Bory Jenő születésének 140. évfordulója alkalmából virágot helyeztek el a mester szobránál és - mint 2006 óta minden esztendőben - átadták a Bory Jenő és Bory Jenőné Emlékérmet, amit idén Mórocz Istvánné Márta, kézműves könyvkötő mester kapott. A megemlékezésen közreműködtek a Bory Jenő Általános Iskola diákjai.
November 9-én, szombaton délelőtt 10 órai kezdéssel Óvóbácsi Zsongodája koncertre várják a kicsiket, nagyokat és persze szüleiket az Öreghegyi Közösségi Házba (Székesfehérvár Fiskális út 93.). Jegyek elővételben és a koncert előtt a helyszínen is válthatók 1.000 Ft/fő áron. (2 éves korig a belépés ingyenes)
Hétfőn déltől feloldásra került a Fiskális út Nyitrai utca és Bártfai utca közötti szakaszán bevezetett ideiglenes útzár. Így a Fiskális úton a Pozsonyi út irányába az egyirányú gépjármű-közlekedés már a teljes szakaszon biztosított.
Vasárnap este A. Ramirez Kreol miséje hangzott el az öreghegyi templomban. A koncerten továbbá részletek csendültek fel Mozart: Requiem című művéből, valamint dél-amerikai folklór műsort adott a Los Andinos együttes.
Hely, ahol élünk! címmel helytörténeti rendezvénysorozat indult Fehérváron pénteken délután: az első program résztvevői, Dr. Csurgai-Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója által arról kaphattak képet, hogyan fejlődött és alakult át az elmúlt évszázadok során a szőlőkultúrájáról híres Öreghegy városrész.
Október 29-én, kedden 18 órai kezdettel Sarusi Mihály, József Attila-díjas költő, író, publicista lesz az Öreghegyi Disputa vendége. A házigazda: Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke, a rendezvényre a belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
Október 27-én, vasárnap 19 órakor A. Ramirez Kreol miséje hangzik el az öreghegyi templomban. A koncerten elhangzik még Mozart: Requiem (részletek) és a Los Andinos együttes önálló műsora (dél-amerikai folklór).
Dr. Lukácsy József volt az Öreghegyi Disputa vendége kedden este az Öreghegyi Közösségi Házban, ahol a Vörösmarty Társaság alelnökével Bobory Zoltán, Vajda János,- és Jósika Miklós-díjas költő, a VÁR című folyóirat főszerkesztője beszélgetett.
A „Hely, ahol élünk” programsorozat első állomására várják az érdeklődőket Székesfehérváron az Öreghegyi Közösségi Házba 2019. október 25-én. A 17 órakor kezdődő rendezvényen Dr. Csurgai-Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója tart helytörténeti előadást Öreghegy történetéről. A belépés ingyenes.