A karácsonyt és a téli szünetet is gyermekotthonokban, illetőleg nevelőszülőknél töltő állami gondozott gyermekeket ajándékozott meg - már tizenkettedik alkalommal - évbúcsúztató kirándulással a székesfehérvári „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület.
Miklósa Erika operaénekes szereplésével immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Székesfehérvári Jótékonysági Estélyt január 12-én a MOL Aréna Sóstó rendezvénytermében. Az új esztendő első, egyben egyik legfontosabb karitatív eseményének bevételéből a Nagycsaládosok Országos Egyesülete Székesfehérvári Csoportját és a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központot támogatják.
A Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete a karácsonyi ünnep közeledtével az idei évben is lakossági adományokból segítette a hátrányos helyzetű családokat. Fejér megyében közel 300 család részesült tartós élelmiszercsomagban és játékadományban.
A Fehérvár AV19 jégkorongcsapat játékosainak és szurkolóinak adományait adták át Polgárdiban a Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény karácsonyi ünnepségén. A játékosok, ahogy minden évben, idén is megható műsoron vettek részt, melyet az otthon lakói adtak elő.
Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program kiírásán győztes, a „Digitális környezet fejlesztése a Székesfehérvári Tankerületi Központ intézményeiben” című pályázat értelmében 110 millió forintot biztosítanak a fehérvári tankerület négy iskolája számára, amelyet korszerű eszközökre és továbbképzésekre fordíthatnak. A program nyitó- és sajtótájékoztató rendezvénye kedden, Székesfehérváron, a Munkácsy Mihály Általános Iskolában volt.
A székesfehérvári Konnektor Iroda alapítója, Szabó Dávid fél éve indított egy startup vállalkozást a szintén fehérvári Bíró Zsolttal közösen és máris sikerült bekerülnünk a Design Terminal mentoring programjába: 215 jelentkezőből jutottak a legjobb 6 közé.
Hatvan gyerek vehetett át ajándékot kedden este a VÁLASZ - Független Civilek Fehérvárért Egyesület karácsonyi adományozó estjén. A rendezvény résztvevői a KÖFÉM Művelődési Házban először egy filmet láthattak, majd élelmiszer-, játék- és ruhacsomagot vehettek át.
Idén már kilencedik alkalommal szervezte meg a Fehérvár Angyalai karácsonyi adományozó ünnepséget Székesfehérvár Önkormányzata. A város még 2010-ben indította el a Fehérvár Angyalai karácsonyi adományozó akcióját, melynek keretében minden esztendőben más-más célcsoportnak teszik szebbé karácsony ünnepét.
Újra meghirdette karácsonyi licitjét a Heti Betevő. A kezdeményezés szellemiségével egyetértő és azt támogató művészek, írók ajánlották fel alkotásaikat licitre. Idén - próbaképpen - bővítették a licitet, teret adva 1-2 gyermekkéz munkájának is.
A Tóvárosi Általános Iskola Diákönkormányzata a tanulók és családjaik körében hirdetett jótékonysági akciót a közelgő ünnep alkalmából, a Székesfehérvári Kríziskezelő Központ javára. Az összegyűjtött adományokat a diákönkormányzatot segítő pedagógus vezetésével a diákok vitték el szerdán a Kríziskezelő Központ Nappali Szolgáltató Centrumába.