Új helyszínen, a Károly János utca 32. szám alatt, a Székesfehérvári SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola épületében várja az újévben vendégeit egy tál meleg étellel és a felajánlott süteményekkel, gyümölcsökkel a Fehérvári Heti Betevő.
A „Vigyázó kéz” és a Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület szervezésében, magánszemélyek és cégek finanszírozásában tudott megvalósulni az a győri élményfürdős program, amellyen negyven 4-17 év közötti állami gondozott gyermek, és önkéntes kísérők vettek részt.
Ősszel Magyarország köztársasági elnöke látogatott a városba, új elnököt választott a Székesfehérvári Diáktanács, befejeződött az Arany János Iskola felújítása, bokrétaünnepséget tartottak a Szent György Kórhár új épülettömbjénél, és Munkácsy Székesfehérváron címmel nyílt nagyszabású tárlat a Szent István Király Múzeumban.
A Krém Cukrászda és Pizzéria tulajdonosai, Pálmai Zsolt és Nemes Attila magánszemélyként, süteményekkel és játékokkal lepték meg a Befogadlak Baptista Gyermekotthon és a Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthon lakóit. A megajándékozottak versekkel és énekkel hálálták meg a kedvességet.
A Fejér Vármegyei Integrált Szociális intézmény lakóihoz is megérkezett a karácsony üzenete A Polgárdi Ipartelepeken élő gondozottak , ahogy immár huszonnyolc esztendeje, karácsonyi műsorral kedveskedtek támogatóiknak, gondozóiknak, családtagjaiknak.
Az egy tál törődés csapata advent második hétvégéjén rendezett jótékonysági főzést, amelynek kapcsán nemcsak pénzbeli felajánlások, hanem tárgyi adományok is érkeztek. A szervezők, vagyis a Fehérvári Lecsófőző Vigasság zsűritagjai tévét, játékokat és légtisztítót adtak át szerdán a Befogadlak Baptista Gyermekotthonnak.
józsaIdén is folytatódott a Fehérvár Angyalai kezdeményezés, melynek keretében ezúttal a Befogadlak Baptista Gyermekotthon lakóit ajándékozta meg Székesfehérvár Önkormányzata. A közel harminc gyermeket a Hiemer-házban zenés előadással köszöntötték a városvezetők.
A Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület 11 állami gondozott tinivel vett részt Székesfehérváron a Vörösmarty Színház legújabb, tabudöntögető előadásán, melynek során a főhős egy igazán fontos képesség birtokába kerül.
Székesfehérvár Önkormányzata hét szociális szervezettel, intézménnyel közösen ismét meghirdette a városi karácsonyi adománygyűjtő akciót. December 15-ig, péntekig várják a tartós élelmiszereket, édességeket, szaloncukrot és gyümölcsöket az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ raktárában. A szervezetek karácsonyig juttatják el a csomagokat az általuk pártfogolt családoknak.
Csütörtökön a Barátság moziban folytatódik a Hétvezér Általános Iskola és az Arany János EGYMI közös programja, az Adj egy ötöst!. A kezdeményezés célja, hogy az autizmussal élőkkel való kapcsolatot, valamint az elfogadást segítse.