Csütörtöktől visszaáll az eredeti forgalmi rend a Fiskális úton. Az autósok keddtől már két irányban haladhatnak a Budai út - Pozsonyi út közötti szakaszon, délutántól pedig már a Béla út - Pozsonyi út közötti szakaszon is.
December 18-án, kedden disputa lesz az Öreghegyi Közösségi Házban. A 18 órakor kezdődő adventi beszélgetés vendége Dr. Dienes Ottó költő, író, képzőművész lesz. Az est házigazdája Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke, a belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
Pénteken este nyílt meg Novák Edith „Mind-Egy” című kiállítása az Öreghegyi Közösségi Házban. A 2019 január 18-ig látható tárlatot Soproni Kiss Sándor, festőművész nyitotta meg.
December 14-én, pénteken 18 órakor nyílik meg Novák Edith „Mind-Egy” című kiállítása az Öreghegyi Közösségi Házban. A tárlatot Soproni Kiss Sándor, festőművész nyitja meg, közreműködik Karacs Ildikó hangterapeuta. A tárlat január 18-ig látogatható.
December 8-án, szombaton Mikulás buli lesz az Öreghegyi Közösségi Házban, ahol zenél a Fanta Boys. Az esemény 19 órakor kezdődik, jegyek a helyszínen 1500 forintért kaphatók. Asztalfoglalás a 06-22-303-366-os számon lehetséges.
Földes László Hobó szerdán Ady-estjével járt az Öreghegyi Közösségi Házban. Az versekből és megzenésített versekből álló előadásra megtelt a kulturális intézmény nagyterme. Mint Hobo elmondta, maga is nagy izgalommal és sok gyakorlással készült, hiszen több mint egy éve nem lépett az Ady-versekből összeállított esttel közönség elé.
November 28-án, szerdán lesz Földes László „HOBO” Ady-estje az Öreghegyi Közösségi Házban. Az esemény 19 órakor kezdődik, a belépő 1000 forint, szeretettel várják az érdeklődőket.
Nagy Judit színész, rendező, a Szabad Színház vezetője lesz a november 27-i, kedd esti Öreghegyi Disputa vendége. A több mint negyedszázados társulat száz produkciója nemcsak az alkotók szakmai dicsérete, hanem szól a szoros kötelékben működő, kitartó közösségről is. A beszélgetés 18 órakor kezdődik az Öreghegyi Közösségi Házban.
A Városgondnokság ÚT 2017-19 programjának keretében elkészült az Öreghegyen a Bajmóci utca felújítása, ami teljes hosszában új útburkolatot kapott, és szintén teljes hosszában térköves járda épül. Az utcában kiépült a zárt csapadékvízelvezetési rendszer is.
Idén novemberben már hetedik alkalommal szervez adomány-gyűjtést az Öreghegyi Közösségi Ház a nehéz körülmények között élő emberek megsegítésére. Játékokat, felnőtt- és gyermekruhákat, cipőket, ágyneműket, lakástextileket, háztartási gépeket, kisebb bútorokat, könyveket és játékokat és tartós élelmiszereket gyűjtenek.