesen felújítják a Kodolányi középiskolát. A Bartók Béla tér felújításának tervezésére szintén közbeszerzést írtak ki és döntöttek a fehérvári 12 éves fiataloknak ingyenesen biztosított HPV elleni védőoltás beszerzéséről is.
Szép hagyomány már, hogy évről évre köszöntik a Városházán a sikereket elért diákokat. Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András a Városházán köszöntötte szerdán a különféle országos tudományos tanulmányi versenyeken sikeresen szerepelt középiskolás diákokat, valamint felkészítő tanáraikat.
Készen vannak a volt Köztársaság Mozi felújításának a tervei, melyben a méltó helyet kapnak a középkori Magyar Királyság legnagyobb és legfontosabb templomának a Nagyboldogasszony-bazilikának megmaradt kövei, de elkezdődött már a Szent István Király Múzeum Fő utcai épületének felújítás előtti felmérése, ahol a „Királyok és szentek. Az Árpádok kora” kiállítás kap majd helyet. Több más elem mellett a program része az Aranybulla-emlékmű felújítása is 2022-re.
A Városháza Díszterme adott otthont a Magyar Olimpiai Akadémia 70. Vándorgyűlésének szombaton. A rendezvényen bemutatták a meghívott olimpikonokat és vendégeket, kitüntetéseket, elismeréseket adtak át, valamint, előadások, beszámolók hangzottak el az elért eredményekkel, sportlétesítményekkel, előkészületekkel kapcsolatosan. Az eseményen - számos más élő legenda mellett - részt vett Keleti Ágnes és Liu Shaoang, a legidősebb és a legfiatalabb olimpiai bajnok is.
Nemzetünk hadtörténelmének legismertebb és legmagyarabb fegyverneme, a huszárság volt a témája annak a gyermekrajzpályázatnak, melyet Kárpát-medence szerte immár hatodik alkalommal hirdettek meg. A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely és a nagyváradi Tanoda Egyesület pályázatának fehérvári eredményhirdetését és kiállítás-megnyitóját pénteken a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartották, a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napja jegyében.
A Nemzetgazdasági Minisztérium által indított „Nyári diákmunka” programot 2018-ban ismételten meghirdették, amely a korai munkatapasztalat szerzés mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja. A munkabér bruttó 103.500 Ft/fő/hó és a 2018. július 1. – július 31-ig tartó vagy 2018. augusztus 1. - augusztus 31-ig tartó turnusra lehet jelentkezni. Részletek a cikkben!
Május 30. és június 4. között székelyföldi fiatalok viszonozzák Fehérváron a Ciszterci Szent István Gimnázium 9. a osztályának, a Határtalanul pályázat keretében május 2-7. között - Kovács Edit, osztályfőnök szervezésében és vezetésével - Erdélyben tett látogatását. A 34 vendég fiatalt és kísérőtanáraikat csütörtökön Székesfehérvár alpolgármestere fogadta a Városházán.