Székesfehérvárra érkezett a Jószolgálat-díj vándorkiállítása, mely azokat az önkéntes és hivatásos szociális munkásokat valamint szervezeteket és közösségeket mutatja be, akik kiemelkedő elhivatottsággal végzik áldozatos munkájukat a rászorulókért. A Városház téren január 6-ig megtekinthető kiállítást szombaton nyitották meg a Ciszterci Szent István Gimnázium dísztermében.
Idén is meghirdette karácsonyi adománygyűjtő akcióját a Városgondnokság által létrehozott Székesfehérvári Szociális Alapítvány. A Belvárosban felállított Szeretetházikóban egészen december 16-ig várják a támogatásokat, a dobozba rejtett ajándékokat, melyeket ellenőrzött, követhető módon osztanak szét a valóban rászoruló családok és gyermekek körében.
A Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány a Fejér Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házzal együttműködve idén is akadálymentesített színházi előadást szervez Székesfehérváron, a Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapja alkalmából. December 2-án szombaton 19 órától Vörösmarty Színházban Neil Simon “Pletykák”című darabjának bemutatásával készülnek a szervezők, mely már a tavalyi évadban is a színház műsorán szerepelt Szikora János rendezésében.
Advent első vasárnapján, december 3-án jótékonysági futásra hívják a fehérváriakat. Ehhez kapcsolódóan pedig idén is megrendezik a VII. Székesfehérvári Jótékonysági Estélyt 2017. január 6-án a Hotel Magyar Királyban. A jótékony célú adományok és bevételek összegével a Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthon támogatják a résztvevők.
Összesen 86 előnevelt, többször iskolázott, nagy körméretű, földlabdás fát és 4228 bokrot telepít a napokban a hamarosan elkészülő Túrózsáki úti szabadidőparkba a Városgondnokság. Két fajta éger, tölgy, juhar és rózsaszínű virágú gesztenye kerül a parkba, ahol a földmunka mellett már az ültetést is elkezdték a város kertészei.
A Civil Centrum Közhasznú Alapítvány hosszú évek óta végzi szervezetfejlesztő munkáját. „HelloWork” néven működteti munkaerőpiaci szolgáltatásait, munkáltatóknak és álláskeresőknek egyaránt. A szolgáltatások kiemelt célcsoportjai a megváltozott munkaképességű emberek, a pályakezdő fiatalok, a kisgyermeket nevelő anyák és az 50 év feletti álláskereső nők.
A Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napok második napja a nevelőszülőknek adott tisztelet és megbecsülés jegyében telt Székesfehérváron, a Tüzér utcai Gyermekvédelmi Központban, ahol három, áldozatos szolgálatát hosszú ideje végző nevelőszülő, Csóriné Lizák Anikó, Mészáros Lászlóné és Stróbl Mariann kapott „Elfogadás” díjat. A díjátadás ünnepélyes pillanatait követően a résztvevők szakmai továbbképzésen vettek részt.
Az ötnapos rendezvénysorozat kezdődött hétfőn a VOK-ban, ahol a Gyermeki Jogok Világnapja előtt is tisztelegtek. A Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napok nyitóeseményén, a Gyermekek Napján sportos programot szerveztek kispályás labdarúgó bajnoksággal és váltóversenyekkel, felhívva a figyelmet az egészséges életmódhoz való jogra.
A város idén második alkalommal hirdette meg az Alba Regia Középiskolai Ösztöndíj Pályázatot és az Alba Regia Felsőoktatási Ösztöndíj Pályázatot. Az öt hónapra szóló támogatásokra pályázni lehetett, szerdán délután pedig több mint hatvan ösztöndíjasnak adták a nyertes pályázatról szóló emléklapot a Városházán.
Az ötnapos rendezvénysorozat a Gyermeki Jogok Világnapja előtt is tiszteleg: ilyen jog például az egészséges életmód és a szabadidő hasznos eltöltése is. A rendezvény célja többek között a gyermekek jogai érvényesülésének támogatása, a szakemberek számára pedig szakmai programok biztosítása, valamint a szakellátást nyújtó intézményrendszer megismertetése.
Legutóbbi galériák
Hasonló galériák
Loaded: 0%
Progress: 0%
Remaining Time -0:00
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.