Sporthírek
Ismét győzött az ARKSE az NB1/B-ben
Újabb győzelmet aratott a férfi kézilabda NB.I/B-ben az Alba Regia KSE. A dobogóra törő fehérvári együttes ezúttal az újonc Harkány ellen diadalmaskodott a Köfém csarnokban 35-24-re. Az ARKSE-ből kiemelkedett a 12 gólos Erdei Krisztián, de megtette a magáét az 5 találatig jutó Szabó Lajos és a 4-4 gólt jegyző Miss Zoltán valamint Molnár Csaba is. ARKSE - Harkány 35-24
Tornagyőztes az Albacomp
A kecskeméti Gazdavár-Kupa második napján az Albacomp elsősorban Flowers és Bencze hatékony centerjátékának köszönhetően magabiztosan legyőzte a Szolnoki Olaj csapatát, és az utolsó (Univer) elleni mérkőzéstől függetlenül már tornagyőztes.
Az élre törő Vidi - Most a REAC otthonában győzött az FC Fehérvár
Az FC Fehérvár megtette a magáét, csupán az MTK dönthetett arról, hogy átengedi-e a listavezető pozíciót Csertői Aurél együttesének… A Borsodi Liga 6. fordulójában a Vidi az újonc REAC otthonában vendégszerepelt, s az alacsony színvonalú találkozó 38. percében Sitku Illés révén szerzett vezetést. A kiválóan játszó Sitku aztán a 60. percben kettőre növelte a fehérvári előnyt, s a vendéghelyzeteket követően a Rákospalota begyötörte szépítő találatát. Az FC Fehérvár újabb győzelmével a tabella élére ugrott, és az MTK vasárnapi döntetlenjével, a piros-kékek lettek a 6. forduló igazi nyertesei. REAC - FC Fehérvár 1-2 (0-1)
Kötelező győzelem - Cornexi - Békéscsaba 26-16
A női kézilabda NB1 5. fordulójában a vártnál kisebb arányban, de igazolta a papírformát a Cornexi-Alcoa-HSB Holding. A fehérváriak a sereghajtó, és eddig még pontot sem szerző Békéscsabát látta vendégül, s a Cornexi esélyt sem hagyva ellenfelének, tízgólos győzelmet aratott. Szabó Edina együttese villámrajtot vett, majd a vendégek felzárkózása után ismét elhúzott a viharsarkiaktól. A hazaiak sok hibát vétettek ugyan a támadások során, de így sem forgott veszélyben a bajnoki két pont. Cornexi-Alcoa-HSB Holding - Békéscsaba 26-16 (15-6)
Címvédésre készül az Alba Volán-FeVita - vasárnap rajtol a jégkorong bajnokság
Vendégként az újoncnál - szombat, 16.00: REAC - FC Fehérvár
Az FC Fehérvár labdarúgó csapata a Borsodi Liga eddigi öt fordulójában négy alkalommal diadalmaskodott és a megszerzett 12 pont a tabella 2. helyére repítette a fehérváriakat. Ezért a teljesítményért kiemelt figyelem jár a Vidinek, mely csapat nem csak pontgazdagságával, de kimagasló gólarányával is a legjobbak közé sorolandó. A Magyar Kupában is a legjobb 16 közé jutott Csertői Aurél alakulata, de a Baktalórántháza után most egy nehezebb ellenféllel szemben kell helyt állniuk a piros-kékeknek. Az FC Fehérvár az újonc REAC otthonába látogat a hétvégén, és a sereghajtó Rákospalota mindenképpen gyarapítani szeretné pontjait, hiszen ebből csupán egyetlennel rendelkezik. A szombaton 16.00 órakor kezdődő XV. Kerületi találkozón a Tudor - Csizmadia, Kuttor, Koller, Vincze - Lattenstein, Schwarcz, Farkas B. - Alumona, Sitku, Györök összeállításban veszi fel a küzdelmet az FC Fehérvár.
Második lett a Kodolányi által támogatott hajó a Mediterrán Kupán
A horvátországi Adrián szeptember 10-16. között megrendezett X. Mediterrán kupán másodikként futott célba az összetett eredményeket tekintve 6 fős legénységével a Kodolányi János Főiskola által támogatott Mica nevű Elan 40-es vitorlás hajó, Hollósi Gábor kormányzásával. A 6 fős csapat különlegessége, hogy a mezőnyben és a magyar tengeri vitorlásversenyek történetében először indult és ért el kitűnő eredményt olyan hajó, melynek fedélzetén túlnyomórészt hölgyek versenyeztek, olyannyira, hogy a kapitányon kívül kizárólag 5 csinos leányzó küzdött a sikerért..
Alázat, fegyelem, agresszivitás - Cornexi-recept a Békéscsaba ellen
A Cornexi-Alcoa-HSB Holding női kézilabda csapata három forduló után az NB1-es tabella hatodik helyén áll, 3 ponttal. A fehérvári kézis lányok egy győzelem mellett egyszer vereséget szenvedtek, egyszer pedig döntetlenre végeztek, tehát a bajnoki rajt mérlege nem pozitív. Szabó Edina együttese a 4. fordulóban az újonc és egyben sereghajtó Békéscsabát fogadja, az eddiginél eredményesebb szereplés reményében. Péntek, 18.00, Cornexi - Békéscsaba
Már a legjobb 16 között az FC Fehérvár a Magyar Kupában
Az FC Fehérvár jutott a legjobb 16 közé a labdarúgó Magyar Kupa keddi egyetlen mérkőzésén a Baktalórántháza ellen. Csertői Aurél csapata mindkét félidőben betalált a másodosztályú csapat hálójába, így Schwarcz és Alumona góljaival 2-0-ra megnyerte az összecsapást. Labdarúgó Magyar Kupa, 3. forduló: Baktalórántháza - FC Fehérvár 0-2 (0-1)
Cornexi-Lipcse mérkőzéssel kezdődik az SLE
Jövő hét kedden (szeptember 27-én) Székesfehérvárra látogat a német HC Leipzig csapata, hogy megmérkőzzön az EHF-kupa győztes Cornexi-Alcoa HSB Holding csapatával. A sűrű bajnoki programba persze nem felkészülési mérkőzésként szerepel a találkozó, hanem az EHF által kiírt Szuper Liga (SLE – Super League Europe) névre hallgató torna nyitó mérkőzése lesz. A Cornexi honlapja szerint a közép-európai regionális liga hat csapata két csoportba osztva játsza le mérkőzéseit az év végéig.
Hazai pályán már győzni tudott az ARKSE
Nehéz csata árán ugyan, de igazolta a papírformát az Alba Regia KSE. A férfi kézilabda NB1/B-ben szereplő együttes a bajnokság második fordulójában a Dabasi KC csapatát látta vendégül, és győzte le két góllal. Madár Imre szakmai igazgató a fehérváriak küzdőszellemét dicsérte, hiszen a szünetben még a vendégek vezettek négy góllal. Az Albából a két kapus - Czérna Tibor és Kovács Róbert -, valamint a 6 találatig jutó Erdei, az 5 gólt szerző Molnár, és a 4-4 gólt jegyző Csermák és Miss nyújtottak kiemelkedőt. Alba Regia KSE - Dabasi KC 27-25 (11-15)
Jól rajtoltak a MÁV-Előre röplabdás lányai
Győzelemmel kezdett a női röplabda NB.I-ben a MÁV Előre SC csapata. A legutóbbi két szezon bronzérmese 3-2-re verte hazai pályán a Kalocsát. Az alaposan megfiatalított fehérvári együttes legközelebb szeptember 24.-én 16 órakor a Veszprémi Egyetemi SC vendége lesz, majd hazai pályán az Angyalföldi DRC következik október elsején.
Rugby - szárnyalnak a fehérvári "Vadkanok"!
Fölényes győzelmet aratott a rögbi NB.I 4. fordulójában a Fehérvár Rugby Club. A fehérvári gárda 50-5 arányban verte az Elefántok csapatát, így 3 győzelemmel és egy vereséggel a dobogó 3. fokán áll, s csak rosszabb pontaránnyal szorul a Százhalombatta mögé. A tavalyi, gyengébben sikerült szezon, és a nyitófordulóban elszenvedett vereség után szinte megtáltosodott Madarász Viktor játékos-edző együttese.
FC Fehérvár - Pápa-Lombard FC 2-1
Az első félidőben aktívabban és szellemesebben futballozó Fehérvár a helyzetei alapján nagyobb különbséggel is megnyerhette volna a meccset, a fordulás után azonban átengedte a kezdeményezést a Pápának, és az eredmény tartására törekedett. Ez a a végére majdnem megbosszulta magát, ám a fehérvári győzelem így is teljesen megérdemeltnek mondható.
Röplabda-rajt női és férfi fronton
A női és férfi röplabda csapatok is megkezdik a bajnoki csatározásokat a hétvégén. A női NB1-ben szereplő MÁV-Előre hazai környezetben nyitja a szezont, a némileg átalakult együttes a Kalocsát látja vendégül szombaton 15 órától a Vörösmarty Általános iskolában.
A férfi NB1-be feljutó Alba Line éppúgy a bennmaradást tűzte ki célul, mint a MÁV, s Nagy Róberték egységes csapata már vasárnap megpróbálnak alapot teremteni az idei jó szerepléshez. A fehérváriak az Extraligából búcsúzó Debrecen otthonában kezdik a 2005-2006-os idényt.