Hírek

/ 2007.10.16. 18:18:15 |

Lett válogatott védőt igazolt az Alba Volán

 Az Alba Volán jégkorong csapata az Erste Bank Eishockey Liga első körében mindössze egyetlen pontot szerzett, és ezzel kilenc mérkőzés után az osztrák bajnokság tabellájának utolsó helyén áll. A fehérváriak kapták a liga csapatai közül a legtöbb gólt, tehát a védelem nem működött valami fényesen. Talán éppen ennek is a következménye, hogy az Alba Volán leigazolta a 21 éves lett válogatott hátvédet, Guntis Galvins-t. Galvins a Pizma Riga csapatában kezdte pályafutását, majd a HK Riga 2000 együttesében terelgette a korongot. A 186 centiméteres védő egy idényt lehúzott a cseh Extraligában is, a Vsetin alakulatát erősítette, majd visszatért a Riga 2000-be, ahonnan aztán Fehérvárra szerződött. Guntis Galvins a 2007-es A-csoportos Világbajnokságon hat mérkőzésen egy gólt és két gólpasszt jegyzett a lett válogatott színeiben.
/ 2007.10.16. 14:11:59 |

A város önkormányzata is támogatja a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda működését

Együttműködési megállapodást írt alá ma délután a város polgármestere Warvasovszky Tihamér és dr. Spányi Antal megyéspüspök a Szent Imre Általános Iskola és Óvodában. Az intézménybe mintegy 300 iskolás és 130 óvodás gyermek jár. A város önkormányzata ebben az évben 4.6 millió forinttal járul hozzá a működéshez. Az egyházi fenntartású Szent Imre Iskolában, akárcsak az önkormányzati iskolákban működik az Iskolatej Akció és szeptember elején az iskola tanulói közül 89 gyermeknek tudott tankönyvtámogatást adni a város.
/ 2007.10.16. 08:43:17 |

A Kodolányin tartották a Freeside Europe folyóirat Culture of the Information Age Konferenciáját

 A Kodolányi János Főiskola siófoki intézete adott otthont a Freeside Europe folyóirat Culture of the Information Age Konferenciájának. A programra Norvégiából, Franciaországból, Belgiumból, Nagy Britanniából, Hollandiából, Litvániából és Magyarországról is érkeztek előadók. A digitális kultúra kutatásának két témakörében hangzottak el előadások. Az egyik az új médiaművészet helye a művészet univerzumában, illetve a kultúrában volt. Ennek kapcsán Vladimir Matijko és Dalia Matijkiené litván kutatók, valamint a Franciaországból érkezett Anne Laforet tartott előadást arról, hogy miképpen lehet a médiaművészet alkotásait egy virtuális és egy valódi múzeumi terében kiállítani és archiválni.

/ 2007.10.16. 08:34:18 |

Élelmiszeripar: a bor- és pálinkakészítés a leginkább fejlődő ágazat

 A bor- és pálinkakészítés a leginkább fejlődő élelmiszeripari ágazat Magyarországon - közölte az agrárminiszter egy könyvbemutatón. Gráf József elmondta: a pálinkák ismertségének növelésére a korábbi 10 millió helyett 50 millió forintot fordít az idén az Agrármarketing Centrum. A magyar pálinkák közül már hat eredetvédett, köztük a Szatmári szilva vagy a Kecskeméti barack, és nemrégiben megkapta az elismerést az Újfehértói meggypálinka is.
/ 2007.10.16. 07:52:31 |

Interkulturális és multikulturális oktatás - külföldi oktatási szakemberek Székesfehérváron

A Tempus Közalapítvány által meghirdetett pályázat eredményeként, az Európai Unió "Egész életen át tartó tanulás program" szakértői egyhetes szemináriumot tartanak Székesfehérváron a Fejér Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgáltató Intézet szervezésében. Az Interkulturális és multikulturális oktatás-nevelés különböző intézményekben című program külföldi résztvevőit hétfőn délután dr. Csapó Csilla alpolgármester, Móricz Zsuzsanna az Oktatási Iroda vezetője és Szele István a Közművelődési Iroda vezetője fogadta a Városházán.
/ 2007.10.16. 07:17:06 |

Továbbra is ingyenes a fehervar.hu végződésű e-mail címek regisztrálása

 Több olvasónk is azzal a kéréssel fordult szerkesztőségünkhöz, hogy ...@fehervar.hu illetve ...@szekesfehervar.hu villámposta címet szeretne. A regisztráció továbbra is ingyenes. Jelenleg 20 Mb-os tárolókapacitást biztosít a város és egyszerre 8 Mb elküldésére képes a rendszer, de a tervek szerint jelentősen nagyobb tárhelyet lehet majd a jövőben szolgáltatni. Regisztráljon itt fehervar.hu-s e-mail címet!
/ 2007.10.15. 17:00:21 |

Uniós pályázatokról tartanak Tematikus Napokat a Közép-dunántúli régióban

Tematikus Napok keretében tájékoztatják a pályázókat a Közép-dunántúli régióban elnyerhető uniós támogatásokról. A tét óriási, ugyanis mintegy 70 milliárd forint áll rendelkezésre 2007-2008-ban a Regionális Operatív Program keretében. Első alkalommal a kerékpárutak fejlesztésére kiírt pályázatról, ezt követően a közoktatás területén igényelhető forrásokról, az iparterületi infrastruktúra kialakítására irányuló fejlesztési lehetőségekről informálják az érdeklődőket Székesfehérváron a Régió Házában, a Rákóczi u. 25. szám alatt, október 18-án csütörtökön, 14 órától.
/ 2007.10.15. 16:56:37 |

NBA-t megjárt centert tesztel az Albacomp kosárlabdacsapata

 Pénteken érkezett Székesfehérvárra a 31 éves, 211 cm magas erőcsatár, center poszton játszó amerikai Randell Jackson. Jackson játszott az NBA-ben a Washington Wizards és a Dallas Mavericks csapatában is. A legeredményesebb mérkőzése a Sacramento Kings ellen volt, amikor is dobott 17 pontot és szedett 7 lepattanót. A tavalyi szezonban az argentín ligában szerepelt, ahol átlagai a következők voltak: 19.8 pont, 9.8 lepattanó 1.0 assziszt. Randell mindegyik magas poszton bevethető, nagyon jó atlétikus képességű és gyors lábú játékos.

/ 2007.10.15. 13:51:38 |

A Zöldtanya adott otthont a VIII. Honfoglaló találkozónak

Szombaton délután rendezték Székesfehérváron a Sóstó Természetvédelmi Területen a VIII. Honfoglaló találkozót. A felújított Zöldtanya mellett kézművesek, íjászok, solymászok mellett Karaul Táltos emlékezett meg Koppány fejedelemről. A Zöldtanya mellett felállított jurtában egész délután regéket, meséket hallhattak a gyerekek, miközben a szabadban gyékényfonók, bőrművesek, lovasíjászok és solymászok tartottak bemutatókat. A VIII. Honfoglaló Találkozón is minden érdeklődő betekintést nyerhetett honfoglaló őseink életébe, szokásaiba és vallási kultúrájába.

/ 2007.10.15. 12:03:33 |

Bravúros győzelmet aratott a Fehérvár Póló SE

 A Szolnoki Főiskola elleni sporttörténeti győzelem után újabb pontok gyűjtésére készült a Fehérvár Póló SE az OB1-es vízilabda bajnokságban, de most bravúrra volt szükség az újabb diadal eléréséhez, hiszen a hétszeres bajnok és ötszörös Kupagyőztes BVSC látogatott a Csitáry G. Emil Uszodába. A fővárosi vasutascsapat az idei pontvadászatban nem teljesít túl fényesen, három forduló után még pontot sem szerzett, és a fehérváriak ellen sem kezdett jól. Hesz Mátéék ezt ki is használták, gyorsan háromgólos előnyre tettek szert a fehérsapkás hazaiak, de a negyed vége előtt megemberelték magukat dr. Vincze Balázs fiai, és 3-2-re felzárkóztak... Fehérvár Póló SE – BVSC 9-8 (3-2, 1-2, 4-1, 1-3)
/ 2007.10.15. 10:02:22 |

Hétfőn hajnalban minden székesfehérvári lakásban elindult a távfűtés

Múlt hét végéig a távhőrendszerrel ellátott lakások mintegy 10-12%-ban rendelték meg a fűtést, azonban a hétvégére jelzett hűvös idő miatt péntektől egyre több közös képviselő kérte a fűtés beindítását. Vasárnap este már a 20 500 távfűtéssel ellátott lakás 85%-ban beindult a fűtés és hétfőn hajnalban, a hivatalos fűtési szezon kezdetén mindenhol elindította a Széphő Zrt a távfűtést -tájékoztatott Pájer Sándor távfűtési vezérigazgató-helyettes.
Az önkormányzat lakásfenntartási támogatásáról itt olvashat!
/ 2007.10.15. 09:12:26 |

Közszemlén a Ráchegy szabályozási terve - letölthető dokumentumok

 Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata közszemlén mutatja be a Ráchegy szabályozási tervének és helyi építési szabályzatának tervezetét. A szabályozási terv és helyi építési szabályzat 2007. október 1-től 2007. október 31-ig tekinthető meg ügyfélfogadási időben a Polgármesteri Hivatal II. emeletén lévő Főépítészi Iroda előtt kihelyezett hirdetőtáblán. A tervre írásban észrevétel tehető!
A szabályozási tervet innen is letöltheti! (6.3MB)

/ 2007.10.15. 08:33:05 |

Kik kaphatnak lakásfenntartási támogatást az önkormányzattól?

 A lakásfenntartási támogatás a szociálisan rászorult embereknek, családoknak az általuk lakott lakás fenntartásával kapcsolatos rendszeres kiadásaihoz nyújtott önkormányzati hozzájárulás. Lakásfenntartási támogatás ugyanazon lakásra csak egy jogosultnak állapítható meg, függetlenül a lakásban élő személyek és háztartások számától. Székesfehérvár önkormányzat a lakásfenntartási támogatást nyújt, azoknak a családoknak is, akiknek az összjövedelmének a 20%-át meghaladja a lakásfenntartás havi költsége. A támogatás pontos feltételeiről a cikkben olvashat!
A Lakásfentartási Támogatás Iránti Kérelem formanyomtatvány innen letölthető!

/ 2007.10.15. 08:01:17 |

Nem ütközik az EU-s joggal az iparűzési adó - Székesfehérváron idén 8.5 milliárdos bevételt hoz a HIPA

 Az Európai Bíróság mai ítélete szerint a magyar iparűzési adó (HIPA) nem ütközik a közösségi jogba, mivel az nem minősül olyan forgalmi típusú adónak, mint az ÁFA, amelyből a tagállamok a közösségi jog értelmében csak egyet tarthatnak fenn.  Az ítélettel a Bíróság pontot tett az iparűzési adó összeegyeztethetőségével kapcsolatban magyar bíróságok előtt indult több száz per végére és egyértelművé tette az adónem fenntarthatóságát. Székesfehérváron az iparűzési adó a működési bevételeken belül a költségvetés féléves teljesüléséig 3,9 milliárd forinttal realizálódott, a HIPA bevétel év végére pedig várhatóan eléri a 8.5 milliárd forintot.

/ 2007.10.15. 07:48:02 |

Hétfőtől szállítja el a Depónia a LOMB feliratú zsákba tett leveleket

 Székesfehérvár Városgondnoksága és a helyi szemétszállító vállalkozás a Depónia idén is elszállítja a kertekben összegyűlt zöldhulladékot a kertvárosi övezetekben. A magánterületen keletkező lombot összekötözve, LOMB felíratú zsákba kell tenni. A Depónia házanként öt darab ’’Lomb’’ feliratú zsákot biztosított ingyenesen, ezeket idén is a Városgondnokságon és a Sörház téri központban lehet átvenni. A szemétszállító térítésmentesen október 15-től december elejéig szállítja el a zöldhulladékot, amit komposztál. A Csalai Hulladéklerakóben és a Depónia Sörház téri ügyfélszolgálatán minden további zsákért 50 forintot kell fizetni.