A fehérvári Vimmer Gergely gyerekkora óta él fogyatékkal, az influenza A-vírusa következtében épült le a teste. Hosszú ideje már, hogy beszélni sem tud, táblagépen kommunikál a külvilággal, ám a „Segítsük Gergőt!” kampány segítségével a közelmúltban két hetes terápián vehetett részt solymári Borsóházban, ahol ugrásszerű javulást értek el nála, így folytatni szeretnék az ápolását.
A „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület jóvoltából huszonkettedik alkalommal valósulhatott meg az a „Testvértábor”, ahol a saját családjukból állami gondozásba kiemelt, különböző településeken élő, vér szerinti tesók együtt nyaralhattak egy hétig, Agárdon, a Pákász-tanyán.
„Vértezd fel magad!” mottóval együttműködési megállapodást kötött az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért felelős államtitkársága, a Honvédelmi Minisztérium, a Honvédelmi Sportszövetség és a Magyar Honvédség hétfőn, Székesfehérváron. A megállapodás célja, hogy a gyermekvédelmi rendszerben élő fiatalok a program segítségével megismerkedjenek a honvédelemmel, valamint a Magyar Honvédség nyújtotta életpálya lehetőségekkel.
A Fejér megyei egyenlőbánásmód-referens dr. Kócza Júlia, 2020 július 22-én, szerdán a Székesfehérvári Regionális Álláskeresők Egyesületének irodájában fogadja az ügyfeleket.
Látás- és hallássérültek, illetve mozgáskorlátozottak számára is látogathatóvá tették a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házat. Az elmúlt hónapokban végzett akadálymentesítésnek köszönhetően az intézményt számos olyan helyiséggel és berendezéssel látták el, melyeknek köszönhetően a fogyatékkal élők elérhetik és élvezhetik a különféle programokat. A rendkívüli időszakban elvégzett munkálatokról Jakubek Tiborné, az intézmény igazgatója adott tájékoztatást.
Az Alba Caritas Hungarica Alapítvány pályázat keretében, a koronavírus okozta járványhelyzetben ötven rászoruló család számára osztott tisztasági csomagokat.
Két SMA-s kisfiú, Galó Tomika és Dóczi Máté gyógyulásához, mindennapjaik megkönnyítéséhez járulhatnak hozzá azok, akik csatlakoznak a Facebook-on indított jótékonysági árverésekhez. Horváth Zsolt, a Professional Footballers Agency irányítója közreműködésével Sigér Dávid és Zsóri Dániel ajánlotta fel egy-egy mezét, melyet csapattársaik is aláírtak. Ezekre folyik a licit, péntek estig várják a felajánlásokat.
A koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet sok háztartásban az élelmiszertartalékok felhalmozásával is járt. A járványügyi intézkedések enyhítésével együtt most itt az ideje átnézni ezeket a tartalékokat, hogy lehetőleg semmi ne menjen veszendőbe. A programhoz átvevőpontként az idén 25 éves SZÉNA Egyesület is csatlakozott.
A veszélyhelyzetben az utcán élő hajléktalanoknak is segítséget nyújtott a város. Az elmúlt öt hétben a teajárat útvonalán járva 85-88 embert értek el hetente, és az élelmiszercsomag mellett védőkesztyűt és eldobható szájmaszkot adtak át a Kríziskezelő Központ utcai szolgálatának munkatársai.