Hírek

/ 2007.11.28. 21:57:49 |

Dobogóra tör a Honvéd Szondi SE asztalitenisz csapata

 Az NB1-es asztalitenisz bajnokság őszi idényének végéhez közeledve a Honvéd Szondi SE az előrelépés reményében fogadta a Győri Elektromos Vasas csapatát a Hétvezér Általános iskola tornatermében. A fehérvári ping-pongosok a forduló előtt a tabella 5. helyén álltak, tehát nagy csatára lehetett számítani a harmadik győri együttes elleni derbin. A párosok küzdelmét a hazaiak nyerték, a Slett-Szabó és a Domokos-Dr. Volsik kettős is legyőzte ellenfelét, majd az egyescsaták alkalmával szinte végletekig kiélezett mérkőzéseken Slett József 3, dr. Volsik Tibor 3, Domokos Győző és Szabó Attila pedig két-két győzelmet aratott. A szorgalmasan gyűjtött diadalok a végelszámolásnál Szondis sikert eredményeztek, a Honvéd Szondi SE férfi csapata 12-6-os összesítéssel verte a Győri Vasast.
/ 2007.11.28. 20:39:04 |

Tájékoztatás pályázati felhívásról!

 Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet szennyvízcsatorna társulat megalakítási, hitelfelvétel előkészületi, illetve az érdekelt ingatlantulajdonosok társulásba szervezési feladatainak ellátására. A Kohéziós Alap támogatással megvalósuló szennyvízcsatorna építéshez kapcsolódó feladatokról a Polgármesteri Hivatal Beruházási Irodáján kaphatnak részletes felvilágosítást az érdeklődők. Az ajánlatokat 2007. december 11-én 10.00 óráig adhatják le a pályázók.

/ 2007.11.28. 18:29:09 |

Pályázat üzlethelységek megvásárlására és bérlésére

 Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Lakás- és Vagyongazdálkodási Bizottsága bérbeadásra meghirdeti a Székesfehérvár, Megyeház utca 9. szám alatti 26 m²-es irodát. Értékesítésre hirdeti meg a Székesfehérvár, Kossuth u. 7. szám alatti 309 m²-es üzletet illetve a Sütő utca 8-ban egy 21 m²-es üzletet is. A részletes pályázati kiírás megtekinthető az Önkormányzat hirdetőtábláján (Városház tér 1. fsz. 2.) az Ügyfélszolgálaton (Kossuth utca 2.) és az Önkormányzat honlapján

/ 2007.11.28. 15:59:25 |

Megvalósulhat a Királyi Séta projekt - kormányülés utáni sajtótájékoztató Székesfehérváron

 Székesfehérváron a Nemzeti Emlékhelyen tartották a szerda délelőtti kormányülés utáni sajtótájékoztatót. Az ülésen 71 kiemelt fejlesztési projektet fogadtak el, köztük a „Királyi séta – Történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron” című tervet is -jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter társaságában járt a városban. Székesfehérvár polgármestere Warvasovszky Tihamér kiemelte, hogy a Királyi Séta projekt egyedi turisztikai attrakció lesz.
KÉPGALÉRIA

/ 2007.11.28. 10:44:20 |

Innovációs fejlesztésre nyert uniós pénzt az Albacomp

 A székesfehérvári Albacomp Oktatási Üzletága sikeres innovációs pályázata révén több mint 70 millió forint összegű megbízást nyert el az Európai Unió Leonardo Nemzeti Irodától. Az „Egész életen át tartó tanulási program” keretében meghirdetett – Leonardo da Vinci – pályázati anyagban a cég vállalta a program egy korábbi szakaszában kifejlesztett kompetencia-mérő szoftver (soft-skills) továbbfejlesztését illetve új nyelvi felületekkel való kiegészítését. A projektben az Albacompnak belga, francia, olasz, lengyel, svéd és szlovén partnerei lesznek.

/ 2007.11.28. 00:23:00 |

40 éve jutott az NB1-be a VT Vasas labdarúgó csapata

 1967. november 26.-án a Sóstói Stadionban 8000 néző előtt örömfocival búcsúzott az NB1/B-s bajnokságtól a VT Vasas együttese. A Kecskeméti Dózsa elleni 3-0-s győzelem már nem befolyásolta nagyon a pontvadászat végeredményét, az Egyetértés mögött a második helyen jutott fel a VT Vasas az NB1-be – a fehérvári labdarúgás történetében először. A fehérvári foci alapjait 40 évvel ezelőtt Kárpáti Béla vezetőedző irányítása alatt a következő játékosok tették le: Tímár Mihály, Varga József, Kerecsényi Lajos, Bognár Ferenc, Posch Ferenc, Horváth II.. Lajos, Burka Imre, Bekő Sándor, Bobory Béla, Balogh Károly, Karsai László, Ispaics Tibor, Monoki Béla, Szabó László, Kékesi Csaba, Nehéz Mihály, Temesvári Tibor, Sárközi László, Bodnár László, Csukovics László, Kerék József, Kű Lajos.

/ 2007.11.28. 00:19:32 |

Visszavágott a Linz - szoros mérkőzésen kapott ki az Alba Volán

 Visszavágott a Liwest Black Wings Linz az Alba Volán SC-nek. Az Erste Bank Liga 26. fordulójában az osztrák városban randevúztak a felek, s érthetően felszívta magát a Linz a Fehérváron vasárnap elszenvedett 3-0-s vereség után. A még mindig Énekes Lajos által irányított fehérváriak az első harmadban kiegyenlített csatát vívtak a Black Wings-szel. A második játékrészben aztán Purdie szerzett vezetést a hazaiaknak, majd a 38. percben Severson növelte a Linz előnyét. A 39. percben Vaszjunyin Artyom volt eredményes, így a Linz 2-1-es győzelemmel tartotta otthont a két pontot. EHC Liwest BW Linz - Alba Volán SC 2-1 (0-0, 2-1, 0-0)
/ 2007.11.27. 20:48:27 |

Zenés Advent a Városi Képtárban

 December 2-tól Advent minden vasárnapján "Zenés Advent" címmel délutáni koncertek lesznek az Oskola u. 10. alatt található Városi Képtárban. A 15.30-kor kezdődő programsorozat első előadója Kónya István lantművész lesz, december 9-én Drahos Béla tanítványai, december 16-án Bágyi Balázs és tanítványai, december 23-án pedig Vakler Anna és tanítványai lépnek fel.

/ 2007.11.27. 18:07:44 |

Hóátfúvás miatt kellett lezárni a Székesfehérvár és Zámoly közötti utat

 Hóátfúvások miatt kora délután lezárásra került a 8123-as számú út Székesfehérvár, Metro Áruház csomóponttól a Zámoly külterületén lévő (Söréd-Gánt-Zámoly-Csákvár) kereszteződésig. A Bicskei Rendőrkapitányság munkatársai az út kezelőjével késő délután további teljes lezárások mellett határoztak. Estére megnyitották a forgalom számára a hóátfúvások miatt lezárt 8123-as és 8126-os utak szakaszait. Járható tehát a Székesfehérvár-Zámoly (8123-as út) és  a Zámoly - Csákvár - Vértesboglár - Bodmér (8126-os út) útszakasz.

/ 2007.11.27. 16:57:23 |

Székesfehérvári középiskolák versenye sztárokkal

Székesfehérvár lesz december 15-én a SZ.É.P., az-az a Szűréssel az Életért Program hetedik állomása. A Miniszterelnöki Hivatal által egészségügyi és civil szervezetekkel közösen indított program részeként két székesfehérvári középiskola verseng azon, hogy ki tud több felnőttet meghívni az ingyenes szűréseken való részvételre. A diákok nemes küzdelmét Czene Attila és Karsai Zita is segíti, akik november 30-án találkoznak először a székesfehérvári diákokkal. A székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Vasvári Pál Gimnázium vállalkozott arra, hogy diákjaik a lehető legtöbb felnőttet vesznek rá a december 15-i rendezvényén való részvételre.
/ 2007.11.27. 15:01:29 |

A Sziget utcai baleset szemtanúit keresi a rendőrség

 Székesfehérváron, a Sziget utca 13. szám előtt 2007. november 19-én -hétfőn- 19 óra 50 perc körüli időben közlekedési baleset történt. Egy sötét színű, ismeretlen forgalmi rendszámú személygépkocsi parkolóból történő elindulásakor irányváltoztatásra kényszerített egy az úton közlekedő segédmotor kerékpárost. A motorkerékpár megcsúszott és egy szintén parkoló járműnek ütközött. A rendőrség a felelősség tisztázása érdekében kéri azoknak a tanúknak a jelentkezését, akik az eseménnyel kapcsolatban további információval rendelkeznek.

/ 2007.11.27. 07:18:43 |

Újra járnak a buszok - az Alba Volánnál is befejeződött a munkabeszüntetés

 Befejeződött a Volán-társaságoknál üzemkezdet és 7 óra között eltérő időben megtartott országos sztrájk. A sztrájk Székesfehérváron valamennyi hajnali helyi járatot érintett, a helyi közlekedés azonban 5 óra 30-kor azonnal helyreált, ugyanis a sztrájk kezdetekor a sofőrök már a végállomásokon várakoztak. A helyközi járatok forgalma várhatóan 9 órára áll helyre. A Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ), az Autóbuszközlekedési Dolgozók Uniója (ADU), a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) és a Liga Közlekedési Szakszervezetek Ágazati Szövetsége azért hirdetett sztrájkot, hogy az autóbuszvezetők korkedvezményre jogosító ideje ne függjön a vezetett jármű típusától.
/ 2007.11.27. 01:00:51 |

Mindentudás Egyeteme Székesfehérváron - csütörtökön a GEO-n lesz az első előadás


 A Magyar Tudományos Akadémia és a Mindentudás Egyeteme közös rendezésében előadás-sorozat kezdődik Székesfehérváron. Amennyiben részt szeretne venni a rendezvényen, és e szándékát még nem jelezte, értesítse Pordán Gergelyt a pordan.gergely@pmhiv.szekesfehervar.hu villámposta címen vagy a telefon: (22)323-006. A sorozat programja és a helyszín térképe - a Nyugat-Magyarországi Egyetem GEOinformatikai Kar új épülete a tervezett Alba Inno Park területén - az albanano.hu oldalról elérhető.