Kedden este lakossági fórumot tartottak az Öreghegyen, melyen szó volt a várhatóan idén kezdődő Fiskális úti felújításról, mely alatt egy 120 cm átmérőjú csapadék főgyűjtő csatornát is építenek. Ebben az évben egyébként a kis Pozsonyi, a Rózsnyói, a Bajmóci, a Dobsinai és a Túrózsáki utca felújítása is sorra kerül a városrészben. A fórumon elhangzott az is, hogy a Bányató tulajdonosát a bányakapitányság kötelezte arra, hogy erősítse meg a partfalat.
Östör Annamária és Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselők január 16-án, kedden közös lakossági fórumot tartanak. 17 órától az Öreghegyi Közösségi Házban várják az Öreghegyen élőket. A fórumon részt vesz Cser-Palkovics András polgármester és Bozai István városgondnok is.
A Vörösmarty Társaság és A Szabadművelődés Háza szervezésében január 23-án, kedden 18 órakor lesz az idei év első disputája az Öreghegyi Közösségi Házban. A vendég Vargha Tamás, miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a házigazda Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke lesz. A szervezők szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt.
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére, január 20-án, szombaton, Földes László “Hobo” „Látja Isten, hogy állok a napon” című zenés irodalmi estjére várják a fehérváriakat az Öreghegyi Közösségi Házban. A 17 órakor kezdődő előadásra a belépés díjtalan.
December 19-én, kedden 17 órai kezdettel, Dr. Szabó Ferenc, jezsuita páter, költő, író, a Távlatok című folyóirat főszerkesztője, a Vatikáni Rádió magyar tagozatának egykori főmunkatársa lesz az Öreghegyi Disputa vendége. A házigazda Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke lesz, a belépés díjtalan szeretettel várják az érdeklődőket az Öreghegyi Közösségi Házba.
Tornyai Gábort 1999-ben szentelték pappá, ma Öreghegy és Almássy-telep plébánosa. Székesfehérvár kórház,- és börtönlelkésze is ő. „Vallom, hogy teljes és tökéletes nem a hétköznapok része, de benne rejtőzik, és időnként fel lehet fedezni a jelenlétét.” - írja adventi gondolataiban.
Határidőre elkészült a Pozsonyi út alsó szakaszának teljes felújítása a Berényi út és a Fiskális út közötti szakaszon. Az építkezés során két új gyalogos átkelőhely, új járdaszakaszok és kerékpársávok is épültek. Október 6-án kezdék a felújítást és naponta 60-80 ember dolgozott azon, hogy elkészüljenek határidőre.
Futópályák, kosár- és focipálya, játszótér, fitneszpark és rehabilitációs sportszerek, valamint biztonságos környezet szolgálja a mozogni vágyók igényét az új Túrózsáki úti szabadidőparkban. Az Öreghegy lábánál a Túrózsáki utca (volt Vidi parkoló) és az Pozsonyi út (öreghegyi Spar) közötti területen, az Aszalvölgyi vízfolyás mellett, felnőttek és gyerekek is egyaránt jól érezhetik magukat.
A Bánya-tó környékén újra összefogtak a tó barátai és szombaton délelőtt rendbetették a környéket. Fontosnak tartják, hogy akárcsak a tó körül, a házuk előtt is rendben legyen a terület és nem restek szerszámot is fogni ezért. Így volt ez szombaton délelőtt is, amikor mintegy húszan jöttek össze, hogy dolgozzanak tó körül.
A hátrányos helyzetű és a nagycsaládokat várta elsősorban az Öreghegyi Plébánia Karitász Csoportja pénteken, az egyházközség közösségi termébe és a templomba, ahol „Szeretet lángjai” címmel műsort adtak a Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai, volt adventi gyertyagyújtás, kézműves foglalkozás és adományozás is.