Kulturális hírek

/ 2008.05.23. 09:09:25 |

Vasvári Csaba lesz augusztustól a Vörösmarty Színház új igazgatója

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése tegnap zárt ülésen választotta meg a Vörösmarty Színház új igazgatóját. A képviselők minősített többsége Vasvári Csaba mellett voksolt. Vasvári Csaba színész, 1966-ban született és 1992-ben diplomázott a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Eddigi pályafutása során megfordult többek között a Nemzeti Színházban, a Madách Színházban és a szolnoki Szigligeti Színházban is.
/ 2008.05.22. 13:15:21 |

A Fővárosi Nagycirkuszban látható az Aida

Május 27-től állandó helyszínen, a Fővárosi Nagycirkuszban látható az Aida musicalváltozata. Az előadás eddig ismert időpontjai: május 27., június 16. és június 17. A székesfehérvári Vörösmarty Színházban 50 előadást tartottak belőle és 2007-ben telt ház előtt mutatták be a Syma-csarnokban. A Westend Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház közös produkciójának eredeti szerzője Elton John és Tim Rice.
/ 2008.05.20. 23:04:47 |

"Élhető közösségi tereink" - tanácskozás a Bőrgyárban

 Székesfehérvár Polgármesteri Hivatalának Közművelődési Irodája, az Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, valamint a Fejér Megyei Népművelők Egyesülete közösen rendezi meg május 27-én az 'Élhető közösségi tereink' című konferenciát a székesfehérvári Bőrgyárban. Az előadássorozatra építészek, mérnökök, önkormányzati tisztségviselők, településfejlesztők, közművelődési, kulturális szakemberek, civil szervezetek jelentkezését várják.
/ 2008.05.19. 10:47:59 |

Csöbörből vödörbe - ezen a napon szabadult fel a város a 143 éves török uralom alól

 Buda 1686-ban történt visszafoglalását követően, Székesfehérvárt is ostromzár alá fogták a császári csapatok. A törökök tárgyalásokat kezdtek a vár kapitulációjáról és május 19-én végleg elhagyták a várost Isztolni Belgrádot. Kivonulásukat követően a város, mint újszerzeményi terület a katonai parancsnok, majd a budai kamara igazgatása alá került. A Rákóczi szabadságharc kitöréséig főleg Ausztriából, Csehországból, Morvaországból, valamint Sziléziából érkező német polgárokkal telepítették be Székesfehérvárt.
/ 2008.05.18. 06:46:25 |

A mezőszemerei alkotótelepet bemutató tárlat nyílt a Városi Képtárban

A mezőszemerei Nyílt tér alkotótelepet mutatja be, s az ott készült művekből ad ízelítőt az a kiállítás, amely pénteken nyílt meg a Városi Képtár-Deák Gyűjteményben. A tárlat az első rendezvénye annak a sorozatnak, amelyet Új magyar művésztelepek, új magyar művészkolóniák címmel indít el az intézmény. A változatos képzőművészeti alkotásokat, köztük festményeket, fotókat és kisplasztikákat is bemutató székesfehérvári kiállítás június 25-ig látható.
/ 2008.05.15. 21:27:04 |

Szent Rita Családi Fesztivál szombaton a Bregyó Sportcentrumban

 Az Aranyeső Alapítvány idén ötödik alkalommal rendezi meg a Bregyó Sportcentrumban családi fesztiválját, melynek célja az egészséges és sérült, fogyatékkal élő gyermekek integrációja és a társadalom fogékonnyá tétele e probléma iránt. A belépés és a részvétel mindenki számára díjtalan. Részletes program a cikkben található!
/ 2008.05.15. 21:16:17 |

Különleges Biblia-kiállítás a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtárban

A Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár olvasótermében különleges Biblia-kiadásokat bemutató kamara-kiállítás látható. Kiállították a Szenczi Molnár Albert-féle, 1608-ban kiadott, Biblia töredékét, továbbá az első katolikus szerző, Káldi György által fordított, 1626-ban megjelent, magyar nyelvű Bibliákat is. A kiállítás az olvasóterem nyitva tartási ideje alatt 2008. szeptember 30-ig lesz látható.
/ 2008.05.14. 22:22:31 |

Ötven éves jubileumát ünnepli a Főnix Fotóművészeti Kör

Május 16-án 18 órakor csoportos kiállítással ünnepli az Öreghegyi Közösségi Házban fennállásának 50. évfordulóját a Főnix (volt Videoton) Fotóművészeti Kör.  A tárlatot Győri Lajos, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének elnöke és Warvasovszky Tihamér polgármester nyitja meg. A jubileumi esten a Lauschmann Zeneművészeti Jazz Szakközépiskola növendékei zenélnek. Főnix történelem
/ 2008.05.14. 16:02:02 |

Számos újdonsággal jelentkezik a 9. Kortárs Művészeti Fesztivál

A 9. Kortárs Művészeti Fesztivál kiemelkedő programjairól tájékoztattak a rendezvénysorozat szervezői. A „házigazdák” között megtalálható a Városi Képtár Deák Gyűjtemény, A MéhKas Aula, a Bőrgyár Kulturális Egyesület, valamint az Alba Regia Táncegyüttes is. Az idei fesztivál az „élhető város – élhető közösségi lét” szlogen jegyében zajlik.
/ 2008.05.14. 07:56:44 |

Pénteken a művész-zászló kiállítással kezdődik a Kortárs művészeti fesztivál Székesfehérváron

 Május 23. és június 1. között már kilencedik alkalommal rendezik meg Fehérváron a Kortárs Művészeti Fesztivált, mely minden napra kínál valamilyen érdekességet a városban a kortárs művészetek kedvelőinek.
Számos újdonsággal jelentkezik a 9. Kortárs Művészeti Fesztivál

A Kortárs Művészeti Fesztivál programfüzetét itt találja!
/ 2008.05.13. 08:00:26 |

A székesfehérvári Feke Pált koronázzák királlyá

A Vörösmarty Színház művésze Feke Pál alakíthatja a főszerepet az István, a király jubileumi előadásán. A Társulat döntőjében a zsűri egyhangú döntéssel ítélte a címszerepet az énekesnek. A társulat tehát összeállt, nemsokára megkezdődhetnek a próbák. A zsűri egyöntetűen Pálra voksolt, így ő nyerte el István szerepét. A párbajt követő szavazásnál a zsűritagok egyöntetűen Pálra voksoltak, így ő nyerte el István szerepét.
/ 2008.05.10. 08:20:49 |

Borrendek felvonulásával folytatódott a belvárosi fesztivál

A borrendek a Magyar Király Szálloda elől indulva, az Alte Kameraden együttes zenéjére vonultak át a Városház térre, ahol Borlovag-avató szertartásra került sor. A borrendeket Bognár Zoltán, a székesfehérvári Noé-hegyi Borrend nagymestere köszöntötte. A Királyi Bor-lakoma rendezvénysorozata május 10-én a Székesfehérvári Nemzetiségi Nappal és az I. Tánchíd Nemzetközi Ifjúsági Tánctalálkozóval zárul. (fotók: Wágner Csapó József)
/ 2008.05.10. 08:07:31 |

Garry Willis tartott mesterkurzust a Kodolányi János Főiskolán

Gary Willis amerikai gitáros, a dzsessz kiemelkedő egyénisége tartott mesterkurzust május 8-án Székesfehérváron, a Kodolányi János Főiskolán. A főiskola művészeti tanszékén tartott mesterkurzus résztvevői - diákok, zenészek és dzsesszkedvelők - együtt zenélhettek a basszusgitárossal, s közelről figyelhették az általa kifejlesztett különleges pengetési technikát.
/ 2008.05.09. 17:58:25 |

Újra virágba borult a fehérvári belváros

Pénteken kora délutánra elkészültek a csodálatos virágkompozíciók Székesfehérvár Belvárosában. A fehérvári virágkötők idén is a Városház téri és környéki köztéri alkotásokat díszítették fel, így díszbe öltözött többek között Pátzay Pál alkotása, a 10-es huszárok emlékműve, az Országalma, a Püspöki Palota és a Milleniumi Emlékjel is. A Pünkösdi Virágálom közreműködőit Székesfehérvár polgármestere nevében Márton Zoltán képviselő köszöntötte. (fotók: Wágner Csapó József)