Hírek

/ 2007.08.27. 18:59:58 |

Székesfehérváron lesz a regionális központja a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatalnak

Székesfehérváron lesz a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal Közép-dunántúli Regionális Központja. Az előkészítésben résztvevő szakminiszterrel az elmúlt hetekben Warvasovszky Tihamér Székesfehérvár polgármestere többször egyeztetett. A Polgármesteri Hivatal közleményében adta hírül, hogy a döntés méltó elismerése az itt működő Fogyasztóvédelmi Felügyelőség és a Székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Egyesület munkájának. Székesfehérvár Önkormányzata eddig is fontosnak tartotta a fogyasztóvédelem kérdését és hosszú évek óta segíti az itteni civilszervezet működését -áll a közleményben.
/ 2007.08.27. 10:29:37 |

A szívrohamok 2-3 százalékát a zajszennyezés okozza Európában

Tízezrek életét követeli a zajártalom szerte a világon az Egészségügyi Világszervezet szerint. Egyedül Európában a halálos kimenetelű szívrohamok két-három százalékát okozza a közlekedés által előidézett zaj. A WHO eddigi becslései szerint egyedül Európában évente félmilliónál több egészségesen eltölthető életév megy veszendőbe zajártalom következtében. Nappali vagy éjszakai, alacsonyabb erejű, de állandó zajártalom tanulási zavarokat okozhat gyerekeknél. Egy Münchenben elvégzett svéd vizsgálat kimutatta, hogy Riem repülőterének bezárása után a repülőtér közelében lakó gyerekek tartós emlékezete 25 százalékkal javult.
/ 2007.08.27. 09:59:00 |

A belföldi mobiltarifákat is szabályozná az Európai Unió

A mobilszolgáltatók belföldi végződtetési díjait is szabályozná Brüsszel a roamingtarifák csökkentésének kikényszerítése után. Az Európai Bizottság célja, hogy a vezetékes hálózatok közötti végződtetési díjak szintjére csökkenjenek azok a tarifák, amelyeket a cégek akkor számolnak fel egymásnak, amikor valaki egy szolgáltató vezetékes vagy mobilhálózatáról kezdeményez hívást egy másik szolgáltató mobilhálózatába. Jelenleg ugyanis vannak olyan tagországok, ahol tízszer annyiba kerül két mobilhálózat összekötése, mint két vezetékesé.
/ 2007.08.27. 08:26:35 |

Dohányzásról leszoktató programot indított a Szent György Kórház Tüdőgondozója

 A dohányzásról való leszokásban is segít a Szent György Kórház Tüdőgondozója. A programra jelentkezők tüdőszűrésen, légzésfunkció-vizsgálaton és EKG-vizsgálaton vesznek részt. Az esély a sikeres leszokásra egyedül rendkívül kicsi, hiszen a dohányosok alig 2%-nak sikerül, míg szakorvosi segítséggel és modern gyógyszerekkel ez az arány az 50 %-ot is elérheti - mondta dr. Kató Ernő adjunktus. A szakrendelés beutaló-köteles, vagyis - a komoly elhatározást követően - a háziorvosnál kell kezdenie a leszokni vágyónak, majd időpontot érdemes egyeztetni a Tüdőgondozóval a 314-566-os telefonszámon. Többet a leszokásról!
/ 2007.08.27. 08:08:42 |

Csőbefűzés a Budai út - Várkörút kereszteződésben - augusztus 31-ig forgalomkorlátozásra kell számítani

A Fejérvíz Székesfehérvár egyik legforgalmasabb csomópontjában, a Budai út – Várkörút és Prohászka út kereszteződésében vízvezeték kiváltási munkákat végez várhatóan augusztus 31-ig. A munkálatok ideje alatt minden forgalmi irányban lehet közlekedni, a forgalomirányító lámpa működik, de terelésekre kerül sor, melyet a kihelyezett jelző táblák és útburkolati jelek mutatnak. A munkát az tette szükségessé, hogy a kereszteződésben lévő 50 éves, 250 milliméter átmérőjű elöregedett azbesztcement vezetékszakasz meghibásodott.
/ 2007.08.27. 08:02:00 |

Bezár a Magyar Nemzeti Bank székesfehérvári fiókja is

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) november 1-jén bezárja debreceni és székesfehérvári kirendeltségét, így a jegybank novembertől csak Budapesten lesz jelen. A Magyar Nemzeti Bank regionális kirendeltségeinek száma az elmúlt évben folyamatosan csökkent, mivel a jegybank vidéki fiókjai ugyanazokat az országos hitelintézeteket valamint a postát szolgálták ki, amelyek egyébként is elsősorban az MNB budapesti logisztikáját használják. A két utolsó regionális központ bezárásával a jegybank valamennyi vidéki emissziós kirendeltsége megszűnik.
/ 2007.08.27. 07:00:24 |

Székesfehérváron 6400 gyermek juthat ingyen tankönyvcsomaghoz

A tankönyveken kívül a munkafüzeteket is térítésmentesen kapják meg az önkormányzat támogatásával Székesfehérváron azok a tanulók, akik jogosultak az ingyenes tankönyvellátásra - közölte Boldizs Kálmánné az oktatási bizottság elnöke. A város iskoláiban 6400 tanuló juthat hozzá ingyen a tankönyvcsomagokhoz és a munkafüzetekhez. Erre a célra a központilag biztosított normatíván felül 15 millió forintot különített el költségvetésében az önkormányzat. Az idei tanévben is folytatódik Székesfehérváron az iskolatej akció, aminek a keretében 8 ezer önkormányzati és egyházi iskolában tanuló diák kap minden reggel egy-egy pohár tejet.
/ 2007.08.25. 22:39:27 |

Negyedik lett a Cornexi a Kulcsár Anita Emléktornán

 A negyedik helyen zárt a Kulcsár Anita Emléktornán a Cornexi-Alcoa-Auto-Bahn női kézilabda csapata. A felkészülési tornán hat csapat mérte össze erejét, az egyik csoportban a Győri Audi ETO KC, a Cornexi és az orosz Lada Togliatti, a másikban a házigazda Dunaferr, a Budapest bank-FTC és a Podgorica csatáztak. Az első meccsen a Cornexi 31-28-as győzelmet aratott a Győr felett, majd szombat reggel kikapott a Lada Togliattitól 35-32-re. A csoportelső a Győr lett, 61-60-as gólkülönbségének köszönhette, hogy a tornagyőzelemért játszhatott, a Cornexi egy góllal maradt el a bajnoki ezüstérmes mögött. A fehérváriak a harmadik helyért meccselhettek a Fradi ellen, s az FTC 30-28-as győzelmével örülhetett a bronzéremnek. A tornagyőzelmet a Győri ETO KC szerezte meg, miután az aranycsatában 29-23-al múlta felül a Dunaferrt.

/ 2007.08.25. 22:24:27 |

Perényi István képeiből és József Lipót fényképező gyűjteményéből nyílt tárlat a fotográfia napján

 A fotográfia napja alkalmából nyílt kiállítás Dr. Perényi István fotóiból és József Lipót antik fényképező gyűjteményéből. A székesfehérvári 56-os fényképei által ismerté vált dokumentarista fotós Perényi István ezúttal, az egykori Palotaváros életét, illetve a panel lakótelepek építkezéseit, bemutató fotókat állított ki a Szent István Király Múzeum Fő utcai épületében. József Lipót pedig fényképezőgép gyűjteményét mutatta be, melynek legrégebbi darabja ma már több mint 100 éves.
/ 2007.08.25. 22:20:54 |

Gólzápor a Sóstón - Hetet rúgott az FC Fehérvár

 A kötelező győzelem terhe mellett lépett pályára az FC Fehérvár a Soproni Liga hatodik fordulójában, hiszen a szárnyra kapó Vidi az eddig még pontot sem szerző Tatabányát fogadta. Az edzőváltás nem motiválta eléggé a vendégeket, csupán a 39. percig tudtak ellenállni a fehérvári rohamoknak. Pedig a piros-kékek már a 21. percben vezethettek volna. A 16-oson belül Kriston buktatta Mario Bozicot, a megítélt büntetőt azonban a sértett kihagyta, a kapu mellé helyezett. A félidő hajrájában aztán Vayer és Perez rugdalózásának eredményeként a mexikói csatárt kiállította a bíró, s az emberelőnyt két perc múlva már gólra is váltotta Marijan Vlak alakulata. FC Fehérvár – Tatabánya 7-0 (1-0)
/ 2007.08.25. 17:23:42 |

Állatokat mentettek ki a székesfehérvári tűzoltók egy sárpentelei tanyáról

 Lakókocsi, istálló és szalmakazal kapott lángra egy tanyán szombaton délben Székesfehérvár és Úrhida között. Molnár János hadnagy, a székesfehérvári tűzoltóság szolgálatparancsnoka elmondta: a székesfehérvár- sárpentelei erdő és a Nádor-csatorna között egy 7x2 méteres, faborítású lakókocsi gyulladt ki, és a tűz átterjedt egy körbálákból álló szalmakazalra és a közeli, szintén fából készült istállóra, melyben lovakat és disznókat tartottak. A Lánglovagok képgalériája
/ 2007.08.24. 09:34:07 |

Orkán erejű szél tombolt - Fejér megyéből is sok riasztás érkezett

Mintegy négyszáz riasztás érkezett a csütörtök késő esti orkán erejű vihart követően a katasztrófavédelemhez; egy ember életveszélyesen megsérült; a meteorológia viszonylag későn adott riasztást a vihar gyors mozgása miatt, Budapesten narancs fokozat volt érvényben. Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője péntek reggel elmondta: a legtöbb riasztás Pest, Somogy, Fejér, Veszprém és Zala megyéből érkezett, valamint Budapestről. Elsősorban fakidőlések, felsővezeték-szakadások miatt avatkoztak be a tűzoltók.
/ 2007.08.23. 18:33:33 |

Felavatták a SZTÁV Felnöttképzési zRt. tanműhelyét

A SZTÁV Felnőttképzési zRt. avatta fel a Honvéd utcában nemrég elkészült tanműhelyét. A cég Magyarország egyik legstabilabb és legnagyobb anyagi bevételét elszámoló szakképző cége, a fehérvári beruházással egy időben még 8 új telephelyet hozott létre országszerte, így már 13 helyszínen tudnak oktatni elektronikai és gépipari gyakorlati tárgyakat. A fehérvári műhelyt nagyrészt az Árpád Szakképző Iskola diákjai fogják használni, illetve a cég átvállalta az EON Hungária zRt. –től a szakemberek képzését.
/ 2007.08.23. 10:10:03 |

A szárazság miatt veszélybe került a Sóstó élővilága



Kiszáradás fenyegeti a Székesfehérvár melletti természetvédelmi területen lévő Sóstót. Elkerülhetetlen lenne a tó kotrása, és a vízpótlás, de nincs rá pénz. A 70 fészkelő madárfajnak, köztük számos védett madárnak is otthont adó Sóstó vízszintjét a több hónapja tartó szárazság és kánikula naponta 1-2 centiméterrel csökkentette. Az egy, illetve harminc hektár területen elterülő tavaknak természetes patakja nincs, a régi tápláló forrásai elapadtak. Az elmúlt napokban leesett 50 mm csapadéknak köszönhető csak, hogy nem száradtak ki teljesen, de a madarak táplálékul szolgáló halak már alig vannak a tóban.
/ 2007.08.23. 07:56:01 |

A tankönyvtámogatás valódi feltételei - kik a jogosultak?

Az elmúlt napokban számos téves információ látott napvilágot arról, hogy kik juthatnak tankönyvtámogatáshoz. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) a pontos feltételekről adott tájékoztatást szerdán. Bartha Lajosné, a tárca tankönyvkiadási referense emlékeztetett arra: változatlanul azok kaphatnak tankönyvtámogatást, akik nappali rendszerű iskolai oktatásban vesznek részt. Közülük is az a tanuló juthat ilyen kedvezményhez, aki tartósan beteg, vagy ha testi-, érzékszervi-, értelmi- vagy beszédfogyatékos, továbbá ha autista, halmozottan fogyatékos, továbbá ha pszichés fejlődési zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott. Ez utóbbiak közé értendők például a diszlexiás, diszgráfiás vagy hiperaktív gyerekek.