Ideiglenes forgalmi rendet vezettek be a Pozsonyi úton, a Karinthy Frigyes és a Németh László utcai keresztedződések között. A járdát, a buszmegállót és az úttestet érintő beruházások a Pozsonyi és Berényi út közötti területen zajló új áruház építésénhez kapcsolódnak. A tervek szerint a munkálatok május közepéig tartanak.
Ahogy az első napsugarak erősebben sütnek, és kevesebb lesz a csapadék, úgy kerülnek elő a garázsból a kerékpárok is. A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ ezért szervez ingyenes bringa workshopot az Öreghegyi Közösségi Házba 2024. március 14-én, csütörtökön 18 órára. A program ingyenes.
Az E.ON tájékoztatása szerint február 21-én, szerdán és február 22-én, csütörtökön is áramszünetre kell számítani Székesfehérváron. Az érintett területeken kérik a lakosság megértését.
Jelmezes farsangi mulatságba várja a családokat a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ február 10-én, szombaton az Öreghegyi Közösségi Házba. A 16 órakor kezdődő eseményen farsangi álarcot készíthetnek a résztvevők, akiket csillámtetoválás és arcfestés is vár, emellett Andi bohóc interaktív műsora és a Batyu Színház mesejátéka is szórakoztatja a közönséget.
Az Öreghegyi Közösségi Házban indul az SZKKK jazzpéntekjeinek idei sorozata: február 2-án 19 órakor a fehérvári kötődésű Rodek Balázs Trio ad koncertet az intézmény színháztermében. Az eseményre a www.fehervariprogram.hu/jegy oldalon lehet jegyet váltani.
Zenével fűszerezett borkóstolóra hív az Öreghegyi Közösségi Ház február 3-án, szombaton 18 órára. Az esemény résztvevői Borostyán-Kovács Tamara sommelier kalauzolásával ötféle velencei-tavi bort kóstolhatnak meg, emellett Vörös Janka énekes-dalszerző koncertjét élvezhetik. Az estre minden jegy elkelt.
Minden korosztálynak szóló, gazdag és izgalmas programokkal ünnepelték a Magyar Kultúra Napját az Öreghegyi Közösségi Házban vasárnap. Gyerekek és felnőttek, a képzőművészeteket, a tánc- és fotóművészetet, illetve a filmes kultúrát kedvelők is találtak kikapcsolódási lehetőséget a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ rendezvényén.
Sokszínű program lesz a magyar kultúra napjához kapcsolódva január 21-én, vasárnap 15 órától az Öreghegyi Közösségi Házban: Túl a Maszat-hegyen 2. a gyerekeknek, Pilinszky János szellemiségét megidéző kortárs táncszínházi előadás a felnőtteknek, emellett Kleb Attila fotókiállításának finisszázsa Snétberger Ferenc Kossuth-díjas gitárművésszel, Ács Tamás színművész verses előadása, beszélgetés Réz András filmesztétával és filmvetítés is várja a látogatókat.
Szeretettel hívnak és várnak minden elcsendesedésre, imádkozásra vágyót január 20-án az öreghegyi templomban, ahol minden hónapban egy alkalommal 24-órán keresztül nyitva van az ajtó, az országos folyamatos szentségimádási alkalmakhoz csatlakozva.
A te szemed! címmel rendez ismeretterjesztő délutánt január 27-én, szombaton 16 órától az Öreghegyi Közösségi Ház. Az ingyenes eseményen szemorvos, optometrista és optikus ad tanácsokat látásunk javítása érdekében, lesz szemsmink-tanácsadás és arcjóga, valamint szó esik a szemkörnyék ápolásáról is.