Volt állami gondozott szülők gyermekei számára gyűjt a digitális oktatást támogató eszközöket a „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület. A felhívás keretében várnak minden már feleslegessé vált laptop-, notebook-, tablet- vagy akár okostelefon-adományt.
A koronavírus-veszélyhelyzet időszakában a segítségre szoruló, otthonukban élő fogyatékos személyekről való gondoskodás is kiemelt feladat. Az érdekvédelmi szervezetek saját honlapjaikon is adnak tájékoztatást, és segítséget nyújtanak a sikeres ügyintézéshez, az önkormányzat pedig az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központon keresztül látja el a hozzá fordulókat.
Pro bono, azaz ingyenesen nyújtanak segítséget a Fejér Megyei Ügyvédi Kamara tagjai a veszélyhelyzetre való tekintettel. A magánszemélyeket megcélzó szolgáltatás április 20-án, hétfőtől vehető igénybe. Az ingyenes jogi tanácsadás munkanapokon 10 és 15 óra között telefonon keresztül elérhető.
Továbbra is szüneteltetik személyes ügyfélfogadásukat az Egyenlő Bánásmód Hatóság szakemberei és a megyei referensek. A rendkívüli járványügyi időszakban az eljárások lefolytatása iránti kérelmeket írásban vagy elektronikus úton lehet előterjeszteni.
Folyamatosan biztosítják a védőmaszkok utánpótlását Székesfehérváron. Az Önkormányzat az alapellátásban és a szociális területen dolgozóknak gondoskodik a hivatalos védőfelszerelésről, emellett valamennyi fehérvári háztartásba is juttattak el maszkokat. Igazi közösségi összefogással önkéntesek varrnak folyamatosan mosható textilmaszkokat, illetve egyéb felajánlások is érkeznek.
Az elmúlt hetekben egyre nagyobb számban jelentkeznek a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesületnél a volt állami gondozott fiatalok, hogy szükségük lenne a továbbiakban is segítségére, mivel munkahelyük, lakhatásuk veszélybe került. Így a telefont és az internetet igénybe véve, jó szóval, tanácsadással és különböző adományokkal tudtak a Nagyhéten is segíteni.
Az Önkormányzat mellett civil szervezetek is kiveszik a részüket a rendkívüli helyzet adta feladatokból. Tisztítószerekkel és tartós élelmiszerekkel segíti az idős rászorulókat a Székesfehérvári Szociális Alapítvány és az Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális Közhasznú Egyesület.
Székesfehérvár idén is csatlakozott a „Ragyogj kéken” figyelemfelhívó, szemléletformáló kezdeményezéshez az autizmus világnapján. Csütörtökön este a MOL Aréna Sóstó kapott kék kivilágítást.
Székesfehérvár idén is csatlakozik a „Ragyogj kéken” figyelemfelhívó, szemléletformáló kezdeményezéshez az autizmus világnapján. Április 2-án, csütörtökön 18 és 21 óra között a MOL Aréna Sóstó kap kék kivilágítást. Azok, akik a jelenlegi helyzetben otthon vannak, úgy csatlakozhatnak, ha magukra öltenek valamilyen kék ruhadarabot, és használják az #éniskékvagyok hashtaget.
A mozgássérültek világszerte a koronavírus-járvány egyik legsérülékenyebb csoportjának számítanak. A Viktória Rehabilitációs Központban a járványveszély miatt bezárt a nappali részleg, de a szolgálat tovább működik, otthonukban látják el a mozgássérülteket és gondozzák a lakóotthonban élőket.