Hétfőn, halottak napjának délutánján Spányi Antal, megyés püspök celebrált emlékmisét az II. világháború során, a Don-kanyarban elesett hősökért és minden katonahalottért Pákozdon, a mészeg-hegyi Don-kanyar Emlékkápolnánál. Az emlékmise után koszorúkat helyeztek el a hősök tiszteletére a kápolnánál nyugvó ismeretlen katona sírjánál.
Engesztelő szentmisét tartanak a világháborúkban elesett hős katonák emlékére a pákozdi Mészeg-hegyen november 2-án 15 órától. A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség ingyenesen igénybe vehető, külön autóbuszjáratot indít az eseményre a Piac térről, a Vasútállomás érintésével.
November 2-án, hétfőn, Halottak napján 15 órakor Pákozdon a Mészeg-hegyi Don-kanyar Emlékkápolnánál, Spányi Antal megyés püspök engesztelő szentmisét tart az I. és a II. világháború során elesett hős katonákért és hozzátartozóikért. A Katonai Emlékpark katonai tiszteletadást szervez azokért, akik hazai vagy idegen földön haltak meg, életüket adva a magyar nemzetért.
Ingyenesen látogatható a Szent István Király Múzeum legtöbb kiállítóhelye október 23-án, pénteken. A Középkori Romkert – Nemzeti Emlékhelyen 9 órától, további kilenc kiállítóhelyen 10 órától fogadják a látogatókat a járványügyi óvintézkedések betartásával.
A pénteki közgyűlésen hozott döntéssel eredményesen zárult le a kőtár, Árpád-ház kutatóintézet és ideiglenes látogatóközpont kialakítására kiírt közbeszerzési eljárás, ezzel megkezdődhet a 3,5 milliárd forintos nagyberuházás - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Vargha Tamás államtitkár, országgyűlési képviselő és dr. Cser-Palkovics András polgármester.
A héten átadott 10 és a hamarosan érkező 5 új autóbusz mellé további 8 érkezik - többek között erről is döntött a pénteki közgyűlés. Kiválasztották a képviselők a kivitelezőt és hosszú várakozás után teljes kormányzati finanszírozássa kezdődik a volt Köztársaság Mozi teljes felújítása, melyből a Nemzeti Emlékhely látogatóközpontja lesz. Arról is döntés született, hogy további 14 kilométernyi kerékpárút épül Székesfehérváron.
A székesfehérvári Nemzeti Emlékhely nyerte el a Nemzeti Örökség Intézete által idén alapított „Év Emlékhelye” díjat. A rangos elismerés átadására a Fiumei úti sírkert nemzeti emlékhelyen került sor az Emlékhelyek Napja 2020-as programjának keretében, a Széllel szállni, gyökérrel kapaszkodni című kültéri kiállítás megnyitóján.
Az Emlékhelyek Napjának országos megnyitó ünnepségét idén a pákozdi Katonai Emlékpark-Nemzeti Emlékhelyen tartották, ahol bemutatók, kiállítások, interaktív foglalkozások hívták fel a figyelmet a honvédelem és a béke megőrzésének fontosságára.
Az Emlékhelyek Napja székesfehérvári programsorozatának keretében mutatták be szombaton a közönségnek azt a kültéri bronz makettet, amely az egykori Koronázó templom XII. századi épületét ábrázolja. A látássérülteknek is készült tapintható Nagyboldogasszony-bazilika makett minden olyan részletet megjelenít, amely laikus számára segíti az épület "megértését".
Idén augusztus 29-én rendezik meg az Emlékhelyek napját országszerte 60 nemzeti és történelmi emlékhely 70 helyszínének programjaival. Az országos megnyitó ebben az évben Pákozdon lesz, Székesfehérváron pedig egész nap színes programokkal várnak kicsiket és nagyokat is a Nemzeti Emlékhelyen.