Idén is vendégül látja Öreghegy a fehérváriakat a romantikus Bory-vár tövében augusztus 19-én, szerdán: Szent István ünnepének előestéjén szórakoztató programok várják a vendégeket. A rendezvény elmaradhatatlan része a borrendek bemutatkozása, az új kenyér megszentelése és a boráldás. A városrész másik hagyományos rendezvényét, az Aranybulla Művészeti Napokat augusztus 28-29-én rendezik meg.
Idén is vendégül látja Öreghegy a fehérváriakat a romantikus Bory-vár tövében augusztus 19-én, szerdán: Szent István ünnepének „előestéjén” szórakoztató programok várják a vendégeket.
Az esős időjárás miatt módosul a Fehérv-ART kertmozi programja. A mai vetítés elmarad az Öreghegyi Közösségi Ház kertjében, ám csütörtökön folytatódik, az elmaradt előadásokat pedig pénteken és szombaton este pótolják.
Sokan vettek részt vasárnap a Szent Donát kápolna búcsúján, melyen Spányi Antal, megyés püspök celebrált szentmisét Fehérvár legmagasabb pontján. Minden templomnak, kápolnának van neve, titulusa. Az öreghegyiek 1733-ban emelt kápolnáját - a helyi szőlőműves polgárság kérésére - Szent Donátról nevezték el. Augusztus első vasárnapján e kápolna neve napját ünnepeljük, ezt hívják úgy, hogy búcsú.
Augusztus 2-án, vasárnap 18 órakor kezdődik az ünnepi szentmise Szent Donát püspök tiszteletére. Öreghegyre, a város középkor óta művelt szőlőhegyének legmagasabb pontjára 1733-ban építettek kápolnát a szőlőművelő polgárság kérésére.
Az E.ON tájékoztatása szerint, az általuk a szolgáltatás minőségének javítása miatt végzett karbantartási munkákhoz kapcsolódóan július 22-én és július 23-án, szerdától csütörtökig Öreghegy több utcájában áramszünet lesz. Az üzemszünet miatt a lakosság megértését kérik.
Fennállásának tizenöt éves évfordulóját ünnepli a Székesfehérvári Nosztalgia Klub Egyesület. A születésnap alkalmából rendezett találkozón Östör Annamária és Deák Lajosné önkormányzati képviselők köszöntötték a klubtagokat ma az Öreghegyi Közösségi Házban.
Összeütközött két autó hétfő reggel Székesfehérváron, a Nagyszombati utca és a Kassai utca kereszteződésében. A balesethez a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik áramtalanították a járműveket.
A megszokottnál szerényebben, de az ünnephez méltó keretek között emlékezik Székesfehérvár idén az állam- és városalapító szent királyra. Augusztus 19-én lesz Öreghegyi Mulatság a Bory téren, ahol este tűzijáték zárja a napot. A belvárosban ezen a napon a Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivál résztvevőinek tapsolhat a közönség. Augusztus 20-án és 21-én pedig középkori hangulat lesz a belvárosban.
Nyári napközis táborokba várja a gyerekeket az Öreghegyi Közösségi Ház. A Rosta Helga és Zsadon Anna tartotta Sosemvolt mesék tábora és a Csupaszív Angolos Nyári Jógatábor több turnusban várja az iskoláskorú gyerkőcök jelentkezését.