Nemzeti Emlékhely

2017.05.15 |
| 2018.06.12. 07:38:17 |

Koncerttel és kiállítással kezdődik pénteken a VI. Emlékparki Nyár

Június 15-én hatodik alkalommal kezdetét veszi az Emlékparki Nyár a Katonai Emlékparkban. Pénteken 18 órakor a "Huszárgyerek, huszárgyerek…" című rajzpályázatra készített képekből válogatott kiállítás nyílik, majd 19 órától a Kákics Zenekar koncertjével indul nyári eseménysorozat. Az ingyenes programok magukban foglalnak képzőművészeti kiállításokat, katonazenekarok világi művekből összeállított koncertjeiket, illetve irodalmi- és dalesteket.
| 2018.06.08. 16:35:47 |

„Huszárgyerek, huszárgyerek” - Kárpát-medencei gyermekrajz-pályázat díjait adták át

Nemzetünk hadtörténelmének legismertebb és legmagyarabb fegyverneme, a huszárság volt a témája annak a gyermekrajzpályázatnak, melyet Kárpát-medence szerte immár hatodik alkalommal hirdettek meg. A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely és a nagyváradi Tanoda Egyesület pályázatának fehérvári eredményhirdetését és kiállítás-megnyitóját pénteken a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartották, a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napja jegyében.
| 2018.05.29. 18:11:58 |

A Békefenntartók Napját ünnepelték a pákozdi Katonai Emlékparkban

A más nemzetek szabadságának és békéjének érdekében végzett munkájuk közben elesett hősökre emlékeztek és a jelenleg is szolgálatot teljesítő katonákat ünnepelték kedden, a Békefenntartók Napján, Pákozdon, a Katonai Emlékpark-Nemzeti Emlékhelyen. A rendezvényen Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke és Mihócza Zoltán, vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság megbízott parancsnoka adtak át elismeréseket.
| 2018.05.23. 18:56:07 |

Bemutatták Szabó Zoltán építészettörténész könyvét a királyi bazilikáról

A székesfehérvári királyi bazilika építéstörténetéről, az Ecclesia Beatae Mariae Virginis Albaeregalis sorozat keretében megjelent új kötetet mutatták be szerdán a Városháza Dísztermében. Szabó Zoltán építészettörténész műve több téves nézetet módosít, és új, kissé megdöbbentő megvilágításba helyezi a bazilika történetét.
| 2018.05.18. 12:27:33 |

330 éve kezdődött el Székesfehérvár barokk korszaka

1688-ban, 330 évvel ezelőtt május 19-én szabadult fel Székesfehérvár a 145 éves török uralom alól és kezdődött el Fehérvár barokk korszaka. A 330 évvel ezelőtti eseményekről pénteken emlékeztek meg a Nemzeti Emlékhelyen, ahol a Hermann László Zeneiskola tanárai és diákjai Balassi versekkel idézték fel a kor hangulatát. 
| 2018.05.12. 13:40:34 |

Emlékhelyek Napja - gyerekprogramok, zászlóforgatók és fáklyás tárlatvezetés Fehérváron

Az Emlékhelyek napján, Székesfehérvár Nemzeti Emlékhelye is kinyitotta kapuit, hogy a történelem szerelmesei felfedezhessék a magyar királyok egykori koronázó templomának titkait, kincseit. Egyébként pedig igazi gyerekparadicsom volt szombaton az egész Romkert: a gyerekek beöltözhettek királylánynak, lovagnak, kardozhattak, nyomdázhattak és Szent Istvánnal illetve Gizellával lépkedhettek a hatalmas társasjátékon.
| 2018.05.10. 14:40:00 |

Bemutatók, foglalkozások, tárlat- és idegenvezetés az Emlékhelyek Napján

Hagyományőrző bemutatók, tárlat- és idegenvezetés, játékos ismeretterjesztő foglalkozások, óriás társasjáték – május 12-én, szombaton a Nemzeti Emlékhelyek Napján Székesfehérváron is kinyílik a Romkert kapuja, hogy minél többen megismerjék az egykori koronázótemplom történetét.
| 2018.04.26. 07:55:08 |

Emlékhelyek napja - idegenvezetés, koncertek, bemutatók Székesfehérváron

Május 12-én, az Emlékhelyek napján, Székesfehérvár Nemzeti Emlékhelye is kinyitja kapuját, hogy a történelem szerelmesei felfedezhessék a magyar királyok egykori koronázó templomának titkait, kincseit.
| 2018.03.29. 20:33:18 |

Mecénás és katona - kiállítás nyílt Mátyás király életéről Székesfehérváron

A Nemzeti Emlékhelyen nyílt tárlat Mátyás király életének főbb eseményeit eleveníti fel, Pozsonyban kezdte meg Kárpát-medencei körútját, egyetlen Magyarországi helyszíne Székesfehérvár. A tárlaton Somodi András és Merényi Zoltán közös, rézből, acélból és textilből készült kompozíciói tekinthetők meg.
| 2018.03.28. 14:27:44 |

Reneszánsz ünnep lesz csütörtökön a Belvárosban

 Március 29-én, Mátyás királlyá koronázásának napján reneszánsz ünneppel tiszteleg a koronázóváros a nagy király előtt. A reneszánsz élet mindennapjait korabeli életmód- és harcászati bemutatók, mesék, tánc és zene, valamint egy egyedülálló műtárgy-kompozíció segítenek feleleveníteni a Városház téren, a Hiemer-házban és a Nemzeti Emlékhelyen.