Gazdasági hírek

/ 2012.02.29. 08:12:43 |

Közel 70 civil szervezet vett részt a Gazdaság Házában szervezett fórumon

A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakmai műhelymunkára, az együttműködés lehetőségeit vizsgáló fórumra invitálta a Fejér megyei civil szervezetek képviselőit. A kamarai fórum célja a gazdaság és a civilek összefogásának kezdeményezése, az együttműködések elmélyítése volt. A valamennyi civil szervezet számára nyitott fórumon részt vett Róth Péter, társadalmi kapcsolatokért felelős alpolgármester és 68 civil szervezet képviselője. A köszöntők és bevezetők után a konzultáción 19 civil szervezet élt a hozzászólás lehetőségével.
/ 2012.02.28. 07:16:53 |

Évet értékelt a NAV - 150.4 milliárd forintot adóztunk Fejér megyében

 Az ország adóbevételeinek 5,1 százaléka származott tavaly a Közép-dunántúli régióból – hangzott el a NAV regionális szervezeteinek közös sajtótájékoztatóján: Fejér, Komárom-Esztergom, és Veszprém megye mintegy 151 ezer adózója 378,2 milliárd forint adóval gyarapította a költségvetést, mely mindössze 3 millió forinttal kevesebb a 2010 évinél. A Fejér megyei adózók adóteljesítménye 33,8 milliárd forinttal, 150,4 milliárd forintra mérséklődött.
/ 2012.02.22. 18:15:33 |

Pályázati tájékoztató fórumot szerveztek a kis és középvállalkozásoknak

Székesfehérvár Önkormányzata a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen szervezett pályázati tájékoztató fórumot a helyi és megyei vállalkozásoknak. Meghívott előadók ismertették azokat az új lehetőségeket, melyek keretében immár tanácsadási és szakértői tevékenység igénybevételére is elnyerhetnek vissza nem térítendő támogatást a cégek. Az akkreditált tanácsadói listán szereplő Controll Zrt. szakemberei tájékoztatták a kis- és középvállalkozások képviselőit.
/ 2012.02.21. 12:22:14 |

Fehérvári kapcsolat - Videotonos célgépek a Densoban

 A Videoton célgépek tervezésével és gyártásával foglalkozó leányvállalata, a VT-ASYST Kft. egy újabb gyártósort adott át a japán tulajdonú DENSO Gyártó Magyarország Kft-nek. A tagvállalat szakemberei a gyártóberendezést szoros kooperációban a vevővel, japán tervek alapján készítették el. A Denso-tól kapott pozitív visszajelzések alapján a VT-ASYST Kft. bízik abban, hogy a jövőben itt készülhetnek a gépsor további részegységei vagy akár a teljes gyártósor is.
/ 2012.02.20. 08:49:02 |

Kamarai regisztráció - még másfél hete van a vállalkozásoknak

 A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara honlapján is elérhető az a felület, ahol a gazdálkodó szervezetek saját maguk regisztrálhatják vállalkozásukat. Az on-line regisztrációs felület egyszerű, mindenki saját kezűleg viheti fel cégadatait az adószám és az irányítószám megadását követően. A mezők egy részét a program formailag és tartalmilag ellenőrzi. Ha hibásnak találja, pirossal kiírja a hibát, és meg is jelöli a hibás adatot.
/ 2012.02.08. 10:38:27 |

Annyi akkumulátor fogy naponta, mint máskor két hét alatt

 Az utóbbi napokban annyi akkumulátort adtak el a város egyik legnagyobb akkumulátor boltjában, a Csavar-Akku-ban, mint normál esetben két hét alatt – mondta Dallos Róbert tulajdonos. A hideg idő megviseli az autó akkumulátorát is. Ha nulla fok alá csökken a hőmérséklet, jelentősen csökken az akksi ereje is. Mint mondta a tapasztalat egyébként azt mutatja, hogy (nagyon) sok esetben nem is az akkumulátorral van baj, hanem egyéb hibája van az autónak, ami megviseli az autó áramforrását is. Ezért gyakran tévesen az akkumulátor hibájára gyanakodnak az autósok.
/ 2012.02.07. 18:41:56 |

Hét bő esztendő várhat a kkv-kra

 „Az a kérdés, mennyire tudnak megerősödni a kisvállalkozások a következő hét évben?” – foglalta össze az Európai Parlament kisvállalkozói munkacsoportjának keddi ülésén elhangzottakat Herczog Edit. Az ülést vezető EP képviselő szerint ugyanis a következő költségvetési ciklusban az uniós támogatási rendszerek hatásfokának javítása, következetesebbé tétele a cél.
/ 2012.02.06. 16:52:14 |

Turizmus menedzsment mesterszakkal is bővíti képzési palettáját a Kodolányi

A 20 éves Kodolányi János Főiskola egyik legnépszerűbb képzése a Turizmus-vendéglátás alapszak. A piaci igényekre reagálva a 2012/13-as tanévtől az intézmény elindítja a Turizmus menedzsment mesterszakot, ahol a hallgatók tovább mélyíthetik tudásukat. A képzési palettán szereplő 10 alapszakra, immáron 5 mesterszakra és 17 felsőfokú szakképzésre 2012. február 24-ig adhatják be a jelentkezésüket a felvételizők.
/ 2012.02.06. 07:29:39 |

Székesfehérvárra érkezik a MÁV Beszállítói Roadshow

 A tavaly elindított ,,MÁV Beszállítói Program” keretében a nemzeti vasúttársaság minél több kis- és középvállalkozás számára kíván lehetőséget biztosítani, hogy megismerje az együttműködés lehetséges területeit, egyúttal eredményesen vegyen részt a MÁV csoport évi több száz nyílt beszerzési eljárásában. A vasúttársaság a program keretében február 7-én a Székesfehérvár és környéki vállalkozókat hívja párbeszédre
/ 2012.01.26. 18:12:16 |

250 új munkahelyet hozott létre Székesfehérváron az IBM

 Az IBM kétmilliárd forintból bővítette az egész Európát és Észak-Amerikát kiszolgáló szolgáltató-központjának kapacitását, és 250 fővel növelte létszámát Székesfehérváron szakképzett IT specialistákkal. A programot az Új Széchenyi Terv 509 millió forintos, vissza nem térítendő uniós forrással támogatta. Az idén tovább fogják bővíteni a szolgáltató-központot és a létszámot is. Veres Zsolt, az IBM Magyarország vezérigazgatója kiemelte, hogy a cég 76 éve van jelen a magyar piacon, és a mostani fejlesztéssel is bizonyította, töretlen a bizalom az ország iránt.
A cikkben VIDEÓ található!
/ 2012.01.25. 16:26:28 |

A környezetvédelmi termékdíjról tartottak konferenciát a Gazdaság Házában

 Közel száz vállalkozás vett részt a környezetvédelmi termékdíj alkalmazásához kapcsolódó tájékoztató és konzultációs rendezvényen a Gazdaság Házában. A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Enterprise Europe Network irodához számos vállalkozói kérdés érkezett. Többek között arra is választ kaphattak az érdeklődők, hogy milyen változások következtek be 2012. január 1-jei hatállyal, mikor keletkezik termékdíj-kötelezettség és hogyan kell bejelenteni, bevallani?
/ 2012.01.20. 07:28:06 |

Erzsébet utalvány és SZÉP Kártya - béren kívüli juttatások 2012

 
Új formában kaphatják meg megszokott, kedvezményes adózású cafeteria juttatásaikat a munkavállalók 2012-től. Az új rendszerben 18 ezer forintról 30 ezer forintra növekszik az étkezésre adható támogatás összege, a belföldi turizmus élénkítését pedig 450 ezer forintos kedvezményes kerettel támogatja a kormány. A SZÉP Kártyával belföldi szállást, meleg étkezést, és rekreációt lehet kifizetni, az Erzsébet-utalvány pedig az élelmiszerek mellett meleg étel vásárlására is használható.
/ 2012.01.17. 18:47:46 |

Együttműködik a kormányhivatal és a kamara a vállalkozókért

Országosan is egyedülálló együttműködést írt alá a Fejér Megyei Kormányhivatal és a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara január 17-én. A kormányhivatal és a kamara együttműködnek a hatékony közigazgatás megteremtésében és egymást kölcsönösen tájékoztatják a  gazdasági tárgyú jogszabályok megalkotásáról, illetőleg azok változásáról. Az együttműködés garantálhatja a gazdaság szereplői és az államigazgatás közötti hatékony párbeszédet és egységes joggyakorlatot.
/ 2012.01.16. 10:26:23 |

ÕsFehérvár városkártya - Fehérvár a fehérváriaké(rt)

  Hétfőn délelőtt bemutatták az idei évre szóló ÕsFehérvár kártyát, mely mintegy 320 fehérvári és környékbeli üzletben biztosít kedvezményt. Az elfogadóhelyek túlnyomó többsége a kisvállalkozások körébe tartozik. Az ÕsFehérvár programot működtető Lénia 2 Kft évente huszonötezer kártyát hoz forgalomba, melyek átlagosan 5-10% körüli vásárlási kedvezményt nyújtanak.
/ 2012.01.14. 18:51:18 |

Rétimajor - székesfehérvári és környékbeli éttermeket látnak el friss szeletelt, filézett hallal

 A rétimajori Aranyponty Zrt. a 2010. évi 860 millió forint után egymilliárd forintnál nagyobb árbevételt ért el tavaly és megduplázta, mintegy 100 millió forintra növelte nyereségét. A tervek szerint tavasszal halfeldolgozót és halárusító boltot is nyitnak. A feldolgozóból a székesfehérvári, illetve környékbeli éttermeket látják majd el friss szeletelt, filézett hallal.