Vasárnap délután az ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a három napos Határon Túli Magyar Irodalom Napjai elnevezésű találkozó, amelyet idén 20. alkalommal rendez meg a Vörösmarty Társaság, a Magyar Írószövetség Közép-Dunántúli Csoportja, Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával.
Az aradi 13 vértanúra emlékeztek műsorukkal a Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája diákjai. A Halesz ligetben a ’48-as emlékmű előtt rendezett ünnepség résztvevői koszorúzással tisztelegtek a 170 évvel ezelőtt elhunyt hősök emléke előtt.
Trianon 99 mottóval folytatódik év végéig a Kodolányi Szabadegyetem és a Harmadik Kor Egyeteme. Novemberben kettő, decemberben egy előadásra várják az érdeklődőket a tudományos-ismeretterjesztő programsorozat szervezői. Az előadások helyszíne a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent László terme, az időpontja minden esetben 16 óra.
Vasárnap kezdődik a Határon Túli Magyar Irodalom Napjai jubileumi, huszadik programsorozata; az idei összeállítással a Trianon Emlékévhez csatlakozik a Vörösmarty Társaság. A színvonalas előadások, könyvbemutatók mellett hétfőn délután a színház kávézójába várják az érdeklődőket. A nyitó estén október 6-án 17 órakor a Kossuth utcai díszudvarban emlékeznek a Nemzeti Gyásznapon.
Az 1969-ben, ötven esztendővel ezelőtt a József Attila Gimnáziumban érettségizett évfolyam öregdiákjai találkoztak szombaton. A fél évszázados érettségi találkozó a ciszterci templomban Dózsa István atya által celebrált szentmisével kezdődött, majd a résztvevők átsétáltak az alma mater épületébe, melynek aulájában emléktáblát avattak az egykoron eltanácsolt Szemlér Mária (Tálos Zoltánné) tanárnő tiszteletére.
Szeptember 29-én, a 171 évvel ezelőtti események tiszteletére ünnepséggel, koszorúzással, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség és az Ifjú Nemzetőrök közreműködésével, csata megelevenítésével emlékeznek a szervezők Pákozdon, a Katonai Emlékparkban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a programokon.
Idősebb Horváth Gábor emlékének adózva, a Red-Blue Devils szurkolói csoport tisztelettel kér minden Vidi szurkolót, hogy szombaton este fekete felsőben jöjjön az Újpest elleni mérkőzésre. A szurkolók szeretnének méltóképpen elbúcsúzni egy igazi Legendától, ezért egy élőképpel is készülnek.
A rövid betegség után, szeptember 17-én elhunyt id. Horváth Gábor búcsúztatása október 5-én, szombaton 10 órakor kezdődik a MOL Aréna Sóstóban. A klublegendától búcsúzni kívánó szurkolókat a főlelátóra várják, akik 10 és 10.45 között róhatják le kegyeletüket a ravatalnál, 10.50-től búcsúztató beszédek következnek. Ezt követően a Palotai úton található Szedreskerti temetőben helyezik végső nyugalomra Gabi bácsi hamvait a család és a barátok jelenlétében.
Wathay Ferenc vicekapitány és a 30 éves fennállását ünneplő Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület tiszteletére szerveznek emlékünnepséget szeptember 19-én, csütörtökön Székesfehérváron. A programok 14 órakor a Prohászka ligetben kezdődnek, majd 15.00 órakor a Tilinkó zenekar közreműködésével a Városházán folytatódnak. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Az egész hétvégés program során a Pákozdi Nemzeti Emlékhelyre kilátogatók bepillantást nyerhetnek az egykori katonai életbe és a haditechnikai eszközök tárházába. Vasárnap délután pedig megelevenedik a Mészeg-hegyen 168 ifjú nemzetőr közreműködésével a 168 évvel ezelőtt zajlott pákozd-sukorói csata is.