Közéleti hírek
"A gyermekek érdeke az első" – interjú a Pozsonyi úti Óvoda intézményvezetőjével
A Pozsonyi úti Óvodában, amely most ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, fakultatív angol nyelvtanítás és zenei játszóház is várja a gyerekeket, az udvaron pedig új játszóházikót is avattak a jubileumra. Az intézményben helyet kapnak a társaiktól különböző gyerekek is, külön csoportban foglalkoznak az autista, illetve a részképesség zavaros kisgyerekekkel. Az intézmény múltjáról és jelenéről Vlasics Gyuláné óvodavezetőt kérdeztük, aki 1969 óta dolgozik a pedagógus pályán. Összegzése szerint az óvodában jó kollektíva dolgozik, amely a gyerekek érdekeit tekinti elsődlegesnek.
Ülésezett a Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum
Pro Civitate-díjasok - interjúnk Szabó József címzetes igazgatóval
Az idén Pro Civitate díjat kapott Szabó József, a Teleki Blanka gimnázium címzetes igazgatója. Az igazgató közel 40 évig dolgozott Fehérvár oktatásában. Nevéhez kapcsolódik az első hatosztályos gimnáziumi osztály elindítása Székesfehérváron, illetve az ő igazgatósága alatt került ismét az országosan elismert középiskolák közé az általa igazgatott intézmény. Szabó József keze alatt akadémikusok, tudósok, politikusok nevelkedtek.
Ingyenes szilveszteri felkészító tanfolyam kutyáknak az Alba Dog Centerben
A Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum pályázata megyei középiskolások részére
Tiszta énekhangok és őszinte vallomások - Frim Jakabra emlékeztek
Több százezer turistát vonzhat a városba a Magyar Királyok Panteonja
Átadták a felújított vizesblokkokat - mozgássérült lift is került az Arany János Iskolába
Csütörtökön kora délelőtt adták át a felújított vizesblokkokat az Arany János Általános Iskola és Speciális Szakiskolában. A nyár elején kezdődött felújítás mintegy 20 millió forintba került – mondta Bartyik Mihályné az intézmény igazgatója. Az átadáson ott volt a város polgármestere Warvasovszky Tihamér, aki hangsúlyozta, hogy az önkormányzat mindig kiemelt figyelmet fordít az oktatási intézményekre és folyamatosan újítják fel az iskolák vizesblokkjait a városban.
Nyugdíjasfórumok - tájékoztatás az önkormányzati és kormányzati időseket érintő döntésekről
Jeltolmácsok képzését támogatja a város
Nagyértékű ingatlanokat kínál eladásra a megye önkormányzata
"Ma ontják véremet" - a Székesegyház keresztjénél emlékezetek az 56-os forradalomra
Egyhangú támogatás mindkét napirendi pontnak a rendkívüli közgyűlésen
Három pályázaton több mint 27 milliót nyert a város idegenforgalomra és a közbiztonságra
A közelmúltban három, az idegenforgalom és a bűnmegelőzés területét érintő pályázatot nyert Székesfehérvár Önkormányzata. A Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácstól az idegenforgalmi táblarendszer fejlesztésére és rendezvényekhez szükséges új faházak vásárlására, míg az Országos Bűnmegelőzési Központtól szabadtéri sportpályák felújítására és háromnyelvű bűnmegelőzési kiadványok készítésére nyert több mint 27 millió forint támogatást Székesfehérvár. (Képeket a jelzőtáblákról itt talál!)