Fehérvári Színes

/ 2020.11.23. 14:36:06 |

Székesfehérvári ezüstfenyő az ország karácsonyfája

Tizenhat méter magas az a fenyőfa, amely Székesfehérvárról indult útnak hétfőn délután, és holnaptól már Budapesten, az ország karácsonyfájaként lesz látható a Parlament előtt. A fát 1979-ben ültető korábbi és a jelenlegi ttulajdonos is könnyes szemmel, ám mosolyogva vett búcsút a fától, megígérve, hogy hamarosan karácsonyfaként is megnézik Budapesten.
/ 2020.11.23. 07:11:00 |

Az én Vörösmartym - december 1-ig várják a diákrajzokat a pályázatra

Rajzpályázatot hirdet általános iskolásoknak a Vörösmarty Társaság: Az én Vörösmartym című felhívás a költő születésének a kétszázhuszadik évfordulója előtt tiszteleg. Az életútból induló, illetve a költészetből merítő pályamunkákat december 1-jéig kell elküldeni.
/ 2020.11.21. 09:37:18 |

Fehérvári az év laktózmentes szaloncukra és az év mákos bejglije is

Kihirdették az Év Bejglije verseny győzteseit, melyre hagyományos diós, mákos és ínyenc kategóriában lehetett nevezni. Az Év Mákos Bejglije díjat Pass Szilvia, a székesfehérvári Aranyalma Cukrászda mestere érdemelte ki. Idén először rendezték meg az Év Szaloncukra versenyt, amin az év laktózmentes szaloncukra a Damniczki Cukrászda 2013-ban az Év Fagylaltja díját is elnyerő vörösboros-málna szaloncukra lett.
/ 2020.11.20. 22:11:36 |

Kékbe öltözött a MOL Aréna a Gyermekjogok Világnapja tiszteletére

November 20-án van a Gyermekjogok Világnapja. Az alkalom tiszteletére pénteken, az esti órákban kék kivilágítást kapott a MOL Aréna Sóstó. Székesfehérvár városa így csatlakozott a globális, figyelemfelhívó naphoz.
/ 2020.11.20. 13:50:25 |

Nem kell méregdrága bogyó... - podcast a téli egészségmegőrzésről

Sokszorosan nehezített pálya lesz az idei télben a testi-lelki egészségünk megőrzése. Az immunrendszer erősítése, a mozgás, a táplálkozás, a feltöltődés lehetőségei a járványhelyzetben a szokásoshoz képest más szokásokat, megoldásokat is kívánnak tőlünk. A beszélgetést az ÖKK Fehérvár Podcast felületen lehet meghallgatni!
/ 2020.11.20. 08:12:00 |

Ünnepváró hangulat teszi kedvessé az esti sétát a Csónakázó-tó szigetén

Különleges színfoltja idén a karácsonyváró időszaknak a Csónakázó-tó kis szigete, amely a tavon tükröződő adventi fényeivel ünnepi hangulatot árasztanak a korai sötétedés időszakában.
/ 2020.11.20. 08:04:00 |

Gyermekek jogainak világnapja - kékbe öltözik ma este a MOL Aréna Sóstó

 gyermekek jogainak világnapján, november 20-án, pénteken 18 órától kékbe öltözik a MOL Aréna Sóstó. Székesfehérvár így emlékezik meg arról, hogy 31 évvel ezelőtt fogadta el az ENSZ a Gyermekjogi Egyezményt.
/ 2020.11.20. 07:19:32 |

Hogyan védjük ki a fertőzéseket? - online előadás gyógyteákról, szirupokról

A fertőzésekkel szembeni védekezésről tart online, bemutatóval egybekötött előadást vasárnap délután Lencsés Rita gyógynövényszakértő. A részvétel a programon ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
/ 2020.11.19. 15:57:14 |

Fehérvár Hero - holtverseny esetén sorsolással döntenek

"Fedezd fel a benned rejlő hőst!” – hirdeti az októberben indított online játék, a Fehérvár Hero. Az új városi applikáció letöltői naponta kapnak izgalmas feladatokat, amelyek elvégzését egy-egy fotó feltöltésével, megadott helyszínről való bejelentkezéssel, vagy a saját lelkiismeretükre bízva az applikációban egy gomb megnyomásával igazolhatják.
/ 2020.11.19. 11:59:31 |

Mi ketten és a pénz – Mihalec Gábor előadásával zárul az Egészségfejlesztés Iroda programsorozata

Zárul a Székesfehérvári Egészségfejlesztési Iroda családdal, házassággal, szülői szerepekkel kapcsolatos online programsorozata. November 26-án, csütörtökön az iroda Facebook oldalán Mihalec Gábor ismert család- és párterapeuta tart előadást arról, hogy az anyagi körülményeknek milyen hatása van a párokra, a családokra, és a pénz miként lehet erőforrása a kapcsolatoknak.
/ 2020.11.19. 08:47:35 |

Bringázz felelősen! - kerékpározás járvány idején

Közös közleményben foglalják össze a tudnivalókat a kerékpáros szervezetek annak kapcsán, hogy a járványveszély miatt bevezetett korlátozások beszűkítik a bringások mozgásterét.
/ 2020.11.18. 17:12:47 |

Székesfehérvárról a Surányi utcából viszik a fővárosba az ország karácsonyfáját

Székesfehérvár adja idén az Ország Karácsonyfáját. A Surányi utcában található impozáns fenyőfát a tűzoltók fogják kivágni, majd elszállítják az Országház elé. A tűzoltók biztonságos munkavégzése valamint a hálózat megóvása érdekében áramszünetre lesz szükség. Tervezett áramszünet várható ideje: 2020.11.23. 8:00 órától 15:00 óráig. Érintett utcaszakasz: Surányi utca páros oldal: 14-48 között, és Surányi utca páratlan oldal: 11-49 között.
/ 2020.11.18. 15:42:02 |

A gyógynövények nyomában - kiadvány Fejér megye természetes patikájáról

A gyógynövények nyomábancímmel készített gazdagon illusztrált kiadványt Lencsés Rita természetgyógyász, fitoterapeuta, a népszerű Herbarius programok gyűjtő és ismertető túráinak a vezetője. Az összeállítás 45 gyógynövényt tartalmaz: az egyes környékbeli helyszíneken található és gyűjthető növények bemutatása mellett a feldolgozásukról, gyógyászati felhasználásukról és a kedvenc lelőhelyekről is olvashatunk.
/ 2020.11.18. 12:02:12 |

Átmenetileg felfüggesztették túráikat a természetjáró szervezetek

Érzékenyen érintik a járványügyi szigorítások a túrázókat, a természetjárókat is. A tavaszi időszakhoz hasonlóan ezúttal is felfüggesztette minden csoportos túráját és rendezvényét a Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület.
/ 2020.11.18. 08:58:13 |

50 perc a feltétel nélküli szeretetért - online előadás az Egészségfejlesztési Irodában

Az Egészségfejlesztési Iroda legújabb online előadásán a szeretetről tanított Tomek Noémi motivációs előadó, mestertréner, ThetaHealing instruktor és konzulens. A „jó” szeretetről és „rossz” vagy „mérgező” szeretetről szóló program a későbbiekben is visszanézhető a szervezet Facebook-oldalán.