Királyi esküvőre és királyné-koronázásra készülődtek ezekben a napokban Székesfehérváron 521 éve

A magyar történeti irodalomban Candale-i (régebben Kendali) Annaként említett magyar királyné, II. Ulászló magyar király (1490–1516) harmadik, utolsó felesége a Foix-Grailly-házból származó II. Gaston János candale-i gróf és az ugyanezen családból eredő Foix-i Katalin navarrai infánsnő leánya volt. Az 1500-ban, 16 évesen teljes árvaságra jutott grófnő unokatestvére, Bretagne-i Anna francia királyné udvarába került, s hamarosan az ország nagyobb ívű külpolitikai terveinek megvalósításában is szerepet kapott.

Franciaország és Magyarország között éppen ebben az évben, 1500-ban hosszas tárgyalások kezdődtek a két állam, illetve a Jagelló és a Franciaország élén álló Valois dinasztia hosszabb távú együttműködése érdekében, amit házasságkötéssel is igyekeztek szorosabbra fűzni.

Ebben a tekintetben némi problémát jelentett az, hogy Ulászló 1500 elején még kétszeresen is házas volt. Aragóniai Beatrix-szel kötött házasságát április 3-án, a Brandenburgi Borbálával kötöttet április 7-én bontotta fel a pápa. XII. Lajos francia király (1498–1515), aki a pápánál maga is sürgette e házasságok felbontását, feleségének két unokatestvére, egyúttal saját oldalági rokona, Germaine és Anne de Foix grófnők kezét ajánlotta fel a magyar királynak az év nyarán, akik közül Ulászló az utóbbit választotta. Az ara kiválasztása (1500 decembere) és a tényleges esküvő között azonban meglehetősen hosszú idő telt el.

A magyar király csak 1501 szeptemberének második felében küldött követséget Franciaországba, hogy Anna kezét hivatalosan megkérje, s hogy a korabeli szokásoknak megfelelően képviselő útján a házasságot megkössék. Anna mindezek után kíséretével 1502. június 21-én indult útnak új hazájába. Utazásáról, Magyarországra érkezéséről, esküvőjéről és királynévá koronázásáról részletes beszámolókkal rendelkezünk Pierre Choque francia herold tollából.

A Blois-ból induló menet Padován, Velencén, Zenggen, Modruson és Zágrábon keresztülhaladva jutott el Székesfehérvárig. A szeptember 27-én ide érkező nászmenetet a városon kívül fogadták.

Az üdvözlési ceremónia és a városba történő bevonulás teljesen azonos módon zajlott, mint évtizedekkel korábban, 1476-ban Mátyás felesége, Aragóniai Beatrix esetében.

„Koronáztassék meg! Azt kívánjuk, hogy legyen királynénk és úrnőnk!” 

Az alábbiakban a királyné kíséretéhez tartozó Pierre Choque beszámolójából a királyi pár esküvőjének és Anna megkoronázásának fontosabb részleteit olvashatjuk:

„A következő csütörtökön, a hónap 29. napján a mondott hölgy házasságot kötött, majd felszentelték és megkoronázták. Az ünnepségekre rátérve: a király elment a mondott hölgy szállására […] Útra kelvén, a király jobboldalon haladt, a királyné szorosan mellette. […] a díszes és felékesített templom belsejébe mentek, amelynek közepére háromlépcsős emelvényt építettek, két díszes paddal, mindkettő aranyszőttessel kidolgozott karmazsinbársonnyal takarva […] A király padja jobboldalon, a királynéé a balon, kissé hátrébb helyezkedett el, s mögöttük állt egy aranyszövettel borított tarka szék. A templom belsejében, a király és a királyné körül helyezték el a püspökök szövettel borított, díszes ülőhelyeit. […]A szertartást az esztergomi bíboros [Bakócz Tamás] nyitotta meg és celebrálta, nyolc, miseruhába öltözött püspök társaságában. […] Az oltár igen díszes volt: legalább hatvan ezüstözött szentképpel ékesítve, szent királyok, püspökök, apostolok és mártírok képmásával, nevüket hosszú lenne elmondani, s számos szép ereklyetartóval. A mise kezdete előtt a király az egyik mellékkápolnába ment, ahol felvette császári [!] koronáját, majd a helyére ült […] Előtte ment a nádor, aki a jogart, és Lőrinc herceg, aki a kettős kereszttel ékesített országalmát hordozta. A mise kezdetén a király a jobbjában tartotta a jogart, a baljában pedig az országalmát. Az esküvői szertartás helyére, az oltárhoz lépett a király, majd […] odavezették a mondott hölgyet. A szertartás úgy zajlott le, ahogy az ilyen esetben illendő, majd a mondott hölgyet visszavezették a helyére. A felszenteléskor két püspök vezette a mondott hölgyet az oltárhoz, ahol kibontották a haját, felszentelték és megkoronázták. És a mondott bíboros hangosan megkérdezte, hogy van-e a bárók, hercegek, vagy nemesurak között, bármilyen rendűek is legyenek, olyan, aki ellenzi, hogy a mondott hölgy királynéjukká és úrnőjükké koronáztassék. És mindenki hangosan kiáltotta: „Coronetur!” – „Koronáztassék meg! Azt kívánjuk, hogy legyen királynénk és úrnőnk!” Ezek után nagy csend lett, majd a hölgy szépséges fejére tették a koronát, jobbjába a jogart, baljába a kettős kereszttel ékesített országalmát […] Mindezek után a mondott hölgyet a helyére vezették. […] A mise végeztével mindenki a fenti rendben távozott, annyi kivétellel, hogy a mondott hölgy kibontott hajjal és megkoronázva ment a szállásáig, jogarát és országalmáját pedig a király és a királyné előtt hordozták. Így vezették be egy nagy terembe, amelyben már előkészültek a vacsorához.” (Györkös Attila fordítása.)

Az esküvőt és az avatási ceremóniát a hazai és külföldi méltóságokkal elköltött ünnepi vacsora zárta. A királyi pár még néhány napig a városban maradt. Október 3-án vonultak be Budára, hogy a szokásoknak megfelelően ott is megünnepeljék az ország új királynéját.

Az írást Teiszler Éva, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont történész munkatársa készítette