Hétfőn, halottak napjának délutánján Spányi Antal, megyés püspök celebrált emlékmisét az II. világháború során, a Don-kanyarban elesett hősökért és minden katonahalottért Pákozdon, a mészeg-hegyi Don-kanyar Emlékkápolnánál. Az emlékmise után koszorúkat helyeztek el a hősök tiszteletére a kápolnánál nyugvó ismeretlen katona sírjánál.
November 11-e, 11 óra 11 perc az angolszász országokban az emlékezet pillanata. Ekkor minden esztendőben megállnak egy percre az emberek és a harctéren elesett katonák előtt tisztelegnek. Kabátjukon piros pipacs kitűzőt viselnek.
Vasárnap, mindenszentek ünnepének estéjén Spányi Antal, megyés püspök mutatott be szentmisét Székesfehérváron, a Szent Imre templomban. Megemlékezett azokról a szentekről, akiket külön emléknappal nem ünnepel az egyház, és halottak napja előestéjén minden elhunytról is.
Mindenszentek napján, halottak napja előestéjén ökumenikus megemlékezés volt a Béla úti temetőben. A "Vigasztaló szó a gyászban és emlékezésben" címmel versek, énekek hangzottak el, többen mécsest gyújtottak. A történelmi egyházak képviselői imádsággal, szentbeszéddel emlékeztettek az örök életre és Fehérvár polgármestere is megemlékezett az eltávozott fehérváriakról.
Hősi halottak, elhunyt katonák emléke előtt tisztelegtek halottak napja alkalmából a város és a megye képviselői, valamint a Magyar Honvédség katonái. Pénteken délelőtt a fehérvári katonatemetőkben és emlékhelyeken tartottak néma koszorúzásokat.
Engesztelő szentmisét tartanak a világháborúkban elesett hős katonák emlékére a pákozdi Mészeg-hegyen november 2-án 15 órától. A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség ingyenesen igénybe vehető, külön autóbuszjáratot indít az eseményre a Piac térről, a Vasútállomás érintésével.
Bory, Ybl, Mancz, Havranek, Dr. Berzsenyi, Dr. Fitz, főtisztelendő Bilkei, Kelényi és Kúti, valamint sok más neves székesfehérvári elődünk és a város történetének nyomába eredhettek szerdán délután az érdeklődők, akiket a Magyar Városkutató Intézet és a Fekete Sas Társaság nevében Váczi Márk, a Magyar Városkutató Intézet topográfiai munkatársa várt sétára, a Csutora temetőbe.
Mindenszentek és halottak napja alkalmából sokan keresik fel a szeretteik sírját. Székesfehérvár Városgondnoksága az önkormányzati temetőkertekben több intézkedéssel is segíti a temetőlátogatók békés, nyugodt, kegyeletteljes megemlékezését. A kegyeleti emlékezés napjaiban a Közterület-felügyelet és a Városi Rendőrkapitányság munkatársai is fokozott ellenőrzéseket végeznek, és segítenek a megnövekedett személy- és gépjárműforgalom irányításában.
November 2-án, hétfőn, Halottak napján 15 órakor Pákozdon a Mészeg-hegyi Don-kanyar Emlékkápolnánál, Spányi Antal megyés püspök engesztelő szentmisét tart az I. és a II. világháború során elesett hős katonákért és hozzátartozóikért. A Katonai Emlékpark katonai tiszteletadást szervez azokért, akik hazai vagy idegen földön haltak meg, életüket adva a magyar nemzetért.
Október utolsó vasárnapja a Székely Autonómia Napja. A Székely Nemzeti Tanács felhívásának eleget téve Székesfehérvár városa is csatlakozott a székelyek önrendelkezését támogató összefogáshoz. Október 25-én, vasárnap késő délután gyertyagyújtás volt a Maroshegyen, a Balatoni úti székelykapunál, majd a résztvevők fáklyákkal a kezükben átvonultak a koronás körforgalomig.