A regény négy külön történetből áll, amiket összefűz egy közös motívum. Miért ez a szerkezeti megoldást választotta egy viszonylag kisebb terjedelmű kötethez?
Ez leginkább bátortalanságból fakad. Korábban meséket írtam, novellákat, ez az első regényem. Arra gondoltam, ha már egy hosszabb, regényterjedelmű írásba fogok, akkor ne rögtön egy hatalmas falattal kezdjem. Inkább novellaterjedelemben gondolkodtam, az egyes fejezeteket úgy alkottam meg, mint egy-egy novellát, csattanóval, lekerekítve, önmagában is élvezhető írásként. Reméltem, hogy összefűzve valóban kiadnak egy regényt. Kihívás volt, hogy a négy fejezet megálljon önmagában, de ugyanakkor egy nagyobb egészet is alkossanak. A következő lépcsőfok tehát a vezérfonal megtalálása volt. A kő motívuma oldotta meg végül az összefűzés problémáját.
Beszélgetőtárs: Cs. Szabó Sándor
Mi ez a motívum? A szóban forgó kő a regény hátoldalán is megtekinthető, egy valós múzeumi darab. Hogy került a történetbe?
Nem rögtön került oda. Azt tudtam, hogy Székesfehérvárról akarok írni, a város történelméről és a benne élő nőkről. Női sorsokat szerettem volna összefűzni. De azt éreztem, hogy pusztán az, hogy a történetek egy helyszínen játszódnak, nem elég, ennél valami rafináltabb kell. Az adatok gyűjtése során többször találkoztam olyan esettel, amikor összeomlott egy-egy ház, majd a köveit megvásárolták, beépítették új épületekbe. Arra gondoltam, hogy de jó lenne egy olyan követ találni, ami így végigkísérné a történeteimet.
Végül a Szent István Király Múzeum katalógusát lapozgatva láttam meg a szenteltvíztartót, mely végül a könyv egyik fő motívuma lett.
Szerelem volt első látásra. A katalógusban megtalálható a kő régészek által felvázolt történetéből a regényembe is átszűrődött: ők úgy vélik, hogy pusztán gyakorló darab, de éppen ez adja a báját.
Hogyan lett belőle halált hozó kő?
Ez a nagyobbik lányomnak köszönhető. Elmeséltem neki, hogy hol tartok az írásban, beszélgettünk róla, és közölte velem, hogy csak ennyi, anya? Egy kő? Egy szimpla kő? Ennél valami erősebb kell! Nekem pedig elég meseszerű a gondolkodásom, és így jutott eszembe, hogy akkor legyen elátkozott a kő. Innen pedig már egyik dolog hozta a másikat.
A négy főszereplő között van a történelemből jól ismert alak, van, akinek csak a neve maradt fent és van, aki teljes mértékben kitalált szereplő. Nehezebb volt például Fruzsina királynéról írni, mint azokról, akik nem léteztek vagy nem maradt fent róluk annyi adat?
Nem, nem nehezebb. Az, hogy több dologhoz kell igazodni, az néha előre viszi az embert, mert kihívást jelent. Évszámhoz kell igazodnom, helyszínekhez, emberekhez. A rendelkezésre álló adatok között kell lavírozni, de ez nekem nem gát. Inkább továbblök - feladatnak fogom fel, amit meg kell oldani. Míg, ha bármit kitalálhatok, az kicsit olyan parttalan. Szabadabb vagyok, de nekem mégis több inspiráció, ha igazodnom kell valamihez.
A négy főszereplőből négy nő. A regényt magát is a női irodalom felé pozícionálják. Mennyire volt tudatos választás, hogy nőként nőkről nőknek írsz? Vagy ez inkább csak egy utólagos besorolás, hogy a Kő kövön könnyebben megtalálja az olvasórétegét?
A női dolgok beleszövését, legalábbis ilyen mértékben, nem döntöttem el előre. Azt tudtam, hogy egy-egy kort szeretnék megragadni, és nem akarok a hatalmasokról, a fontos emberekről írni. A női szemszög inkább a kisember, az egyszerű ember szemszöge. A régi korokban a nők nem nagyon szólhattak bele a fontos dolgokba.
Arra gondoltam, hogy a férfiak szemszögéből már annyiszor láttuk a történelmet - én inkább a másik oldalt szerettem volna megmutatni.
Miközben írtam, rájöttem, hogy igazából nem is tudnék egy markáns férfiszemszögből végigvinni egy történetet. Azóta már rövidebb írásokban próbálkoztam kicsit kilépni a saját szerepkörömből, de egyelőre még ez az én terepem.
Nem akartam annyi harcot, háborút, a színfalak mögötti politikai cselszövést, vagyis férfias dolgokat ábrázolni - ezek olvasóként sem kötöttek le. Így adta magát, hogy én arról írok, ami engem érdekel, és meglátjuk, hogy az olvasók mit szólnak hozzá. Női dolog még talán, hogy a szöveg alkotása számomra aprólékos kézműves-munka, amit sokszor a történelmi regények akcióközpontú, történésközpontú elbeszélésmódjában nem érzek. Szeretek elbíbelődni apró részletekkel, érdekességekkel. Sokáig csiszolgatom a mondatokat, hogy azok olyanok legyenek, amikben gyönyörködni lehet.
